Elfreth sikátorát Jeremiah Elfrethről, egy 18. századi kovácsról és birtokosról nevezték el. A sikátor lakói között kereskedők és családjaik voltak, köztük hajósok, ezüst- és ónkovácsok, üvegfúvók és bútorépítők. Az 1770-es években a háztartások egyharmadát nők vezették. A sikátor georgiai és szövetségi stílusú házai és macskaköves burkolata gyakori volt Philadelphiában ebben az időben. A házak jellemzően kicsik, és sok közülük egyedülállóan philadelphiai Trinity-ház.
A 19. század végén és a 20. század elején az ipar kezdte megváltoztatni az utcát. Talán az első változást egy kályhagyár jelentette, amely 1868-ban került a lakóházak sorába. Végül gyárak vették körül az Elfreth sikátort. A város vízpartja csak néhány háztömbnyire volt. Az ipar többet változtatott, mint az építészet; a bevándorlók egymást követő hullámai, akiket a közeli munkahelyek csábítottak az utcába. 1900-ban a környéken túlnyomórészt írek éltek.
1934-ben megalakult az Elfreth’s Alley Association (EAA), hogy megőrizze a sikátor történelmi építményeit, miközben értelmezi az utca történetét. Az EAA segített megmenteni az utcát a lebontástól, és lobbizott a városnál, hogy a sikátor neve ismét “Elfreth’s Alley” legyen; évekkel korábban az utcanevek egyszerűsítési programjának részeként a Cherry Street 100-as tömbjének nevezték el.
Az Elfreth’s Alley ma a városi megújulás és pusztulás ciklusainak, valamint a műemlékvédelmi erőfeszítéseknek a terméke. A sikátor turisztikai látványosság és a 18. századi munkásosztálybeli lakásállomány ritka fennmaradt példája. A helyszín éles kontrasztban áll a Philadelphia Society Hill negyedének gyakrabban megőrzött grandiózus kúriaházaival.
A sikátornak az amerikai gyarmati építészet történetében betöltött jelentősége miatt nagyon nehéz pontos adatokat találni a datálásról. Most azonban létezik egy, a National Endowment for the Humanities által finanszírozott weboldal, amely az épületek pontos datálását adja meg az egyes házak új színes illusztrációival, mind a gyarmati, mind a függetlenség korabeli építményekről.