Bendő

Mikrobák a reticulorumenben: Baktériumok, protozoonok, gombák, archaea és vírusok. A baktériumok a protozoákkal együtt a domináns mikrobák, és tömegüket tekintve a bendőben lévő összes mikrobiális anyag 40-60%-át teszik ki. Több funkcionális csoportba sorolhatók, mint például a fibrolitikus, amilolitikus és proteolitikus típusok, amelyek előnyben részesítik a strukturális szénhidrátok, a nem strukturális szénhidrátok és a fehérjék emésztését. A protozoonok (a mikrobiális tömeg 40-60%-a) tápanyagukat más mikrobák fagocitózisával nyerik, és lebontják és megemésztik a takarmány szénhidrátjait, különösen a keményítőt és a cukrokat, valamint a fehérjéket. Bár a protozoonok nem nélkülözhetetlenek a bendő működéséhez, jelenlétüknek kifejezett hatásai vannak. A bendőgombák a mikrobáknak csak 5-10%-át teszik ki, és a rostban szegény takarmányok esetében hiányoznak. Alacsony számuk ellenére a gombák mégis fontos helyet foglalnak el a bendőben, mivel hidrolizálják a lignin és a hemicellulóz vagy cellulóz közötti egyes észterkötéseket, és segítik a bélsárrészecskék lebontását. A bendő Archaea, az összes mikroba mintegy 3%-a, többnyire autotróf metanogének, és anaerob légzéssel metánt termelnek. A baktériumok, protozoonok és gombák által termelt hidrogén nagy részét ezek a metanogének használják fel a szén-dioxid metánná történő redukálására. A bendő megfelelő működéséhez elengedhetetlen a hidrogén alacsony parciális nyomásának fenntartása a metanogének által. A vírusok ismeretlen számban vannak jelen, és nem járulnak hozzá semmilyen fermentációs vagy légzési tevékenységhez. Azonban lúgosítják a mikrobákat, felszabadítva tartalmukat más mikrobák számára, hogy asszimilálják és fermentálják a mikrobiális újrahasznosításnak nevezett folyamat során, bár a protozoonok ragadozó tevékenysége révén történő újrahasznosítás mennyiségileg fontosabb.

A retikulorumenben lévő mikrobák végül kiáramlanak az omasumba és a tápcsatorna többi részébe. Normális erjedési körülmények között a reticulorumen környezete gyengén savas, és olyan mikrobák népesítik be, amelyek nagyjából 5,5 és 6,5 közötti pH-értékhez alkalmazkodtak; mivel a hasnyálmirigy erősen savas (pH 2-4), olyan gátként működik, amely nagyrészt elpusztítja a reticulorumen flóráját és faunáját, amint azok oda áramlanak. Ezt követően a mikrobiális biomassza a vékonybélben megemésztődik, a kisebb molekulák (főként aminosavak) pedig felszívódnak és a kapuvénán keresztül a májba szállítódnak. Ezeknek a mikrobáknak a vékonybélben történő emésztése a táplálkozás egyik fő forrása, mivel a mikrobák általában a felszívódó aminosavak teljes mennyiségének mintegy 60-90%-át biztosítják. Keményítőben szegény takarmányokon a vékonybél tartalmából felszívódó glükóz túlnyomó forrását is ők biztosítják.

Ruminális acidózis: Szarvasmarhában a ruminális acidózist a ruminális D-laktát túlzott termelődése miatt a vér pH-értékének és bikarbonátjának csökkenése jellemzi.Megjelenhet akut bendőacidózisként a tejsav felhalmozódása miatt, vagy szubakut acidózisként a VFA-k bendőben való felhalmozódása miatt, bár az akut acidózis végzetesebb, mint a szubakut bendőacidózis.A bendőfolyadék ciliátos protozoonpopulációjának csökkenése mindkét acidózis közös jellemzője, és jó indikátora lehet a bendőacidózisnak. A bendő savasodása akkor következik be, ha a macskák túlzott mennyiségű gyorsan erjeszthető, nem szerkezeti szénhidrátot és magas gabonaalapú, alacsony rosttartalmú takarmányt fogyasztanak. Ez a szerves szubsztrátok gyors erjedéséhez vezet, ami a VFA-k és tejsavak tömeges képződéséhez vezet, ami a pH-érték csökkenéséhez és a bendő mikrobáinak későbbi reakcióihoz.

Főbb különbségek az acidózis két klinikai formája között: