A Visztula-medence nagy részét a vaskori luszti és przeworsk-i kultúrák szállták meg az i. e. első évezredben.Genetikai elemzések azt mutatják, hogy a lakosság genetikai folytonossága az elmúlt 3500 évben töretlen volt. a Visztula-medencét a Rajna, a Duna, az Elba és az Odera vidékével együtt Magna Germania néven emlegették a Kr. u. 1. századi római szerzők. Ez nem jelenti azt, hogy a lakosok a mai értelemben vett “germán népek” lettek volna;Tacitus, amikor a velenceiek, peucinusok és fenniek leírásakor azt írta, hogy nem volt biztos benne, hogy germánoknak nevezze őket, mivel településeik voltak és gyalogosan harcoltak, vagy inkább szarmatáknak, mivel némileg hasonló szokásaik vannak. Ptolemaiosz a Kr. u. 2. században a Visztulát Germánia és Szarmácia határaként írná le.
A Visztula régen a Dnyeperrel volt összekötve, majd onnan az Augustów-csatornán keresztül a Fekete-tengerrel, amely egy technológiai csoda, és számos zsilip járul hozzá az esztétikumához. Ez volt az első olyan vízi út Közép-Európában, amely közvetlen összeköttetést biztosított a két nagy folyó, a Visztula és a Némán között. Délen az Oginski-csatornán, a Dnyeperen, a Berezina-csatornán és a Dvina folyón keresztül összeköttetést biztosított a Fekete-tengerrel. A Balti-tenger- Visztula- Dnyeper- Fekete-tenger útvonal a folyókkal együtt az egyik legősibb kereskedelmi útvonal, a Borostyánút volt, amelyen borostyánnal és más tárgyakkal kereskedtek Észak-Európából Görögországba, Ázsiába, Egyiptomba és máshová.
A Visztula torkolatvidékét a 7-8. században szlávok népesítették be. Régészeti és nyelvészeti leletek alapján azt feltételezik, hogy ezek a telepesek a Visztula mentén észak felé vonultak. Ez azonban ellentmond egy másik, egyes kutatók által támogatott hipotézisnek, amely szerint a veletiek a Visztula-deltától nyugatra költöztek.
A 8. századtól kezdve számos nyugati szláv lengyel törzs kisebb uradalmakat alakított ki, amelyek közül néhány később nagyobbakká olvadt össze. A bajor geográfus 9. századi oklevelében felsorolt törzsek között volt a dél-lengyelországi Vistulans (Wiślanie). Krakkó és Wiślica voltak a fő központjaik.
Sok lengyel legenda kapcsolódik a Visztulához és a lengyel államiság kezdeteihez. Az egyik legmaradandóbb a Wanda co nie chciała Niemca hercegnőről szóló (aki elutasította a németet). A legnépszerűbb változat szerint, amelyet a 15. századi történész, Jan Długosz népszerűsített, Wanda, Krak király lánya, apja halálakor a lengyelek királynője lett. Nem volt hajlandó feleségül menni egy német herceghez, Rytigierhez (Rüdiger), aki megsértődött és megszállta Lengyelországot, de visszaverték. Vanda azonban öngyilkosságot követett el, belefulladt a Visztulába, hogy biztosítsa, nem támadja meg újra az országát.
Fő kereskedelmi főútvonalSzerkesztés
A folyó évszázadokon át Lengyelország egyik fő kereskedelmi ütőere volt, és a partjait szegélyező várak igen értékes tulajdonnak számítottak. A 10. és 13. század között ezen az útvonalon szállított áruk között volt só, fa, gabona és építőkövek.
A 14. században az alsó Visztulát a Német Lovagrend ellenőrizte, amelyet 1226-ban I. Konrád masoviai herceg hívott meg, hogy segítsen neki a pogány poroszok elleni harcban országai határán. 1308-ban a teuton lovagok elfoglalták a gdański várat, és meggyilkolták a lakosságot. Azóta az eseményt gdański mészárlásként ismerik. A rend megörökölte Gniewet II. szambortól, így megvetette a lábát a Visztula bal partján. A Visztula partján számos, a 14. században épült magtár és raktár áll. A 15. században Gdańsk városa nagy jelentőségre tett szert a balti térségben, mint kereskedő- és kereskedelmi központ, valamint mint kikötőváros. Ebben az időben a környező földeket pomeránok lakták, de Gdańsk hamarosan a nagyrészt parlagon heverő visztuli vidék német betelepítésének kiindulópontjává vált.
A kereskedelem 1618-as csúcspontja előtt 1491-től hússzorosára nőtt. Ez a tényező nyilvánvaló, ha megnézzük a folyón kereskedett gabona tonnamennyiségét a kulcsfontosságú években: 1491: 14 000; 1537: 23 000; 1563: 150 000; 1618: 310 000.
A 16. században a legtöbb exportált gabona Gdańskon keresztül hagyta el Lengyelországot, amely a Visztula és mellékfolyóinak végén fekvő fekvése és balti tengeri kikötő kereskedelmi szerepe miatt a leggazdagabb, legfejlettebb és messze a legnagyobb kézműves és feldolgozóipari központ, valamint a lengyel városok közül a legautonómabb lett. A többi várost negatívan érintette Gdańsk közel monopolhelyzete a külkereskedelemben. Báthory István uralkodása alatt Lengyelország két fő balti-tengeri kikötőt uralt: Gdańsk a Visztula folyó kereskedelmét, Riga pedig a nyugati Dvina kereskedelmét. Mindkét város az ország legnagyobbjai közé tartozott. A Gdańskból származó export mintegy 70%-a gabona volt.
A gabona volt a Lengyel-Litván Nemzetközösség legnagyobb exportcikke is. A forgalmazott gabona mennyisége a Nemzetközösség gazdasági növekedésének jó és jól mérhető helyettesítőjének tekinthető.
A folwark tulajdonosa általában szerződést kötött a gdański kereskedőkkel, akik e belföldi kereskedelem 80%-át ellenőrizték, hogy a gabonát Gdańskba szállítsák. A Commonwealth számos folyóját használták hajózásra, köztük a Visztulát is, amely viszonylag fejlett infrastruktúrával rendelkezett, folyami kikötőkkel és magtárakkal. A legtöbb folyami hajózás észak felé haladt, a dél felé irányuló szállítás kevésbé volt jövedelmező, és az uszályokat és tutajokat gyakran Gdańskban adták el fűrészárunak.
A Visztula alsó folyásának visszatérő áradásainak megfékezése érdekében a porosz kormány 1889-95-ben Gdańsk-tól (német neve: Danzig) keletre mintegy 12 kilométerre (7 mérföld) mesterséges csatornát épített – amelyet Visztula-vágásként (németül: Weichseldurchstich; lengyelül: Przekop Wisły) ismertek -, amely hatalmas zsilipként működött, és a Visztula áradásának nagy részét közvetlenül a Balti-tengerbe terelte. Ennek eredményeképpen a Gdańskon áthaladó történelmi Visztula-csatorna elvesztette áramlásának nagy részét, és ezt követően a Holt Visztula (németül: Tote Weichsel; lengyelül: Martwa Wisła) néven vált ismertté. A német államok 1795-1812 között (lásd: Lengyelország felosztása), valamint a világháborúk idején, 1914-1918-ban és 1939-1945-ben teljes ellenőrzést szereztek a régió felett.
Az orosz cári közigazgatás 1867-től 1917-ig a januári felkelés (1863-1865) bukása után a Lengyel Királyságot Visztula-földnek nevezte.
Az interbellumi Lengyelország területének csaknem 75%-át a Visztula (a Visztula vízgyűjtő medencéjének teljes területe a Második Lengyel Köztársaság határain belül 180 300 km² volt), a Niemen (51 600 km²), az Odera (46 700 km²) és a Daugava (10 400 km²) a Balti-tengerbe vezették észak felé.
1920-ban a lengyel-szovjet háború döntő csatája, a varsói csata (néha a Visztula menti csoda néven emlegetik), amikor a Vörös Hadsereg erői Mihail Tuhacsevszkij parancsnoksága alatt a folyó torkolatánál megközelítették a lengyel fővárost, Varsót és a közeli Modlin erődöt.
Második világháborúSzerkesztés
A lengyel szeptemberi hadjárat magában foglalta a Visztula torkolatának és a folyó torkolatához közeli Gdańsk városának ellenőrzéséért folytatott harcokat. Lengyelország lerohanása során (1939), a kezdeti pomeréliai harcok után a pomerániai lengyel hadsereg maradványai a Visztula déli partjára vonultak vissza. Miután néhány napig védte Toruńt, a hadsereg az általános feszült stratégiai helyzet nyomására tovább vonult délre, és részt vett a bzurai főcsatában.
A Visztula és a Soła folyók összefolyásánál volt az auschwitzi koncentrációs táborkomplexum. A meggyilkolt auschwitzi áldozatok hamvait a folyóba dobták.
A második világháború alatt a náci Stalag XX-B tábor hadifoglyait a Visztula folyóból jégtömbök kivágására osztották be. A jeget aztán teherautókkal szállították a helyi sörözőkbe.
Az 1944-es varsói felkelést azzal a várakozással tervezték, hogy az offenzívájuk során megérkezett és a Visztula folyó túloldalán teljes erővel várakozó szovjet erők segíteni fognak a Varsóért folytatott harcban. A szovjetek azonban cserbenhagyták a lengyeleket, a Visztulánál megállították az előrenyomulásukat, és a rádióadásokban a felkelőket bűnözőknek bélyegezték.
1945 elején a Vörös Hadsereg a Visztula-Oder offenzívában átkelt a Visztulán, és visszaverte a német Wehrmachtot az Odera mellett Németországba.