A tudósok régóta küzdenek a csontos halak méretének magyarázatával: A legnehezebb – az óceáni naphal – mindössze 2.3 tonnás, de az olyan porcos halak, mint a bálnacápák akár 34 tonnát is nyomhatnak. Most egy ősi óriás új tanulmánya azt sugallja, hogy ez a modern különbség csupán evolúciós véletlen.
A csontos halakat, amelyek az összes halfaj mintegy 95%-át teszik ki, az egyik érv szerint az anyagcseréjük korlátozhatja. A nagyobb állatoknak általában kevesebb oxigénnel kell beérniük szövetgrammonként; mivel a csontos halak anyagcsereigénye magasabbnak tűnik, mint a cápáé, lehet, hogy egyszerűen lehetetlen számukra, hogy sokkal nagyobbra nőjenek, mint az óceáni naphalak.
Bejelentkezik a Leedsichthys problematicus. A kihalt hal – amelyet a legnagyobbnak tartanak a feljegyzésekben – körülbelül 165 millió évvel ezelőtt élt Európában és Dél-Amerikában. Legalább 16,5 méter hosszúra nőtt, és 45 tonnát nyomhatott, ami azt jelenti, hogy még a mai bálnacápánál is nagyobb volt.
A modern biológusok felismerve, hogy az ősi halakat kihagyták az egyenletből, a tudósok úgy döntöttek, hogy kiszámítják a L. problematicus anyagcsere-szükségletét. Az élő csontos halak adatait vették alapul, és azt találták, hogy nem csak túlélte, hanem virágzott is volna: Elméletileg az óriáshal 17,8 kilométer/órás sebességgel is száguldhatott volna, miközben a szövetei még mindig megfelelően oxigénnel voltak ellátva – olvasható a Palaeontology című folyóirat e havi számában. Összehasonlításképpen, a leggyorsabb élő halak valószínűleg nem úsznak 30 kilométer/óránál gyorsabban.
Még mindig rejtély, hogy miért nincsenek ma óriási csontos halak, de anyagcsere szempontjából nincs ok arra, hogy miért ne létezhetnének, állapítják meg a kutatók.
Következtetnek a kutatók.