A görög mitológia öröksége már magában hordozta a valóság egészként való artikulálásának vágyát, és ez az univerzalizáló impulzus alapvető volt a spekulatív elméletalkotás első projektjei számára. Úgy tűnik, hogy a “lét” rendjét először képzeletben vizualizálták, mielőtt absztrakt módon elgondolták volna.” Az ókori görög filozófiában az arche a létező dolgok eleme és első princípiuma. Ezt állandó szubsztanciának vagy természetnek (physis) tekintik, akár egy, akár több, amely megőrződik a többi létrehozásában. Ebből keletkezik először minden dolog, és ebbe oldódnak fel végső állapotukban. Az entitásnak ez a forrása mindig megmarad. (Arisztotelész-Metaph.A, 983, b6ff). Anaximandrosz volt az első filozófus, aki arche-ot használt arra, amit az írók Arisztotelésztől kezdve “szubsztrátumnak” neveztek (Simplicius Phys. 150, 22). A görög filozófusok az arche-nak isteni tulajdonságokat tulajdonítottak. Ez az anyag isteni horizontja, amely minden dolgot magában foglal és értékel.
Milétoszi Thalész (Kr. e. 7-6. század), a filozófia atyja azt állította, hogy minden dolog első princípiuma a víz, és olyan szubsztanciának tekintette, amely magában foglalja a mozgást és a változást. Elméletét alátámasztotta a nedvesség megfigyelése az egész világon, és egybeesett azzal az elméletével, hogy a Föld a vízen úszik. Elképzeléseire hatással volt a közel-keleti mitológiai kozmogónia, és valószínűleg az a homéroszi állítás is, hogy a környező Oceanus (óceán) minden forrás és folyó forrása.
Thalész elméletét utódja és nagyra becsült tanítványa, Anaximandrosz cáfolta. Anaximandrosz megjegyezte, hogy a víz nem lehet az ív, mert nem tudná előidézni az ellentétét, a tüzet. Anaximandrosz azt állította, hogy ugyanezen okból egyik elem (föld, tűz, levegő, víz) sem lehet arche. Ehelyett az apeiron létezését javasolta, egy meghatározhatatlan anyagét, amelyből minden dolog születik, és amelybe minden dolog visszatér. Az apeiron (végtelen vagy határtalan) valami teljesen meghatározhatatlan, és Anaximandroszra valószínűleg Hésziodosz eredeti káosza (tátongó mélység) volt hatással. Valószínűleg elsősorban “végtelen természetű” jelentésűnek gondolta, de feltételezte, hogy “korlátlan kiterjedésű és időtartamú” is. Az időbeli végtelenség fogalma a görögök számára már a távoli ókorból ismerős volt a halhatatlanság vallási felfogásában, és Anaximandrosz leírása ennek a felfogásnak megfelelő kifejezésekkel készült. Ezt az ívet “örökkévalónak és kortalannak” nevezik. (Hippolitos I,6,I;DK B2)
Anaximenész, Anaximandrosz tanítványa, még egy másik elméletet terjesztett elő. Visszatér az elemi elmélethez, de ezúttal nem a vizet, hanem a levegőt tételezi arche-nak, és isteni tulajdonságokat tulajdonít neki. Ő volt az első feljegyzett filozófus, aki elméletet állított fel a változásról, és azt megfigyelésekkel támasztotta alá. Két ellentétes folyamat, a ritkulás és a sűrűsödés (elvékonyodás vagy sűrűsödés) segítségével magyarázza, hogy a levegő egy sor változás részese. A ritkított levegőből tűz lesz, a kondenzált levegőből sorrendben először szél, majd felhő, víz, föld és kő. Az arche technikailag az, ami az egész valóság/megjelenések alapjául szolgál.