A kunák már több mint évszázadok óta készítik műalkotásaikat, és eléggé képzettek benne. Mivel régen nomád törzsek voltak, nem sok művészeti alkotást készítettek, például szobrokat vagy épületeket, de saját magukat díszítették műalkotásaikkal. Ezt a díszítést molának vagy molának is nevezik, ami kun nyelven inget vagy ruhát jelent.
Mi az a mola? A mola, ami eredetileg madártollat jelent, a kuna indiánok ruházatot, pontosabban blúzt jelent, és a mola szó a kuna nők hagyományos blúzának elejét és hátát alkotó, díszesen hímzett paneleket jelenti.
Guna Molák
A tipikus Molák mintás pamut ruhadarabokból állnak. A mola lehet szoknya, sál vagy póló, de lehet kar- vagy lábtakaró darab is. A mola minősége a felhasznált pamutrétegek számától és a varrás finomságától függ. Vidám színkombinációk és cikcakkos szegélyek szinte minden Mola-darabon megtalálhatóak. Manapság a kuna indiánok a turistáknak árulják a molákat, de nem ruhaként, mert nem akarják, hogy a turisták a hagyományos ruházatot viseljék. Molákból foltokat lehet vásárolni faldíszítésre vagy párnára. Manapság Panamában vagy Kolumbiában lehet Molát vásárolni, ezeken az országokon kívül nem szabad Molát árulni, mert kulturális örökségnek számít, és a kunák tiltják.
A kunai molákról bővebben Diana Marks doktori értekezésében – A kunai mola – ruha, Politics and Cultural Survival
Lifecycle of a Mola – By Diana Marks
A mola funkcióváltásának folyamata a ruhadarab részétől a turisztikai szuvenírig a tárgy “kulturális életrajza” szempontjából értelmezhető, egy Kopytoff által javasolt megközelítés (1986: 66-83).7 A mola esetében ez a kereskedelmi árucikké válás nem sokkal a keletkezése után kezdődött, bár csak az 1960-as években vált a jövedelem jelentős részévé.
A kuna nők néhány régi mola-lapot levesznek a blúzokról, majd nagyobb téglalapokká varrják össze őket, és a kunyhóik falát bélelik vele. Néhányat a padlón használnak, talán a csecsemők fekvésére. A fiatal lányok számára készült kisebb blúzok esetében a panelek kevésbé bonyolultan vannak megmunkálva, és rövid élettartamúak. A kunai nők és lányok által varrt, a ruhakölteményük részeként viselt molinókat a huszadik század elejétől kezdve készpénzért cserélték, valószínűleg azért, hogy lehetővé tegyék az árucikkek, például ruhaneműk, élelmiszerek és fémtárgyak vásárlását. A múzeumokban található molákat a huszadik század első két évtizedében a San Blas-szigeteket felkereső, a Panama-csatorna övezetében vagy annak közelében élő amerikaiak, a térségben hajózó kalandorok, valamint a kutatást végző antropológusok gyűjtötték. Ezek egy része valószínűleg olyan mola lehetett, amelyet már nem tartottak viselésre alkalmasnak, bár néhány mola a korai gyűjteményekben nem mutatja a kopás nyomait.
A kifejezetten “kereskedelmi célra készült” molák az 1960-as években kezdtek megjelenni, és ez jól dokumentált (Tice 1995: 63-64). Az amerikai Békehadtest önkéntesei segítettek a kuna nőknek “mola szövetkezetek” létrehozásában, hogy a turisztikai piacot megcélzó molákat tervezzenek, varrjanak és forgalmazzanak. Ezt a fajta szuvenír-molát az alábbiakban részletezem. A mola forgalmazása jelentős mértékben hozzájárult a háztartások jövedelméhez, és megváltoztatta a kunai nők szerepét és státuszát. Ez hasonló a más őslakos nők által készített kézműves termékekhez: megállapították, hogy “az ajándéktárgyak gyártása segíthet a nők társadalmi, pszichológiai és gazdasági megerősödésében” (Swanson és Timothy 2012: 493), bár negatív következményei is lehetnek, beleértve a termelésre gyakorolt nyomást.
A molinókat a kuna nők és férfiak közvetlenül a Kuna Yala-szigetekre látogatóknak adhatják el, beleértve a tengerjáró hajók utasait és más nemzetközi látogatókat Panamában, valamint 1999-ig a Panama-csatorna övezetből az Egyesült Államok lakosainak egynapos látogatásait. Az egykori Csatornaövezetben dolgozó kunai férfiak, valamint a Panamavárosban élő kunai nők és férfiak is közvetítettek. Néhány Panama City és a Csatornaövezet nem kunai lakosaiból viszonteladók lettek, akik Panama Cityben működő üzleteikben működtek, amelyek vonzották az őshonos kézműves termékek iránt érdeklődő turistákat.
A Csatornaövezetben élő amerikai állampolgárok és a turisták, különösen az amerikai turisták által vásárolt molinók számos múzeumi molinógyűjteményben találhatók, amelyeket gyakran sok évvel a megszerzésük után adományoztak. A múzeumok másik fő forrása az antropológusok és más kutatók által készített gyűjteményekhez kapcsolódik, akik időt töltöttek San Blasban, többek között múzeumi expedíciók során. Ez utóbbi mola-gyűjtemények egy részét szintén közvetítőkön keresztül szerezték be, nem közvetlenül a kunáktól, ami nehézséget okoz számos gyűjtemény származásának meghatározásában, különösen a megbízható datálásban.
A személyes vásárlások mellett a visszatérő turisták, akik szeretnék kiegészíteni gyűjteményeiket, az online vásárlási lehetőségeket használják. Míg a múzeumok a legtöbb esetben adományokra támaszkodnak, az egyéni gyűjtőkről ismert, hogy a csatornazónában vagy a nagyobb panamai városokban dolgozó, rövid távú turistaként vagy hosszabb távú külföldi állampolgárként létrehozott gyűjteményeikre építenek. A komoly gyűjtőkről ismert, hogy többször is elutaznak Panamába, általában a San Blas szigetcsoportra, majd további csatornákon keresztül gyarapítják gyűjteményeiket.
Molák mint szuvenírek – Diana Marks
A panamai látogatók a mola vásárlásával a mola blúzokat viselő, esetleg varrni látott kunai nőket társítják. A tengerjáró hajók utasai láthatják a Panama atlanti-óceáni partvidékén élő kunai nőket, és Panama Cityben számos olyan üzlet van, ahol a szintén teljes ruhaegyüttest viselő kunai nők molát árulnak. A közvetlenül a kunai asszonyoktól, és néha a kunai férfiaktól történő vásárlás biztosítja a mola megszerzésének hitelességét. Függetlenül attól, hogy megértik-e, hogy a mola panel egy blúz részeként készült, a mola érzékelt értékét növeli, hogy azt egy őslakos nő varrta.
Míg az “etnikai művészetek”, például a mola “turisztikai szuvenírré” (Swanson és Timothy 2012: 494-495) történő árucikké válása a kulturális jelentés elvesztéséhez vezethet, nem gondolom, hogy ez a mola megszűnéséhez vezetne. A molákat továbbra is a kunai nők tervezik és varrják, még akkor is, ha kifejezetten “kereskedelmi céllal készültek”, és ez más kézműves etnikai tárgyak esetében is hasonló. Belk és Groves (1999: 29) megjegyzi, hogy “”árucikké válás” és jelentésváltozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a művészeknek, közvetítőknek vagy fogyasztóknak kárt okoznak ezek a változások”, amikor “a kulturális értelmezéstől az esztétikai értelmezés felé történik elmozdulás”, és példaként említi az ausztrál őslakosok művészetét, a tibeti buddhista thankákat és az iráni iszlám imaszőnyegeket.
A mola jelentése többértékű a Kuna közösségek és a mola gyűjtők számára. Úgy vélem, hogy a molák panamai szuvenírként való népszerűsítésének előnyei közé tartozik a textilművesség e formájának fennmaradása és a magas színvonalú gyártás ösztönzése. A molák hitelessége fontos lehet a turisták számára, akik azért vásárolják őket, hogy “megtapasztalják a szülőföldjükön nem tapasztalt hitelességet, vitalitást és spiritualitást”, valamint az egzotikum “gyermeki” vonzerejét (Belk és Groves 1999: 30).
Sok kuna férfi és nő visel egyfajta nyugati ruházatot, köztük sokszor tömeggyártott pólókat. A mola varrás folytatásának ösztönzése magában foglalja a mola mint viselt ruhadarab bemutatásának ösztönzését is, amely támogatja a kulturális identitást és a kulturális folytonosságot, miközben egyúttal olyan tárgyat mutat be, amely szuvenírként eladható, bár általában csak egy-egy mola lapot, nem pedig egy teljes blúzt.