Az a szó, hogy hárem, a legmagasztosabb fantáziákat idézi fel a török Oszmán Birodalom gazdagságáról, pompájáról és dekadenciájáról.
Mindenütt párnák, csillogó függönyök, a pislákoló gyertyák mellett füstölők fújnak, bort töltenek és szőlőt hámoznak, és persze csábító fiatal nők simogatják egy hatalmas férfi szakállát, aki elég idős ahhoz, hogy az apjuk legyen.
De vajon mennyi igaz mindebből, és mennyi csupán a tudatlan kívülállók által megidézett egzotikus (és erotikus) álom?
Scene a háremből, Fernand Cormon, 1877 körül.
A 15. és 16. században Isztambul nagyszerű Topkapi-palotája az uralkodó szultán fő rezidenciája volt. Ma múzeum és népszerű turistalátványosság, akkoriban fényűző magánszobák, pompás állami termek, mecsetek, udvarok, konyhák, könyvtár, kincstár és még sok minden más kiterjedt komplexuma volt.
A szultán saját szobáinak középpontjában a hárem állt. A hárem az arab haram szóból származik, ami szent vagy védett helyet jelent – nem tévesztendő össze a hosszabb “a” hanggal kiejtett “haraam”-mal ejtett harammal, ami tiltottat jelent. (Arab betűkkel értelmesebb)
Topkapi palota 2014. szeptember 06-án Isztambulban, Törökországban.
A hárem a szultáni háztartás azon területére utal, amely a nőké volt. Ez egy tökéletesen lezárt szentély volt, ahonnan nem volt kilátás vagy közvetlen út a külvilágba, csak azok számára volt elérhető, akik ismerték az utat. A szultán anyjának, feleségeinek, testvéreinek, lányainak, valamint a női szolgáknak és rabszolgáknak a lakrészeit tartalmazta.
Az utóbbi kategóriába tehát igen, az ágyasok is beletartoztak, de a hárem nem erre szolgált. Az Oszmán Birodalomban a muszlim otthonok túlnyomó többsége rendelkezett háremmel, még akkor is, ha az csak egyetlen szoba volt, így a család nőtagjai saját térrel rendelkeztek. A birodalom egyes keresztény és zsidó háztartásai is ezt az elkülönített stílust követték szokásból.
A Topkapi-palota háremrészlegének egyik szobája, az úgynevezett női negyed, Isztambulban, Törökországban.
A háremet a vallási saría törvényeinek megfelelően alakították ki, amely előírta, hogy nyilvánosan a nőket a férfiaknak szigorúan figyelniük kell, és fátyolban kell tartaniuk. A háremben azonban szabadon azt tehettek, amit akartak, kizárólag más nők társaságában.
A nők túlnyomó többsége számára a hárem egyszerűen háztartásként működött a háztartáson belül, és egyáltalán nem volt kapcsolatuk a szultánnal – a nemes nők azt tették, amit a nemes nők szoktak, és a szolgáik szolgálták őket.
A ház élén a szultán anyja állt, aki a Valide szultán címet viselte.
Cariye vagy császári ágyas.
A háremben a nőket úgy nevelték, hogy megfelelően kifinomult társasági menyasszonyok és anyák legyenek a szultáni udvar agglegényei számára, a szultán lányai pedig hasznos sakkfigurák voltak a politikai szövetségesek udvarlásában.
A valóság azonban a lepukkant mítosz mellett az, hogy az oszmán szultánok ágyasok nagy csoportjait tartották a Topkapi-palota háremében. Valójában bármelyik szolganővel és rabszolganővel lefeküdhettek, aki megtetszett nekik – és gyakran meg is tették -, de csak az ágyasok voltak ott elsősorban a szex miatt.
Bonnac márki gyermekeinek fogadása az oszmán szultán által.
Muszlimokat nem lehetett rabszolgának eladni, ezért az ágyas szerepét a Kaukázusból, Szíriából és Afrikából elhurcolt keresztény lányok felvásárlásával töltötték be, akiket egzotikus perzsa nevekkel láttak el, hogy méltóak legyenek a császár figyelmére.
Eunuchok vigyázó szemei alatt tartották őket. A férfiaknál kevesebbnek tekintették őket, ezért beléphettek a hárembe. Az ágyasoktól elvárták, hogy a szultán minden örömét kielégítsék, beleértve a versolvasást és a zenélést, de fő szerepük az ágyban volt, és hogy a szultánnak férfi örököst adjanak.
A hárem asszonyai Jules Laurens, sz. 1847.
A gyermekeket az anyjukkal együtt nevelték a háremben, akik szolgálatukért jutalmul a szultán négy, az iszlám törvények által megengedett feleségének egyikévé válhattak.
Mivel a több feleség és ágyas nagyszámú, potenciális trónigényt támasztó gyermeket szült (a fiúk serdülőkorukig a háremben maradtak), egy idős szultán halála általában rosszul végződött e kiterjedt család számára.
II. Mehmed szultántól kezdve – aki 1444-es trónra lépésekor eltörölte férfi rokonait – az oszmán törvények elvárták, hogy az új szultán parancsára az új szultán megszabaduljon testvéreitől, selyem masnival vagy zsebkendővel megfűzve. Becslések szerint összesen 78 oszmán herceggel végeztek ilyen módon.”
II. Mehmed szultán rózsaszagú, a Topkapı Sarayı (palota) albumokból. Hazine 2153, folio 10a.
1603-tól egy “humánusabb” megoldást részesítettek előnyben – ezeket a potenciális riválisokat gyermekkoruktól fogva a háremben, kafékban tartották fogva. A Topkapi-palota kaféi, vagyis hercegi ketrecek kis lakosztályok voltak, amelyek még az elszigetelt háremben is el voltak vágva a külvilágtól.
A neveléstől megfosztva, hogy alkalmatlanok legyenek az uralkodásra, a serdülőkor elérése után szabadon engedték őket. Az érzelmileg zaklatott és elszigetelt fiatal hercegek közül sokan a szabadulásuk után öngyilkosok lettek.
Ez a brutális örökség ellenére a Topkapi-palota gyönyörű – elegáns fa rácsok, csobogó szökőkutak, derűs kupolák és hűvös csempék díszítik.
Topkapi-palota, Isztambul, Törökország.
Mivel a palota falain túlra csak pletykák és szóbeszédek jutottak, nem csoda, hogy az európai utazók eltúlzott és botrányos beszámolókat publikáltak a palotában zajló eseményekről.
Mivel csak kevés embernek volt bejárása a hárem titokzatos, zárt világába, nagyrészt ellentmondástól való félelem nélkül kitalálhattak egy gőzölgő egzotikus világot.
Azt állították – többek között -, hogy a szultán minden szerencsétlen lányra ráhúzta a zsebkendőjét, hogy éjszakára válasszon, hogy a lázadó ágyasokat vaskalitkába zárták, és hogy I. Ibrahim Ibrahim szultán, akit “Ibrahim, az őrült” néven is ismertek, állítólag egyetlen éjszaka alatt 24 ágyassal feküdt le.
Olvassunk még egy történetet tőlünk: Hihetetlen portrék a római kori egyiptomiakról bepillantást engednek a múltba
A 19. században és a 20. század elején a nyugati írók bujaan írtak a palota falai mögötti buja kalandokról, a művészek pedig végtelen számú festményt készítettek a női alakokról, amelyeket a háremek fülledt képe ihletett.