Louis-Jacques-Mandé Daguerre (1787 – 1851) francia művész, festő, fotográfus, a dioráma színház kidolgozója. Ő a leghíresebb a dagerrotípia kifejlesztéséről, amely az egyik legkorábbi sikeres fotográfiai módszer.

Louis Daguerre 1787. november 18-án született a franciaországi Cormeilles-en-Parisis-ban, Val-d’Oise-ban. Tudását tanonckodás útján gyűjtötte össze, mégpedig az építészet, a színháztervezés és a panorámafestészet területén. A camera obscura által inspirálva próbálta megtalálni a módját, hogy megőrizze az általa létrehozott képet. Hallott Nicéphore Niépce-ről, aki szintén kísérletezett a fényképezéssel, és 1829-ben társultak azzal az ötlettel, hogy fejlesszék a fényképészeti eljárást. Niépce feltalálta a heliográfot, amely judeai bitumennel bevont lemezt használt, amely a fény hatására megszilárdult. A puha részeket könnyű volt eltávolítani, de a lemezt órákig vagy napokig kellett exponálni, és az egész eljárás nem volt túl praktikus. Amikor Niépce 1833-ban meghalt, Daguerre folytatta a kísérleteket, és a bitumenről áttért az ezüstsókra, amelyek szintén fényérzékenyek. Vékony ezüstözött rézlemezt használt, és kitette a jódkristályok által kibocsátott gőznek, ami fényérzékeny ezüstjodidréteget hozott létre a felületén. Ezt az eljárást dagerrotípiának nevezte el, és kezdetben hosszú expozíciós időre volt szükség a kép megjelenítéséhez. Később rájött, hogy egy láthatatlanul halvány kép (úgynevezett “látens kép”), amely sokkal rövidebb expozíció eredménye, kémiai úton látható képpé fejleszthető, ha 75 °C-ra felmelegített higany által kibocsátott gőzökkel exponálják. A képet ezután a lemez forró, telített konyhasóoldatban történő mosásával rögzítik. Daguerre további kísérletezéssel rájött, hogy a nátrium-tioszulfát enyhe oldata jobban működik, és sokkal kevésbé mérgező. Az így kapott kép tükrözött, és a kép sötét részei fényvisszaverő felületűek, és úgy kell tartani őket, hogy a sötét színt visszaverjék. Gyakran üvegbe burkolták őket, hogy megakadályozzák a tompulást, amely akkor jelentkezett, ha egy dagerrotípia túl sokáig volt kitéve a levegőnek. Eleinte 10 percig vagy tovább kellett exponálni, de néhány év múlva Daguerre-nek különböző vegyszerek és “gyors lencsék” használatával sikerült ezt néhány másodpercre lerövidítenie.

Daguerre 1839-ben nyilvánosságra hozta találmányát, de először nem magyarázta el, hogyan működik az eljárás. Január 7-én mutatta be a Francia Tudományos Akadémiának. Az Akadémia örökös titkára, François Arago teljes magyarázatot kapott az elvről, de csak szigorú titoktartás mellett. A francia kormány megkapta a dagerrotípia jogait, cserébe Daguerre és Niépce fia, Isidore élethosszig tartó nyugdíjazásáért. 1839. augusztus 19-én a francia kormány a dagerrotípia jogait “szabadon átadta a világnak” a teljes munkautasítással együtt. 1939-ben a National Academy of Design tiszteletbeli akadémikus címet adományozott Louis Daguerre-nek.

A fényképezés mellett Daguerre diorámákkal is foglalkozott, sőt Charles Marie Boutonnal együtt feltalálta azokat. Ezek olyan jelenetek voltak, amelyek szemből megvilágítva egy jelenetet mutattak, hátulról megvilágítva pedig egy másikat. Például vonatok mozogtak, majd összeütköztek, vagy tájképeket mutattak földrengés előtt és után. Az első diorámaszínház 1822. július 11-én nyílt meg, és két diorámát mutatott be – az egyik Daguerre, a másik Bouton diorámáját, amely idővel szabványossá vált, és az egyik mindig belső teret, a másik pedig tájat mutatott. Ezek a diorámák nem játékok, hanem nagyméretű jelenetek voltak. Egyes jelenetek 20 méter szélesek és 14 méter magasak voltak, és körülbelül 350 fős közönség nézte őket. Bouton végül visszavonult, és Daguerre-re hagyta a diorámaszínházat.

Louis Daguerre 1851. július 10-én halt meg Bry-sur-Marne-ban szívelégtelenségben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.