Developmental Coordination Disorder and Cognitive-Motor Development
A Developmental Coordination Disorder (DCD) az életkornak megfelelő motoros készségek elsajátításának és kivitelezésének olyan súlyos károsodása, amely jelentősen zavarja a tanulmányi teljesítményt és a mindennapi életvitelhez szükséges tevékenységeket, ha nem áll fenn olyan betegség, mint az agyi bénulás vagy a mentális retardáció (APA, 2013; ICD-10, 1993). Ezt a gyermekkori rendellenességet a motoros készségek elsajátításának vagy automatizálásának csökkent képessége jellemzi, és előfordulása 6-10% között mozog 5-11 éves korban (APA, 1994). Az óvodáskorban azonosítható, és a férfiak:nők aránya 3:1-től egészen 7:1-ig terjed (Zwicker, Missiuna, Harris, & Boyd, & Boyd, 2012).
A prevalencia országonként és kutatók szerint is változó (pl, 4,9% súlyos és 8,6% közepes mértékű DCD svéd gyermekeknél, Kadesjo & Gillberg, 1999; 10% brit gyermekeknél, Henderson, Rose, & Henderson, 1992; akár 15,6% szingapúri gyermekeknél, Wright, Sugden, & Tan, 1994; 19% görög gyermekeknél, Tsiotra et al. 2006; vagy 22% Ausztráliában, Cermak & Larkin, 2001). A különböző százalékos arányok a motoros teljesítmény értékelésére szolgáló különböző diagnosztikai eszközök vagy a motoros károsodást jelző különböző kiválasztási kritériumok és határértékek használatából adódnak.
A DCD nagymértékben komorbid más fejlődési zavarokkal, leggyakrabban a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) (Dewey, Kaplan, Crawford, & Wilson, 2002; Kadesjo & Gillberg, 1999; Kirby, 2005; Watemberg, Waiserberg, Zuk, & Lerman-Sagie, 2007). Kimutatták, hogy a DCD-s gyermekek akár 50%-a megfelel az ADHD kritériumainak (Kadesjo & Gillberg, 2001; Watemberg et al., 2007), és a legújabb bizonyítékok arra utalnak, hogy e két rendellenesség között genetikai kapcsolat van (Fliers et al., 2009; Martin, Piek, & Hay, 2006). Gillberg (2003) leírta a DAMP modellt is (figyelem, motoros és észlelési hiányosságok), amelyben 40%-os átfedés van az ADHD és a DCD között. Az átlagos vagy átlag feletti intelligencia ellenére a DCD-s gyermekek iskolai teljesítménye alacsonyabb, mint a társaiké, és gyakran tanulási zavarok, különösen diszlexia alakul ki náluk (Iversen, Berg, Ellertsen, & Tonnessen, 2005; Jongmans, Smits-Engelsman, & Schoemaker, 2003; Zwicker et al., 2012). A DCD komorbiditását találták a szociális és érzelmi viselkedés hiányosságaival, szorongással és depresszióval, beszéd-, kommunikációs és nyelvi zavarokkal, például artikulációs beszédhibákkal is (APA, 1994; Kirby & Sugden, 2007; Zwicker et al., 2012). Miyahara (1994) a típus-specifikus korrekció szükségességét javasolta, mint az oktatási intervenció fontos megközelítését e különböző komorbid alcsoportok számára.
A DCD-vel élő gyermekek heterogén populációt alkotnak, akik a bruttó és/vagy finommotoros készségek terén nehézségeket tapasztalnak. A koordinációs zavarok összefonódnak a tanulási környezettel, ami sok esetben iskolai kudarcot eredményez (Cantell, Ahonen, & Smyth, 1994; Rosenblum & Livneh-Zirinski, 2008). Ezek a gyerekek gyakran ismétlik az osztályt, és a negatív szociális-érzelmi fejlődés veszélyének is ki vannak téve (Chambers, Sugden, & Sinani, 2005). A gyermekek többsége jelentős késés nélkül éri el a motoros fejlődés mérföldköveit, és könnyen elsajátítja az olyan komplex motoros tevékenységeket, mint a rajzolás, festés, kézírás, másolás, ollóhasználat, labdajátékok, valamint a munka megszervezése és időben történő befejezése. Ezzel szemben az óvodáskorú gyermekek egy részének kifejezett motoros koordinációs nehézségei vannak a mindennapi rutinok során, és fejlődési késésben vannak az egyensúly, a labdás készségek és/vagy a kézügyesség terén (Michel, Roethlisberger, Neuenschwander, & Roebers, 2011). A testnevelésórákon nyújtott teljesítményt befolyásolhatja, hogy a DCD-s gyermekek nehezen dobnak, kapnak el vagy rúgnak labdát, nehezen futnak, ugranak és sportolnak. A rendellenesség a szabadidős tevékenységekre is hatással lehet, nemcsak a sporttal kapcsolatos készségekre, hanem más, gyermekkorban fontos készségekre is, mint például a kerékpározás képessége, a szociális készségek és a pszichológiai jólét. Gyengébb sportolási és szociális kompetenciájuk következtében a DCD-s gyermekek kevesebb fizikai és csoportos tevékenységet végeznek, mint társaik, és alacsony fittségi szintet érnek el (Zwicker et al., 2012).
A kognitív fejlődés a kognitív funkciók, például az észlelés, az emlékezés, a problémamegoldás, az érvelés és a megértés fejlődésére utal, valamint arra, hogy ezek a funkciók hogyan lépnek kölcsönhatásba az életkorral összefüggő tudásbeli változásokkal (Keat & Ismail, 2011). Korábbi tanulmányok a DCD-s gyermekek kognitív diszfunkciós profilját tárták fel, a rendellenességet az információfeldolgozó rendszer károsodásának tulajdonítva (vizuális-perceptuális zavarok, tervezés, munkamemória és tanulási hiányosságok) (Ricon, 2010; Wilson, Maruff, & Lum, 2003). A kognitív folyamatok szerepét a motoros kontrollban már régóta felismerték (Davis, Pitchford, Jaspan, McArthur, & Walker, 2010). A DCD-vel élő gyermekek kognitív és akadémiai készségeivel kapcsolatos kutatások vizuo-térbeli feldolgozási hiányosságokat (Piek & Dyck, 2004; Rosenblum & Livneh-Zirinski, 2008), valamint a mindennapi emlékezet verbális és vizuális-térbeli területekre kiterjedő hiányosságait mutatták ki (Chen, Tsai, Hsu, Ma, & Lai, 2013). Az információfeldolgozásnak jelentős szerepe van a motoros viselkedésben és a kognícióban is.
Missiuna és munkatársai (2011) azt állították, hogy a koordinációs nehézségek számos okból adódhatnak. Bár nem tudjuk, hogy mi okozza a motoros koordinációs problémákat, a kutatások azt sugallják, hogy a gyermekek nehézségeket tapasztalhatnak a mozgások tervezésének, szervezésének, végrehajtásának és/vagy módosításának megtanulásában. A DCD-vel élő gyermekek egyik alkalomról a másikra következetlenül teljesítenek, és gyakran újra és újra ugyanúgy hajtják végre a motoros készségeket, még akkor is, ha nem járnak sikerrel. Nem képesek megjósolni a mozdulataik kimenetelét. Ennek eredményeként nem könnyen ismerik fel a mozgáshibákat, nem tanulnak a hibáikból, és nem korrigálják a mozgásukat. Ezek a koordinációs nehézségek abból adódhatnak, hogy a gyermekek tudatos stratégiákat használnak a motoros feladatok végrehajtásához, ahelyett, hogy automatizálnák a motoros irányítást. Mivel ezeknél a gyermekeknél a motoros készségek nem válnak automatikussá, extra erőfeszítést és figyelmet kell fordítaniuk a motoros feladatok elvégzésére, még a korábban megtanultakra is.
A motoros és kognitív fejlődést a múltban külön-külön vizsgálták és tárgyalták, de egyre inkább felismerik, hogy ez a két terület alapvetően összefügghet egymással (Diamond, 2000; Roebers & Kauer, 2009). A motoros és a kognitív fejlődés közötti összefüggésre vonatkozóan újabb bizonyítékok merültek fel a hiányosságokkal küzdő egyéneken végzett neuropszichológiai vizsgálatokból. Az ilyen jellegű kutatásokból úgy tűnik, hogy az egyéneknek a motoros és kognitív tevékenységek tervezésére, monitorozására és ellenőrzésére való képessége hasonló normatív fejlődési utakhoz és a kognitív és motoros hiányosságok komorbiditásához vezethet (Roebers & Kauer, 2009). Néhány tanulmány kimutatta, hogy a kognitív és a motoros készségek mind a tipikusan, mind az atipikusan fejlődő populációkban összefüggnek egymással, és a kutatók ennek a kapcsolatnak számos aspektusát vizsgálták, bár ennek a kapcsolatnak a pontos természete még nem ismert (Davis, Limback, Pitchford, & Walker, 2008; Roebers & Kauer, 2009). A kognitív és motoros területek fejlődési elmaradásának azonosítása és annak vizsgálata, hogy ezek a területek milyen mértékben válhatnak szét a gyermekek fejlődése során, fontos a klinikai értékelés és a pedagógiai beavatkozás szempontjából.
Egy jelentős tényező ebben a kapcsolatban a kisagy. A kisagy egy komplex neurológiai struktúra, amely az agy teljes neuronszámának több mint felét tartalmazza, és a motoros kontrollban és koordinációban betöltött szerepe régóta ismert (Ghez & Thach, 2000). A motoros viselkedéssel kapcsolatos szakirodalomban a motoros kontroll kifejezést jellemzően a koordináció területén használják, nem pedig a motoros sebesség és a motoros erő összefüggésében. Ez a tervezésre, szervezésre, ellenőrzésre és ellenőrzésre utal a komplex motoros koordináció, a kereszt-modális integráció és a nagy pontossági követelmények tekintetében. Nyilvánvalóan vannak átfedések a kognitív kontrollal, ami arra utal, hogy a motoros kontroll magában foglalja a kognitív folyamatokat (Roebers & Kauer, 2009). A kisagyban károsodott betegek nemcsak motoros hiányosságokat, hanem egyidejűleg kognitív károsodásokat is mutatnak számos funkcióban, beleértve az általános IQ-t, a figyelmet, a memóriát, a feldolgozási sebességet, a végrehajtó funkciókat, a vizuálkonstruktív és vizuális-térbeli képességeket és a nyelvet (Davis és mtsi., 2010).
A kisagy számos, a kognícióban betöltött szerepéről ismert agyi struktúrából – például a felső temporális kéregből, a prefrontális kéregből és a parietális kéregből – kap bemenetet (Davis és mtsi., 2010). Ennek az anatómiai hálózatnak a részeként a kisagy valószínűleg részt vesz mind a motoros, mind a kognitív fejlődésben, és különösen az újszerű és időzítési információk feldolgozásában van általános szerepe. A kisagy valószínűleg részt vesz az új kognitív és motoros feladatok feldolgozásában, valamint az új kognitív és motoros készségek elsajátításában, ami e területek közötti fejlődési összefüggést eredményez (Davis és mtsai., 2010; Diamond, 2000).
Davis és munkatársai (2010) erős és pozitív kapcsolatról számoltak be a kognitív és motoros készségek fejlődése között a korai és középső gyermekkor között, összehasonlítva 15, 5 éves kor előtt kisagyi daganatsérülést szenvedett gyermeket 242, 4-11 éves tipikusan fejlődő kontrollgyermekkel. Minden gyermeket kognitív és motoros tesztek átfogó, standardizált sorozatával vizsgáltak. Az eredmények az egyes területek egyéni profiljaiban eltéréseket mutattak, de úgy tűnt, hogy a kognitív és motoros készségek összességében párhuzamosan fejlődnek a korai iskoláskorban. Mind a beteg-, mind a kontrollcsoportban szignifikáns pozitív korrelációt találtak, ami arra utal, hogy e két terület fejlődési szempontból összefügg egymással. Bár a kognitív és motoros fejlődés késhet kisagyi daganatot követően a korai gyermekkorban, a két terület közötti kapcsolat minőségileg jellemző. A kutatók szerint (Davis és mtsai., 2010) a kisagy szerepe az újszerű és időzített információk feldolgozásában fontos mind a motoros, mind a kognitív készségek szempontjából.