Egy szó a “leíró” és a “leíró” meghatározásról

Azt mondjuk, amit látunk.

Az online tartalmainkat olvasók időnként találkozhatnak a lexikográfia két alapvető gondolkodási irányzatának szembeállításával: a deskriptivizmussal és a preskriptivizmussal. A Merriam-Websternél a leíró megközelítést valljuk – vagyis olyan definíciókat írunk, amelyek leírják, vagy ha úgy tetszik, tükrözik, hogyan használják a szavakat az angol nyelv írói és beszélői. A preszkriptivizmus ezzel szemben egy olyan megközelítés, amely megpróbálja előírni (egyesek szerint ajánlani vagy akár diktálni), hogyan kell használni a szavakat. Egy tisztán előíró szótár figyelmen kívül hagyná az élő nyelvhasználatot, és ehelyett a “szabályokban” megfogalmazott “helyes” elképzelésekre támaszkodna, amelyeket a prescriptivista elképzelése szerint a nyelvre kellene kényszeríteni.

Ezenkívül minden szótár besorolható leíró vagy előíró jellegűnek, és egyesek mindkét típusba igyekeznek tartozni. A leíró szótár olyan szótár, amely megpróbálja leírni, hogyan használnak egy szót, míg a preskriptív szótár olyan szótár, amely előírja, hogyan kell használni egy szót. Egy leíró szótár például úgy definiálhatja a sivatagot, mint egy kevés vízzel rendelkező helyet, mint például a Szaharát, míg egy előíró szótár úgy definiálhatja, mint egy olyan helyet, ahol átlagosan kevesebb mint 10 hüvelyk eső esik évente, ami a sarkvidéket és az Antarktiszt sivataggá tenné, mivel egyik sem esik ennyi eső, bár mindkettőnek rengeteg vize van, ami történetesen fagyott. A leíró szótárak között nagyobb az egyetértés, mint a leíró szótárak között….
– Martin Naparsteck, Honesty in the Use of Words, 2005

A szóhasználat tanulmányozásának két fő megközelítése van: a preskriptív és a deskriptív. A preszkriptivizmus magában foglalja a szabályok felállítását azok által, akik azt állítják, hogy különleges nyelvtudással vagy nyelvérzékkel rendelkeznek. A preskriptív tanácsok általában konzervatívak, a változásokra gyanakvással, ha nem megvetéssel tekintenek. A deskriptivizmus a nyelv működésének objektív leírását foglalja magában, ahogyan az a nyelv tényleges példáin megfigyelhető. A leíró tanácsadás – ami szinte oximoron – egy szó vagy szerkezet elfogadhatóságára vonatkozóan kizárólag a használaton alapul. Ha egy szó vagy kifejezés nem fordul elő gondos vagy hivatalos beszédben vagy írásban, a jó leíró gyakorlat megköveteli ennek az információnak a közlését.
– Jesse Sheidlower, The Atlantic, 1996. december

A nyelvet rögzítő és katalogizáló szótárak így soha nem lehetnek előíró jellegűek; mindig teljes mértékben leíró jellegűeknek kell lenniük, a nyelvről úgy kell szólniuk, ahogyan az van, nem pedig úgy, ahogyan lennie kellene.
– Simon Winchester, The Meaning of Everything, 2003

How Descriptivism Works

A leíró lexikográfus feladata, hogy a szavak létezését rögzítse az élő nyelvben, és a nyelvi korpuszok (corpora a corpus többes száma, a kereshető szövegadatbázis szava) átkutatásával felfedezze és meghatározza, hogyan használják őket. Egy nyelv korpuszai biztosítják a lexikográfus számára a szavak használatára vonatkozó bizonyítékokat, beleértve azokat is, amelyeket egyesek helytelennek vagy kifogásolhatónak tartanak, hogy meghatározó munkájuk során átgondolhassák azokat.

Azokban az esetekben, amikor egy adott szót nagymértékben becsmérelnek (például ain’t és irregardless), a leíró szótár tanácsadója olyan útmutatást kap, amely tájékoztatja arról, hogy a szó használata kedvezőtlen fogadtatásra találhat. Az irregardless szó bejegyzésénél egy bekezdést adunk meg, amelyben megjegyezzük, hogy a szó használata még mindig jelentős ellenérzéseket vált ki, sőt, odáig megyünk, hogy azt tanácsoljuk az olvasónak, hogy használja helyette az regardless szót – ez nagyjából a legközelebb áll ahhoz, hogy szótárainkban használati előírást adjunk.

Nyelvleíróként arra törekszünk, hogy elfogulatlan és pontos beszámolókat adjunk arról, hogyan használják a szavakat ma, és hogyan használták őket a múltban. Az angol nyelv krónikásai vagyunk, nem pedig előírók, és örömmel osztjuk meg megállapításainkat Önnel.

Share