A tudományos kutatás folyamata
A tudományos ismereteket a tudományos módszer néven ismert folyamat révén fejlesztik. Alapvetően az elképzeléseket (elméletek és hipotézisek formájában) a valós világgal (empirikus megfigyelések formájában) tesztelik, és ezek az empirikus megfigyelések újabb elképzelésekhez vezetnek, amelyeket a valós világgal tesztelnek, és így tovább. Ebben az értelemben a tudományos folyamat körkörös. A körön belüli érvelés típusait deduktívnak és induktívnak nevezzük. A deduktív érvelés során az ötleteket a valós világban tesztelik; az induktív érvelés során a valós világ megfigyelései vezetnek új ötletekhez (2.4. ábra). Ezek a folyamatok elválaszthatatlanok, mint a belégzés és a kilégzés, de a különböző kutatási megközelítések eltérő hangsúlyt fektetnek a deduktív és az induktív aspektusokra.
A tudományos kontextusban a deduktív érvelés egy általánosítással – egy hipotézissel – kezdődik, amelyből aztán logikus következtetéseket vonnak le a valós világra vonatkozóan. Ha a hipotézis helyes, akkor a deduktív érveléssel elért logikai következtetéseknek is helyesnek kell lenniük. Egy deduktív érvelés például így hangozhat: Minden élőlénynek energiára van szüksége a túléléshez (ez lenne a hipotézised). A kacsák élőlények. Ezért a kacsáknak energiára van szükségük a túléléshez (logikus következtetés). Ebben a példában a hipotézis helyes, ezért a következtetés is helyes. Néha azonban egy helytelen hipotézis logikus, de helytelen következtetéshez vezethet. Gondoljunk a következő érvre: minden kacsa látó képességgel születik. Quackers egy kacsa. Ezért Quackers a látás képességével született. A tudósok deduktív érvelést használnak hipotéziseik empirikus tesztelésére. Visszatérve a kacsák példájához, a kutatók megtervezhetnek egy vizsgálatot annak a hipotézisnek a tesztelésére, hogy ha minden élőlénynek energiára van szüksége a túléléshez, akkor a kacsákról is kiderül, hogy energiára van szükségük a túléléshez.
A deduktív érvelés egy általánosítással kezdődik, amelyet a valós megfigyelésekkel tesztelnek; az induktív érvelés azonban az ellenkező irányba halad. Az induktív érvelés empirikus megfigyelésekből épít széleskörű általánosításokat. A deduktív érveléstől eltérően az induktív érvelésből levont következtetések lehetnek helyesek, de lehetnek helytelenek is, függetlenül attól, hogy milyen megfigyeléseken alapulnak. Például észreveheted, hogy a kedvenc gyümölcseid – az alma, a banán és a narancs – mind fán teremnek; ezért feltételezed, hogy minden gyümölcsnek fán kell teremnie. Ez az induktív következtetés példája lenne, és nyilvánvaló, hogy az eper, az áfonya és a kivi létezése bizonyítja, hogy ez az általánosítás nem helyes, annak ellenére, hogy számos közvetlen megfigyelésen alapul. A tudósok induktív érvelést használnak elméletek megfogalmazására, amelyek viszont hipotéziseket generálnak, amelyeket deduktív érveléssel tesztelnek. Végső soron a tudományban deduktív és induktív folyamatok egyaránt részt vesznek.
Az esettanulmányok például, amelyekről a következő részben olvashatsz, nagy súlyt képviselnek az empirikus megfigyelések oldalán. Így az esettanulmányok szorosan kapcsolódnak az induktív folyamatokhoz, mivel a kutatók hatalmas mennyiségű megfigyelést gyűjtenek, és érdekes mintákat (új ötleteket) keresnek az adatokban. A kísérleti kutatás ezzel szemben nagy hangsúlyt fektet a deduktív érvelésre.
Megállapítottuk, hogy az elméletek és a hipotézisek ötletek, de pontosan milyen ötletek ezek? Az elmélet olyan jól kidolgozott ötlethalmaz, amely magyarázatot javasol a megfigyelt jelenségekre. Az elméleteket ismételten összevetik a világgal, de általában túl bonyolultak ahhoz, hogy egyszerre lehessen őket tesztelni; ehelyett a kutatók hipotéziseket alkotnak az elmélet egyes aspektusainak tesztelésére.
A hipotézis egy tesztelhető előrejelzés arról, hogyan fog viselkedni a világ, ha az elképzelésünk helyes, és gyakran egy ha-akkor állításként fogalmazódik meg (pl. ha egész éjjel tanulok, akkor átmenő jegyet kapok a vizsgán). A hipotézis rendkívül fontos, mert hidat képez az elképzelések birodalma és a való világ között. A konkrét hipotézisek tesztelése során az elméletek módosulnak és finomodnak, hogy tükrözzék és beépítsék e tesztek eredményét. 2.5. ábra
Azért, hogy lássuk, hogyan működik ez a folyamat, tekintsünk egy konkrét elméletet és egy hipotézist, amelyet ebből az elméletből generálhatunk. Amint azt egy későbbi fejezetben megismerhetjük, az érzelmek James-Lange-féle elmélete azt állítja, hogy az érzelmi élmény az érzelmi állapothoz kapcsolódó fiziológiai arousalra támaszkodik. Ha kisétálnál az otthonodból, és egy nagyon agresszív kígyót fedeznél fel a küszöbödön várakozva, a szíved elkezdene szaporán verni, és a gyomrod felfordulna. A James-Lange elmélet szerint ezek a fiziológiai változások eredményeznék a félelem érzését. Az elméletből levezethető hipotézis lehet, hogy az a személy, aki nincs tudatában annak a fiziológiai izgalomnak, amelyet a kígyó látványa kivált, nem fog félelmet érezni.
A tudományos hipotézis is megcáfolható, vagyis bizonyítható, hogy téves. Emlékezzünk vissza a bevezető fejezetből, hogy Sigmund Freudnak sok érdekes ötlete volt a különböző emberi viselkedések magyarázatára (2.6. ábra). Freud elméleteinek egyik fő kritikája azonban az, hogy számos elképzelése nem falszifikálható; például lehetetlen elképzelni olyan empirikus megfigyeléseket, amelyek megcáfolnák az id, az ego és a szuperego – a személyiség Freud elméleteiben leírt három elemének – létezését. Ennek ellenére Freud elméletei a személyiséglélektan és a pszichoterápia szempontjából betöltött történelmi jelentőségük miatt széles körben tanítják a bevezető pszichológiai szövegekben, és továbbra is ezek képezik a terápia minden modern formájának gyökerét.
Ezzel szemben a James-Lange-elmélet valóban falszifikálható hipotéziseket generál, például a fent leírtakat. Egyes személyek, akik jelentős sérüléseket szenvednek a gerincoszlopukon, képtelenek érezni azokat a testi változásokat, amelyek gyakran kísérik az érzelmi élményeket. Ezért tesztelhetnénk a hipotézist annak meghatározásával, hogy az érzelmi élmények hogyan különböznek azok között az egyének között, akik képesek érzékelni ezeket a változásokat a fiziológiai arousaljukban, és azok között, akik nem. Valójában ezt a kutatást már elvégezték, és bár a fiziológiai arousaljuk tudatosításától megfosztott emberek érzelmi élményei kevésbé intenzívek lehetnek, mégis érzelmeket élnek át (Chwalisz, Diener, & Gallagher, 1988).
A tudományos kutatásnak a hamisíthatóságtól való függősége nagy bizalmat ad az általa előállított információknak. Általában, mire az információt a tudományos közösség elfogadja, addigra már többször tesztelték.