A “fekete péntek” kifejezés első feljegyzett használata nem az ünnepi vásárlásra, hanem a pénzügyi válságra vonatkozott: konkrétan az amerikai aranypiac összeomlására 1869. szeptember 24-én. Két hírhedten kegyetlen Wall Street-i pénzember, Jay Gould és Jim Fisk együtt dolgozott azon, hogy felvásároljanak minél többet a nemzet aranyából, abban a reményben, hogy az árat az egekbe repítik, és elképesztő haszonnal adják el. Azon a szeptemberi pénteken az összeesküvés végül felbomlott, a tőzsdét szabadesésbe taszította, és a Wall Street báróitól a farmerekig mindenkit csődbe juttatott.
A hálaadás utáni vásárlással kapcsolatos Fekete Péntek hagyománya mögött álló, leggyakrabban ismételt történet a kiskereskedőkhöz köti. A történet szerint egy egész éves veszteséges (“mínuszban lévő”) működés után az üzletek állítólag nyereséget termelnek (“nyereségbe kerülnek”) a hálaadás utáni napon, mert az ünnepi vásárlók annyi pénzt szórtak el az akciós árucikkekre. Bár igaz, hogy a kiskereskedelmi vállalatok a könyvelés során a veszteséget pirosban, a nyereséget pedig feketében könyvelték el, a fekete péntek eredetének ez a verziója a hagyomány mögött meghúzódó, hivatalosan jóváhagyott – de pontatlan – történet.
Az elmúlt években egy másik mítosz is felbukkant, amely különösen csúnya fordulatot ad a hagyománynak, azt állítva, hogy az 1800-as években a déli ültetvénytulajdonosok a hálaadás utáni napon kedvezményesen vásárolhattak rabszolgákat. Bár a fekete péntek gyökereinek ez a változata érthető módon arra késztetett egyeseket, hogy a kiskereskedelmi ünnep bojkottjára szólítsanak fel, ennek semmi alapja nincs.
A Fekete Péntek valódi története azonban nem olyan napfényes, mint ahogy azt a kiskereskedők elhitetik. Még az 1950-es években Philadelphia városának rendőrsége használta ezt a kifejezést a hálaadást követő napon kialakult káosz leírására, amikor a külvárosi vásárlók és turisták hordái özönlöttek a városba a minden évben ezen a szombaton megrendezett nagy Army-Navy futballmeccs előtt. A philadelphiai rendőrök nemhogy nem tudták kivenni a szabadnapot, de extra hosszú műszakokat kellett vállalniuk, hogy megbirkózzanak a plusz tömeggel és forgalommal. A bolti tolvajok is kihasználnák az üzletekben uralkodó zűrzavart, hogy eltűnjenek az áruval, ami még nagyobb fejfájást okozna a bűnüldözésnek.
1961-re a “fekete péntek” olyannyira elterjedt Philadelphiában, hogy a város kereskedői és támogatói sikertelenül próbálták “nagypéntekre” változtatni, hogy megszűnjön a negatív felhang. A kifejezés azonban csak jóval később terjedt el az ország többi részén, és még 1985-ben sem volt országszerte elterjedt. Valamikor az 1980-as évek végén azonban a kiskereskedők megtalálták a módját, hogy újra feltalálják a fekete pénteket, és olyanná alakítsák, amely inkább pozitívan, mint negatívan hat rájuk és vásárlóikra. Ennek eredménye lett a korábban említett “pirosból feketébe” koncepció, és az a felfogás, hogy a hálaadás utáni nap az az alkalom, amikor az amerikai üzletek végre nyereséget termelnek. (Valójában az üzletek hagyományosan a karácsony előtti szombaton nagyobb forgalmat bonyolítanak le).
A fekete péntek története megragadt, és hamarosan a kifejezés sötét philadelphiai gyökerei nagyrészt feledésbe merültek. Azóta az egynapos eladási banzáj négynapos eseménnyé nőtte ki magát, és olyan más “kiskereskedelmi ünnepeket” hozott létre, mint a Small Business Saturday/Sunday és a Cyber Monday. Az üzletek egyre korábban nyitottak ki ezen a pénteki napon, és ma már a legelszántabb vásárlók a hálaadásnapi étkezés után azonnal elindulhatnak.