Becslések szerint 18 millió ember él a szigeten, többségük a tengerparti síkságon és a városokban. A Borneó Szíve területének erdei nagy értéket képviselnek az emberek megélhetése és a környezet szempontjából. Az őslakos népek és az erőforrások, valamint az erdők által nyújtott szolgáltatások között erős kölcsönös függőség áll fenn.
A Borneó szívének népei
A Borneó szívének őslakos népeit általában dayak néven ismerik. A kifejezést az európaiak találták ki Borneó nem maláj lakosaira utalva.
Több mint 50 etnikai dayak csoport létezik, amelyek különböző nyelveket beszélnek. Ez a kulturális és nyelvi sokszínűség párhuzamba állítható Borneó szívének nagy biológiai sokféleségével és a hozzá kapcsolódó hagyományos tudással.
Diverz dayak nyelvek
Borneó számos nyelve endemikus. Becslések szerint Borneó szigetén mintegy 170 nyelvet és dialektust beszélnek, némelyiket mindössze néhány száz ember, ami komoly veszélyt jelent e nyelvek és a kapcsolódó örökség jövőjére nézve.
Kulturális hagyományok és művészetek
A borneói kultúra és művészet a szokások, a tánc és zene, az ételek és italok, sőt a tetoválás révén tükröződik és jut kifejezésre.
Tetoválás
A dayak népek több csoportjában a hagyományos tetoválás a férfiak és nők körében is szokás. Kígyók, madarak és növények motívumait használják, néha kombinálva, hogy olyan jelentéseket szimbolizáljanak, mint a bátorság, a türelem és a szépség. A motívumok szimbolizálják a társadalmi osztályokat, és azokat a bizonyos társadalmi rangú egyéneket, akiknek megengedett, hogy bizonyos motívumokkal tetováltassák magukat.
Tánc
A hagyományos dayak szarvastánc a nevét arról a madárról kapta, amelynek nagy kaszkája, hosszú, lefelé görbülő csőre és fekete-fehér tollazata van. A szarvasbogár egyszerre fontos faj és kulturális szimbólum a dayak népek számára.
A szarvasbogár táncot, a legismertebb hagyományos dayak táncot a karok stilizált mozgásával adják elő, hogy egy repülő szarvasbogárra hasonlítson. Mind a férfiak, mind a nők díszes fejdíszt viselnek, a női táncosok a kezükre kötött szarvastollakat tartanak, amelyek a kezek mozgatásakor kinyílnak, míg a férfi táncosok egy pajzsot és egy rituális kést tartanak. A táncot általában szape zene kíséri.
Eredetileg a táncokat egy háború utáni rituálé részeként adták elő, az ellenséggel harcoló vagy sikeres fejvadász expedícióról hazatérő harcosok üdvözlésére. Napjainkban a táncokat általában a rizs betakarítási szezonjában, újévkor és más ünnepségek alkalmával, vagy a közösségbe érkező fontos látogatók üdvözlésekor mutatják be.
Zene
A sape’ (más néven sampe vagy sapeh) egy hagyományos lant, amelyet a Borneó szívében élő dayak közösségek közül sokan játszanak ünnepségek, például aratási ünnepek (gawai) és szertartások alkalmával. Az egyik húron szól a dallam, a két kísérőhúrt pedig ritmikusan ütögetik, hogy dallamot adjanak.
Közösségi élet
A dayakok egykor többnyire masszív közösségi építményekben, úgynevezett hosszúházakban éltek. Ezek akár 12 méter magasak is lehettek, és több mint 100 családnak adtak otthont egy tető alatt, biztonságot nyújtva a támadásoktól a háborúk idején. Belül a családok különálló lakásokban éltek, amelyek egy központi folyosó mentén helyezkedtek el, amely közösségi térként szolgált.
Míg egyes csoportok még mindig hosszúházakban élnek, sokan önálló házakba költöztek – vagy a kormány nyomására, vagy azért, mert a törzsek közötti háborúskodás megszűnt.
A természeti erőforrások kezelése – hagyományos tudás
A Borneó szívében élő dayak őslakosok évszázadok óta fenntartható módon gazdálkodnak az erdőkkel. A szokásjog és a hagyományos tudás által támogatott gyakorlatuk hozzájárult Borneó szívének gazdag és rendkívüli biológiai sokféleségének fenntartásához és megőrzéséhez.
A Borneó belsejében élő közösségeket még mindig nagyrészt a szokásjog vagy adat szabályozza, amely a mindennapi ügyeiket és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást szabályozza a szokásos területükön.
A Borneó szívében élő közösségek régóta használják a területrendezést mint földgazdálkodási eszközt, ahol az egyes falvak vagy települések erdőterületét nem fából készült erdei termékek (NTFP) gyűjtésére, vadászatra, mezőgazdaságra (rizsföldek és mocsarak), kertekre, régi településekre és szent helyekre osztják.
A természeti erőforrások kezelése – Dayak szokásjog
A helyi szabályok meghatározzák az erdei erőforrások gyűjtésének mértékét és módjait, amelyek hangsúlyozzák a fenntarthatóságot és minimalizálják a környezetterhelést. Például hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne pazarolják az állatokat vagy az erdei termékeket azáltal, hogy a szükségesnél többet gyűjtenek, vagy olyan módon gyűjtik be őket, amely akadályozná a jövőbeli szaporodásukat vagy növekedésüket.
Minden dayak közösség tiltja a vegyszerek és a kifinomult technológia használatát a halfogáshoz, és csak hagyományos eszközöket, például hálókat, botokat és halcsapdákat lehet használni. Minden szokásrendszabály kimondja, hogy a folyók forrásvidékén lévő fákat nem szabad kivágni, és javasolja, hogy az erdőben lévő sós forrásokat és a közös vadászterületeket ne károsítsák.