Ha elindulsz Ithaka felé
kérd, hogy utad hosszú legyen,
tele kalanddal, tele tanítással.
A laistrygoniak és a küklopszok,
dühös Poszeidón – ne félj tőlük:
ilyeneket soha nem találsz:
mindaddig, amíg gondolatod magasztos, amíg ritka
érzelem érinti lelkedet és testedet.
A laistrygoniak és a küklopszok,
dühös Poszeidón – nem fogsz velük találkozni,
hacsak nem hordozod őket lelkedben,
hacsak nem emeli őket lelked magad elé.
Kérd, hogy hosszú legyen az utad.
Néhány nyári hajnalon belépni
milyen hálával, milyen örömmel –
először látott kikötőkbe;
megállni a föníciai kereskedelmi központokban,
és jó árut venni,
gyöngyöt és korallt, borostyánt és ébenfát,
és mindenféle érzéki illatszert,
illatos illatszereket, amilyen bőségesen csak tudsz;
meglátogatni sok egyiptomi várost,
és a tudás tárházát összegyűjteni a tanultaktól.
Ithakát mindig tartsd szem előtt.
Az odaérkezésed a végzeted.
De a legkevésbé se siettesd az utat.
Jobb, ha évekig tart,
hogy mire a szigetre érsz, öreg legyél,
gazdag mindazzal, amit útközben szereztél,
nem várva, hogy Ithaka gazdagságot adjon neked.
Ithaka pompás utat adott neked.
Nélküle nem indultál volna útnak.
Mást nem tud adni neked.
És ha szegénynek találod, Ithaka nem csapott be téged.
Sok bölcs lettél, olyan tapasztalt,
hogy már megértetted, mit jelentenek ezek az Ithakák.
Mégis olyan bölcs lettél, olyan tapasztalt,
hogy máris megértetted, mit jelentenek ezek az Ithakák.