Lazzaro Spallanzani a kísérleti módszerek fantáziadús alkalmazása, a mikroszkópia elsajátítása és széleskörű érdeklődése révén jelentős eredményeket ért el a természettudomány, a kísérleti biológia és az élettan területén. Részletes és átgondolt megfigyelései a regenerációtól a zivatarfelhők keletkezéséig terjedő problémák széles spektrumát világították meg.
Az észak-itáliai Scandiano kisvárosban 1729. január 10-én született Spallanzani nagy, jómódú családban nőtt fel, és tizenöt éves koráig helyi iskolákba járt. Ezután egy jezsuita szemináriumban tanult Reggio Emiliában, ahol szellemi képességei miatt “az asztrológus” becenevet kapta. 1749-ben beiratkozott a bolognai egyetemre, és elkezdett jogi diplomát szerezni. A természettudományok és a matematika iránti szeretete hamarosan arra késztette, hogy a filozófiára összpontosítson, amelyből 1754-ben doktorált. Filozófiai tanulmányai kiterjedtek a metafizikára és a teológiára is, ami felkészítette arra, hogy kisebb rendbe lépjen és pappá szenteljék a római katolikus egyházban. Spallanzani egyházhoz való tartozása anyagi támogatást nyújtott, de ami még fontosabb, védelmet nyújtott az olasz inkvizícióval szemben, amely gyakran cenzúrázta a katolikus tanítással ellentétesnek ítélt munkákat. Életének későbbi szakaszáig időről időre továbbra is misézett. 1755-ben kinevezték a Reggio Emilia-i kollégium humán tudományok tanárává, majd a filozófia professzora lett Modenában, a nemesi egyetem és kollégiumban. Egy Charles Bonnet-nek írt levelében azonban jelezte, hogy tanári kötelezettségei megfosztották idejétől, amelyet inkább a tudományos tevékenységeknek szentelt.
Spallanzani mohón olvasott, de kitartóan szkeptikus volt, habozott elhinni bármit, amit nem tudott maga is bizonyítani. Mivel nem győzte meg Needham és Buffon leírása az állati sejtek növényi és állati infúziókban való keletkezéséről, Spallanzani gondosan megismételte a tanulmányukat, és kimutatta, hogy a technikájuk nem megfelelő, és ezért a spontán generáció létezésére vonatkozó következtetéseik nem indokoltak. A spontán keletkezést cáfoló eredményeit 1765-ben publikálta, és ezzel életre szóló levelezést kezdeményezett Bonnet-val. A lelkes és meggyőződéses preformációpárti Bonnet Spallanzani eredményeit használta fel elméleti hajlamai alátámasztására, és kihívta őt, hogy folytassa saját munkáját a laposférgek regenerációjának vizsgálatára. Spallanzani megfelelt a kihívásnak, és Bonnet levelére válaszolva magyarázatot adott a legkülönbözőbb állatokon végzett számos metszési kísérletéről.
Spallanzani több száz szalamandra farokamputációt végzett, mivel úgy vélte, hogy az eredmények megerősítéséhez kimerítő ismétlésekre van szükség. A regenerálódó szövetek eredete iránt érdeklődve alaposan megvizsgálta a csonk és a regenerált farok közötti határfelületet. A megfigyelés önmagában nem engedett következtetéseket levonni. Nehezen hitte el, hogy egy egyszerű kinövésből szervezett farok keletkezhet, de továbbra is olyan bizonyítékokat keresett a regenerálódó ebihalak és szalamandrák farkában, amelyek alátámasztják az előre kialakult csírák létezésére való hajlamát. Nyíltan beszámolt a megfigyeléseiről, még azokról is, amelyek megkérdőjelezték a preformációt, egyszer azt állította, hogy az ebihalak farokregenerációi úgy tűnnek, mintha egy megnyúlás eredménye lennének, ami bizonyára zavarta Bonnet-t, de ennek ellenére nem győzte meg arról, hogy komolyan fontolóra vegye az epigenezist.
A generációval kapcsolatos kérdések iránt érdeklődve Spallanzani elvégezte az első mesterséges megtermékenyítést egy éltető állat, egy spániel kutya esetében, amit az egyik legnagyobb teljesítményének tartott. Ezek az eredmények még inkább meggyőzték őt az ovista preformációs tanról. Számos eredményét bizonyítékként értelmezte az epigenezis és az általa “állatként” azonosított spermiumok nemzésben betöltött szerepe ellen.
1776-ban Spallanzani elfogadta a paviai egyetem professzori állását, ahol a következő harminc évben maradt, és rengeteget publikált. Tagja volt a tíz legelőkelőbb olasz akadémiának, és Európa-szerte további tucatnyi tudományos társaság külföldi munkatársa volt. Munkásságát kreatív megközelítése és a tudományos módszerek szigorú alkalmazása miatt ünnepelték, ami számos tudóst, köztük Thomas Hunt Morgant is arra ösztönözte, hogy tanulmányait újragondolja.