Meringue That Won’t Weep

A nyár ízei

A hosszú ideig tartó forróság, amely a csendes-óceáni északnyugat felett lebegett, most megtört. Az égbolt ragyogó és foszló felhőkkel átszőtt, és a reggeli levegő hűvösnek érződik a bőrömön. Ez a hűvösebb levegő visszahív a konyhába. Még mindig forróság párolog az elmémben, ahogy a konyhai emlékeimet kavargatom egy csendes hétfő reggelen.

Amikor gyerek voltam, mindig történt valami a konyhában, függetlenül a környezeti hőmérséklettől. Még a legforróbb nyári napokon is volt mit elkészíteni, és voltak emberek, akiket meg kellett etetni. A sült csirkét egy serpenyőben forró zsírban kell sütni, hogy a déli tökéletesség ropogós, zsenge falatokká váljon. A csöves kukoricának forró víz kell, hogy élénk színét és lédús édességét kihozza. Még a tésztával vagy burgonyával készült nyári salátákat is a tűzhelyen kell elkészíteni.

Sok “hűvösnek” vagy “savanyúnak” tartott álomszép nyári desszert is tölt egy kis időt a forró sütőben. Gondoljunk csak a Sült Alaszkára, vagy a citromos habcsókos pite tetején hívogatóan magasra halmozott habhegyekre. Még ezeknek a frissítő desszerteknek is szükségük van némi hőre, hogy megdermedjenek az aranyló csúcsok. A konyha alkímiája szinte mindig forró munka! Ahhoz, hogy a családot és a barátokat megörvendeztessük és tápláljuk, valakinek meg kell tennie. Amikor kislány voltam, ez a valaki Hen néni volt.

Konyhai alkímia

Természetesen vannak olyan ételek, amelyek egyszerre képesek jóllakatni a családot és elkerülni a hőséget. Manapság, ha nem bírod a hőséget, nem szégyen kimozdulni a konyhából. Az idők határozottan megváltoztak.

Amikor még kislány voltam, ezek a lehetőségek kevesebbek voltak. A kertből származó terményeket meg kellett főzni vagy tartósítani. Mivel a depresszió idején egy farmon nőttem fel, és mindig hálás voltam a bőséges terményekért, Hen néni nem szívesen hagyta, hogy bármilyen étel kárba vesszen. Ráadásul akkoriban úgy gondolták, hogy az esti vacsora elkészítésének ma már szokásos alternatíváira való hagyatkozás lusta jellemet vagy a takarékosság hiányát tükrözi. Emellett a csomagolt élelmiszerek és a csemegeboltok drágábbak voltak, mint az otthon főzött ételek, és a házhozszállítás is nehezebb volt.

Azt hiszem, a nagynéném ezeket a lehetőségeket élete nagy részében méltóságán alulinak tartotta. A nagybátyám keményen dolgozott, és amikor még élt, Hen néni úgy látta, hogy az ő felelőssége, hogy jól táplálja őt. Számára ez azt jelentette, hogy meleg házi ételeket készített, függetlenül az évszaktól. Büszke volt a konyhai képességeire, és arra, hogy mások is élvezték az általa készített ételeket.

Később az életben a bátyámat, apámat és engem kellett etetnie. A megváltozott körülmények ellenére még mindig komolyan vette a családi szakács szerepét. Még azután is, hogy a bátyámmal elköltöztünk otthonról, a nyári látogatások során Hen néninél gyakran találtuk őt az illatos, gőzölgő konyhában állva. Ott kavargatott valamit a forró tűzhely fölött, izzadság szökött a homlokára, miközben a szoba szélén álló dobozos ventilátor gyér szellőt fújt feléje.

Avoiding Tears

Egy forró nyári reggelen felajánlotta, hogy készít nekem egy pitét, amit később aznap elvihetek a nagyapám házába. Miközben sütött, gondosan megmutatta, hogyan készíti a habcsókos pitét. Megfőztük a tölteléket, és belesimítottuk a várakozó pitehéjba. Ezután habosra vertük a tojásfehérjét, és az egyik kedvenc receptjét követve lenyűgöző habcsókot készítettünk, amiről magabiztosan mondta nekem: “Nem fog sírni!”

Akkoriban még nem is tudtam, hogy a habcsók hajlamos lehet a sírásra. A piték nem voltak a kedvenc desszertjeim, és nem sokat foglalkoztam a személyes problémáikkal, azzal, hogy mitől lesz egy pite tökéletes, vagy mitől lesz belőle katasztrófa.

Most már értem, hogy a könnyező habcsók egy ősi probléma. Senki sem szereti, ha ragacsos gyöngyök képződnek a pitéje tetején, vagy ha nyirkos, ragacsos réteg képződik a pitetöltelék és a feltét között, különösen azután, hogy erőfeszítést tett, hogy valami különlegeset alkosson. Nem, a könnyező habcsók igazi kihívást jelenthet a pékek számára, különösen, ha párás az idő. És higgyék el, kevés párásabb hely van, mint Hen néni konyhája, az Ohio folyó partjának közelében, egy nyári napon.

Míg a könnyező habcsók igazi probléma, Hen néninek volt egy megoldása. Felfedezte a No-Weep Meringue-t, és még nyolcvanéves korában is szívesen megosztotta a receptet. Még azután is, hogy idősek otthonába költözött, Hen néni felhívott, és megkért, hogy keressem ki neki a receptet. Elirányított a szakácskönyveihez, és megkért, hogy vegyem elő a kéket. A szívem elolvadt a mellkasomban, szeretettel kinyitottam a régi szakácskönyvét, és felolvastam neki a gondosan kézzel írt receptet, amelyet lelkesen szeretett volna megosztani egy új barátjával: