Azzal az érveléssel ellentétben, hogy a hatalmon lévő párt az egyetlen, amelyik profitál az elhúzódó demokratikus átmenetekből, ez a cikk bemutatja, hogy más szereplők, mint például a mexikói Nemzeti Akciópárt (PAN), szintén profitálhatnak a hosszabb ideig tartó átmenetből. Aktívan előmozdíthatják az ilyen eredményeket, ahogyan az intézményesültségük, értékeik és választói érdekeikhez illik. A cikk azonosítja a kockázattól való idegenkedést, mint a fő ösztönzőt, amely a pártokat arra készteti, hogy az elhúzódó átmenetet támogassák, és három kapcsolódó érvet hoz fel, amelyek a politikai bizonytalanság érzékelését a PAN-nak a mexikói elhúzódó átmenetben betöltött szerepével hozzák összefüggésbe. Először is, figyelembe véve az időkeretet mint az elhúzódó átmenetek meghatározó változóját, e tényező hatása az elhúzódó átmenetekre minőségileg eltér a felgyorsult átmenetekre gyakorolt hatásától, különösen az olyan szereplők által érzékelt bizonytalansági szintek tekintetében, mint a PAN. Másodszor, a cikk azt javasolja, hogy az átmenet üteme attól függ, hogy a tárgyalásos paktum elérése elengedhetetlen-e a rezsim és az ellenzék politikai jövője szempontjából. Más szóval, ha a főbb szereplők egyetértenek abban, hogy el kell kerülni a szélsőséges kimeneteleket, akkor az átmenet gyorsabban fog megvalósulni, mint ha csak egy fontos szereplő (például a PAN) nem érzékeli az ilyen sürgősséget, és talán még azt is hiszi, hogy a tárgyalások elhúzódása a saját előnyére válik. Harmadszor, az altruista és egoista szereplők megkülönböztetése után a cikk arra a következtetésre jut, hogy a PAN hajlamos olyan altruista stratégiákat alkalmazni, amelyek az általános stabilitás javát szolgálják, még akkor is, ha a pártnak emiatt gyakran politikai költségei vannak.