A carillon legalább 23 hangolt harangból álló sorozatból áll, amelyet egy billentyűzetről játszanak, amely lehetővé teszi a kifejezőkészséget az érintés variálásával, és amelyen a játékos, vagy carillonneur, a zene széles skáláját játszhatja – a népszerű és klasszikus zene feldolgozásaitól az eredeti, csak a carillonra készített kompozíciókig. A carillon harangokat Észak-Amerika-szerte lehet hallani, városokban, templomokban, iskolákban, közparkokban és sok más helyen, ahol emberek gyülekeznek.

Nézze meg ezt a rövid bevezető videót a carillonról, a játékmódról és e hangszer eredetéről:

A carillon legkisebb harangtartománya két kromatikus oktáv, azaz 23 harang. (Történelmileg a legmélyebb Cisz és Esz hangot hely- és költségtakarékossági okokból gyakran nem telepítették.) A 23 harangnál kevesebbet tartalmazó hangszer a harangjáték, amely általában egy-másfél diatonikus oktávból áll.

A karillonok mérete a két oktávtól a hatnál nagyobb oktávig, vagy a minimálisan 23 harangtól a 77 harangig terjed. A négytől négy és fél oktávig (47-56 harang) terjedő hangterjedelem a legkívánatosabb, mivel szinte minden carillonzene lejátszható egy ilyen hangszeren. (Összehasonlításképpen, egy zongora 88 hangot tartalmaz, míg egy orgona billentyűzete 61 hangot.) A legtöbb kortárs harangjátékot és sok történelmi zenét négy vagy több oktávos hangterjedelmű harangjátékra írták. A kisebb hangszerekre rendelkezésre álló repertoár korlátozottabb.

A carillon harangjának hangmagasságát gyakran nem zenei megfontolások határozzák meg, mivel mind a hangmagasság, mind a költségek közvetlen kapcsolatban állnak a harang méretével. A világ legnagyobb carillonharangja a New York-i Riverside templomban található Rockefeller carillon harangja. A C hangot szólaltatja meg, súlya több mint 40 000 font (20 tonna), és átmérője meghaladja a 10 lábat. Az oktávját (a négy oktáv tartományban a mély C-t) megszólaltató harang súlya körülbelül 5000 font (2,5 tonna), átmérője pedig körülbelül 5 láb. A következő oktávot (középső C) megszólaltató harang súlya körülbelül 580 font (negyed tonna), átmérője pedig körülbelül 30 hüvelyk. A harangterem mérete és teherbírása közvetlenül befolyásolja a harangjáték méretét is.

Mivel a harangjátékot ritkán játsszák más hangszerrel együtt, a harangjáték bármilyen hangmagasságú lehet, amelyet a létesítménynek és a rendelkezésre álló pénzeszközöknek megfelelőnek ítélnek. Függetlenül a hangszer tényleges hangmagasságától, a billentyűzetet általában a C-kulcs alapján helyezik el, hogy megkönnyítsék a hangszerre való kottaírást és -játszást. Így sok carillon transzponáló hangszer. Ez inkább a kisebb vagy régebbi hangszerekre igaz; a modern hangszerek inkább koncert hangmagasságúak.

A carillon népi hangszerként alakult ki, amelyet automatikusan, mint órahangot, illetve piaci napokon és ünnepnapokon előadóművész játszott. Az első “aranykorból” fennmaradt zenék többnyire népi dallamok, táncdarabok és a korabeli könnyűzene feldolgozásai, bár vannak eredeti, carillonra írt kompozíciók is. A zongoramuzsikához hasonlóan a harangjáték zenéje is két skálára íródott: a magas vagy felső skálán lévő zenét kézzel, míg a mély vagy alsó skálán lévő zenét lábbal játsszák.

A század elején a harangjátékosok számára szükséges készség volt a más forrásokból származó zene feldolgozásának és a harangjátékon való improvizációnak a képessége. A carillon művészet modern kori fejlődése gazdag repertoárt eredményezett a legkülönfélébb regionális stílusokkal.

A carillonra való zeneszerzés vagy átirat készítése során óvatosan kell eljárni. A carillont az különbözteti meg a többi hangszertől, hogy ha egyszer megütötték a harangot, az addig szól, amíg a rezgés természetes módon el nem alszik. Az összes zenei kifejezésmódot, amelyre a harangjáték képes, az ellenőrzi, hogy az előadó hogyan üti meg a harangot. A megütött harang hangját nem lehet megállítani vagy megváltoztatni. A csillapítók hatástalanok, mert csak tompítják a hangot anélkül, hogy megállítanák, így az zeneietlenné válik.

A carillon-zene másik jellegzetessége a harang felhangszerkezetében kiemelkedő moll tercből ered, ami gondosságot igényel az akkordok kialakításakor. A legtöbb hangszer olyan hangokat produkál, amelyeknek a felhangszerkezetében dúr harmadok vannak.

Végezetül a harang gazdag hangszerkezete azt jelenti, hogy a nagyszámú harang együttes megszólaltatása szükségtelen. Már néhány harangból is gazdag hangzás érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.