A közbiztonsági hívásfogadó pont (PSAP), néha “közbiztonsági hozzáférési pontnak” is nevezik, olyan hívásfogadó központ, ahol bármely mobil- vagy vezetékes előfizető által kezdeményezett segélyhívásokat (pl. rendőrség, tűzoltóság, mentő) fogadnak. Az is előfordulhat, hogy a 112-es hívószám tárcsázása esetén a mobil- vagy hálózatüzemeltetők olyan logikát valósítanak meg, amely a hívást a legközelebbi rendőrőrsre irányítja. Ez a hívóközpont szinte minden országban, így Kanadában és az Egyesült Államokban is felelős a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat segélyhívó telefonszámára érkező hívások fogadásáért. A képzett telefonos operátorok általában ezen segélyhívó szolgálatok diszpécserközvetítéséért is felelősek. A legtöbb PSAP ma már képes a hívó helyének meghatározására vezetékes hívások esetén, és sokan képesek mobiltelefonos helymeghatározásra is (néha II. fázisú helymeghatározásnak is nevezik), ahol a mobiltelefon-társaság rendelkezik a kézibeszélő helymeghatározó rendszerrel. Egyesek képesek hangsugárzást is használni, ahol a kimenő hangüzeneteket egyszerre sok telefonszámra lehet küldeni, hogy az embereket figyelmeztessék egy helyi vészhelyzetre, például egy vegyi anyag kiömlésére.
Kanadában és az Egyesült Államokban általában a megye vagy egy nagyváros látja el ezt a feladatot. Az Egyesült Államok államának részeként a megyék általában kötelesek biztosítani ezt és más segélyhívó szolgáltatásokat még a településeken belül is, kivéve, ha a település úgy dönt, hogy kivonul és saját rendszerrel rendelkezik, néha egy szomszédos joghatósággal együtt. Ha egy város saját PSAP-ot működtet, de nem a saját speciális segélyhívó szolgálatát (például városi rendőrség, de megyei tűzoltóság), akkor előfordulhat, hogy a hívást át kell irányítani ahhoz a PSAP-hoz, amelyik az adott típusú hívásokat kezeli. Az Egyesült Államokban minden telefontársaságtól megkövetelik a hívó helyének meghatározását, beleértve a mobilszolgáltatókat is, de nincs olyan szövetségi törvény, amely előírná, hogy a PSAP-ok képesek legyenek ilyen információk fogadására.
Az Egyesült Államokban körülbelül 6100 elsődleges és másodlagos PSAP működik. A PSAP-oknál dolgozó személyzet szavazati joggal rendelkező tagja lehet a National Emergency Number Association-nek (NENA). A PSAP-okban dolgozó sürgősségi diszpécserek a National Academies of Emergency Dispatch (NAED) tanúsítványát szerezhetik meg, és egy PSAP a NAED akkreditált kiválósági központjává válhat.
Minden PSAP rendelkezik egy “valódi” telefonszámmal, amelyet a segélyhívó szám (911) tárcsázásakor hívnak. A távközlési szolgáltató felelős azért, hogy minden vezetékes telefonszámot a legmegfelelőbb (gyakran a legközelebbi) PSAP-hoz társítson, így a segélyhívó szám tárcsázásakor a hívás automatikusan a legmegfelelőbb PSAP-hoz kerül. A PSAP-ok változhatnak, beleértve az új elérhetőségeket és a változó lefedettségi területet. Léteznek olyan kereskedelmi termékek, amelyek célja, hogy lépést tartsanak ezekkel a változásokkal, és lehetővé teszik a távközlési szolgáltató számára, hogy a számokhoz kapcsolódó fizikai cím alapján hozzárendelje a számokat a megfelelő PSAP-hoz.
Más országokban ez más típusú helyi önkormányzatok felelőssége, és a telefonhálózat sajátos felépítése határozza meg, hogyan kezelik az ilyen hívásokat.
Egyes PSAP-oknál már lehetőség van szöveges üzenetek fogadására is, ami hasznos azokon a területeken, ahol a legközelebbi cellahelytől való távolság miatt gyenge jelerősségű a vétel, ami blokkolt vagy megszakított hívásokat eredményez. Mivel az SMS-üzenetek elküldéséhez csak egy pillanatra van szükség, a rádióterjedés rövid csúcspontja (például a változó felhőzet miatt) gyakran elegendő az üzenet elküldéséhez. A szöveges üzenetek a siketek vagy beszédhibások számára is hasznosak, mivel nincs szükség TTY-készülékre.