A pusztító angyalokra jellemző, hogy fehér szárral és kopoltyúval rendelkeznek. A sapka lehet tisztán fehér, vagy a szélén fehér, a közepén pedig sárgás, rózsaszínes vagy barnásbarna. A felső szárat részleges fátyol vagy gyűrű (annulus) veszi körül, és a kopoltyúk “szabadok”, nem kapcsolódnak a szárhoz. Talán a legárulkodóbb jellemző a volva, vagyis az univerzális fátyol jelenléte, amelyet azért hívnak így, mert ez egy olyan hártya, amely az egész gombát beburkolja, mint egy tojást, amikor a gomba még nagyon fiatal. Ez a szerkezet a fiatal gomba terjeszkedése során felszakad, és olyan részek maradnak meg, amelyek a szár tövénél csizma- vagy csészeszerű szerkezetként találhatók, és a kalap felületén is lehetnek eltávolítható anyagból álló foltok. A tulajdonságoknak ez az egy gombán együttesen megtalálható kombinációja a család ismertetőjegye. Míg más családok e jellemzők közül egy vagy kettővel is rendelkezhetnek, egyik sem rendelkezik mindegyikkel. A kalap általában 5-12 centiméter széles; a tönk általában 7,5-20 cm hosszú és körülbelül 0,5-2 cm vastag. Egyedül vagy kis csoportokban fordulnak elő.
A pusztító angyalokat összetéveszthetjük az ehető gombákkal, például a gombagombával, a réti gombával vagy a lósgombával. A fiatal pusztító angyalokat, amelyek még az univerzális fátyolukba vannak zárva, összetéveszthetjük a pufókkal, de ha hosszában kettévágjuk őket, láthatóvá válnak a belső gombaszerkezetek. Ez az alapja annak az általános ajánlásnak, hogy a gombavadászat során gyűjtött puffancsszerű gombákat félbe kell vágni. A gombavadászok azt ajánlják, hogy az emberek tudják felismerni mind a halotti sapkát, mind a pusztító angyalt minden formájukban, mielőtt bármilyen fehér csőgombát gyűjtenének fogyasztásra.