A tavasz teljes lendületben van, és hacsak nem vagy jelenleg 15 és 18 között, vagy egy ilyen korú gyerek szülője, valószínűleg nem volt a radarodon, de a szalagavató – vagy #prahm, ahogy a gyerekek mostanában grammozzák – szezon hivatalosan is elkezdődött, és itt az ideje az ünneplésnek, limuzin nélkül! A modern bálok összes barnító spray-je, hamis strasszköve és rossz döntése (vagy csak én voltam az?) mellett nehéz elképzelni, hogyan és miért indult ez a hagyomány, de meglepő módon egy nagyon jó szándékú kezdetből indult ki. Ezért összeállítottam ezt a CliffsNotes verziót a szalagavató történetéről, hogy megünnepeljük az évnek ezt a különleges időszakát – egy igazi rítust, hiszen a Statistic Brain szerint az amerikai tizenévesek 3-5 százaléka veszíti el a szüzességét a szalagavató éjszakáján.
A szalagavató ma is él és virul a kultúránkban, és ezért nagyon is mai jelentéstartalommal bír, de a szalagavató valójában régebbi, mint a szeletelt kenyér. Szó szerint. A szeletelt kenyér 1928-ban került a boltok polcaira Otto Rohwedder úttörő találmányának köszönhetően – jó 50 évvel azután, hogy a bál bekerült az amerikai korszellembe!
A bál eredettörténetének miértjére egyszerű a válasz. A prom, a promenád rövidítése, “a vendégek hivatalos, bevezető felvonulása egy partin”, az 1800-as évek közepén-végén kezdődött az északkeleti főiskolákon és egyetemeken, hogy elősegítse a társadalmi etikettet és a jó modort az egyes évfolyamok végzős osztályaiban. Ironikus, tekintve, hogy a szalagavató mennyi züllést tartogat, nem igaz?!???
A bál korai idézetei az Ivy League éves hagyományához, a “‘presentation week’-hez kötik, amelynek során hivatalos öltözködés és tánc kísérte a promenádkoncertet”, és a Harvard Crimson egy 1879-es számában is említik, ahol a yalie riválisaikat gúnyolják, hogy olcsóak (milyen apropó):
Full many a dollar have they,..amit sem a Ball Club, sem a Boat Club, sem a Junior Prom. Com..nor the Lit. nor the News..can from their pockets tear.
Van egy széles körben hivatkozott 1894-es naplóbejegyzés is az akkor még csak férfiakból álló Amherst College egyik diákjától, amely beszámol arról, hogy meghívták a közeli női iskola, a Smith College báljára, és részt vett rajta. Aztán a századforduló után a báli rendezvények a középiskolákban is elterjedtek, nagyjából ugyanazért, amiért egyetemi szinten is elindultak.
A legkorábbiak olyanok voltak, mint a főiskolákon tartott bálok: a “vasárnapi ruhájukba” öltözött végzős osztály a tornateremben gyűlt össze teára és könnyű frissítőkre, szocializálódtak és táncoltak krepp papírszalagok alatt és a kísérők figyelő szemei alatt.
A 30-as évekre a szalagavatók olyan amerikaivá váltak, mint a baseball és az almás pite, és már partról partra tartották őket, felcserélve a korábbi könnyű frissítőket és a krepp-papírszalagok alatti táncot a teljes körű vacsorákra, ahol a helyi zenekarok szolgáltatták a zenét és a szórakozást – az 50-es években pedig a háború utáni gazdasági fellendülés fedezte a középiskolai tornatermek számláját, amelyeket felváltottak az olyan bonyolultabb helyszínek, mint a country klubok és szállodák.
A legpompásabb báli helyszínt Susan Ford, Gerald Ford elnök lánya szerezte 1975-ben, amikor a Fehér Házban rendezte meg a végzős bálját – ő volt az első és egyetlen First Kid, akit ez a megtiszteltetés ért, mind a mai napig.
Susan Holton-Arms School osztálytársai voltak azok, akik gyakorlatilag rákényszerítették az igazgatót, hogy érdeklődjön, és miután az elnök és a First Lady beleegyezett, az eseményt az East Roomban tartották, és a People magazin és a Washington Post is beszámolt róla. Imádom, hogy míg más gyerekek szülei biztosan könyörögtek, hogy kísérők lehessenek, az elnök és Mrs. Ford teljesen kihagyhatta a bált… bár gondolom, egy fontos diplomáciai küldetés Európában jó kifogás.
A Slate a bál etimológiájáról szóló cikkében bemutatta ezt a Google Books Ngram Vieweréből származó klassz grafikont, amely a bállal kapcsolatos terminusok elterjedtségét mutatja 1900 óta. Érdekes megfigyelni, hogy a 60-as és 70-es években a bálra való utalások jelentősen visszaestek – talán, ahogy a cikkből kiderül, a korszak olyan égető kulturális és politikai problémái miatt, mint a vietnami háború és az anti-establishment mozgalom.
De – dicsértessék! – a 80-as években volt egy újjáéledés, ami a 90-es években tartotta a lépést, és a 2000-es évek elején érte el a csúcspontját, megnyitva az utat az elmúlt évtizedekben a fantasztikus, szalagavató-központú tinifilmek sokaságának: Pretty in Pink, She’s All That, Mean Girls… Mármint, ugyan már, milyen szerencse, hogy még élünk ebben az izgalmas reneszánszban!
És szerencsére, ahogy a társadalmi normák fejlődnek, különösen a faj, a nemek és a szexualitás tekintetében, úgy változnak a bálok értékei is. Egy 2010-es Time cikk, a “Rövid történelem: The Prom,” határozottan negatívan nyilatkozott arról, hogy a bálok milyen lassan felzárkóznak a kulturális erkölcsök változásához. Az elmúlt öt év azonban az elfogadás áldása volt, és most úgy tűnik, hogy a címlapok pozitívabb irányba tolódnak, transznemű bálkirálynőkkel és Down-szindrómás bálkirályokkal.
Sajnos, még mindig előfordulnak olyan esetek, mint ezek a coloradói tizenévesek, akik konföderációs zászlóval pózoltak a báli képeken, de úgy tűnik, ez a kivétel, nem a szabály. Mostanában leginkább azok a kedves kölykök járják a vírusköröket, akik olyan nagyszülőket visznek a szalagavatóra, akik az első alkalommal lemaradtak róla, mert túl szegények voltak vagy háborúban harcoltak – ami talán éppen az a fajta társadalmi kegyelem, amivel elődeink meg akartak ajándékozni minket, amikor kitalálták a szalagavatót még jóval azelőtt, hogy a szeletelt kenyér még Otto Rohwedder szemében is felcsillant volna.
Aww, kiderült, hogy a fiatalok mégsem olyan rosszak, amint azt a jó öreg bál is bizonyítja!
Képek: Gerald R. Ford Elnöki Digitális Könyvtár; Google Books Ngram Viewer