Szóval meglepődtem, amikor felmentem a mangaolvasó oldalamra, hogy ez a manga, az egyik kedvenc mangám folytatása, a ‘Completed’ címkével van ellátva. Mint hűséges rajongó, aki olvassa a heti megjelenést, kötelességemnek érzem, hogy átnézzem a folytatást, miután már az első bejegyzést is megtettem.
(*DISCLAIMER*NAGYON ajánlom, hogy olvassátok el az előzményt ‘The Breaker’, hogy minden szükséges tudással rendelkezzetek, ami ehhez szükséges.)
A rövid verzió:
(+)A karakterek többsége jól sikerült.
(+)A történet jól illeszkedik az előzményhez.
(+)A harci jelenetek a legjobbak a maguk nemében.
(+)A művészet nagy érzelmi súlyokat ad, amikor szükséges.
(-)Az MC nem változik. Egyáltalán.
(-)A történet néhol vontatott.
(-)Aki nem ismeri a sorozatot, annak sok kérdése lesz.
A JÓ: Mivel egy 200 és kicsit több fejezetes manga a harcművészetekről szól, sok jó dolgot kell bemutatni az olvasónak, hogy minden héten visszajöjjön a történetért. Ez azt jelenti, hogy van két dolog, amit a The Breaker: New Waves: a jó művészeti stílus és a jó akciórészletek.
Az egyik dolog, amiben ez a manga számomra sosem vallott kudarcot, az az volt, hogy megmutatta az olvasónak, hogy ezek a karakterek mennyire érzelmesek a helyzetükben, amikor a tényleges harcokon kívül viccelődnek egymással, akkor is látszik. Amikor valaki, aki fontos a szóban forgó karakterek számára, meghalt a szemük előtt, látod azt a hatásos sokkot, és amikor a szomorúság nem sokkal később eléri őket, a könnyek és a takony, ami végigfolyik az arcukon, csak azt mutatja, hogy mennyire törődtek azzal a személlyel, de a pillanat, amit a művészet tekintetében a legjobban élvezek, amikor látod, hogy valaki, általában az MC, nagyon dühös lesz, ugyanazt az érzést kapod a képtől, mintha véletlenül felbosszantanál valakit, mint például Gilgames vagy Guts, és a Black Origin Threshold még mindig olyan félelmetes, mint amikor először láttam.
Az akció az egyik legfontosabb köve minden harcnak, a második a történet után, mert a történet feszültséget kölcsönöz a tényleges harcjeleneteknek, így még jobban beleéled magad, ennek hiányában a harcoknak még mindig jónak kell lenniük, még ha csak a látványt szolgálják is. Örömmel mondhatom, hogy a harcok ebben a mangában egy tűzijátékhoz hasonlítanak, néhány fejezeten keresztül épülnek fel, és amikor végre eljön a pillanat, akkor egy nagyon kielégítő, és néha ijesztő BOOM-mal ajándékoznak meg. Néhány harc valóban több fejezetig tart, mint a többi, de a harcok a harcművészeti mangában olyanok, mint a játékok, sok időt töltesz a kisebb harcokkal, hogy biztos legyél benne, hogy készen állsz arra, amikor a főnök végül eljön, hogy elpusztítson téged, hasonló módon ütemezik a harcokat.
A történet többé-kevésbé egyenesen ott folytatódik, ahol a Breaker abbahagyta, csak pár hónapnyi időt kihagyva, és azok számára, akik egyenesen beleugrottak az előzménysorozat elolvasása után, pár oldal alatt visszahelyezkedsz az egész világba és érzésbe, amit az első bejegyzés adott neked, ezért ajánlom én és mindenki más az előzménysorozat elolvasását, mert ha ezzel kezded, rengeteg kérdésed lesz, amire egyhamar nem kapsz választ, mint például: “Mi az a ki center? Ki a kilenc művészeti sárkány? ki a faszom az a Murim? Mi az az S.U.C.?” De ha már rendesen beléptél a Breaker világába, otthonosan fogod érezni magad mindenben, ami történik.
THE BAD: Most hadd szálljak le arról, hogy a karakterek nagyrészt nem rosszak, csak van néhány, amelyik térdre kényszeríti a csoport többi tagját. Az MC például, miután a ki-központja összetört, és az összes szar után, amit látott, még mindig kitart a “Mindenkit meg fogok menteni, és mindenki szeretni fogja egymást.” nézete a harcművészetek világáról, elismerem, hogy eddig működik, de közel 300 fejezet után, amikor két mangán keresztül követtük ezt a fickót, a nézetei egyszer sem változtak. Szerintem statikus karakterré vált, mint sok shounenben, a véleménye soha, de soha nem változik, nem számít mennyit lát, vagy mennyit veszít, ragaszkodik ehhez a meggyőződéséhez. Tudom, hogy az egésznek az a célja, hogy megmutassa a többi szereplőnek, hogy mennyire elszánt, de ezt már láttuk, úgy hívták, hogy The Breaker, csak légy egy kicsit dinamikusabb haver kérlek. Továbbá úgy tűnik, hogy valamiféle pajzs védi a romantikus szüzességét, mert az előzményekhez hasonlóan nem kezd romantikus kapcsolatba egyik csajjal sem, igaz, van egy, akivel VÉLEMÉNYESEN összejön, de amíg ezt nem látom, addig kitartok a véleményem mellett.
A másik dolog a karakterekkel kapcsolatban az, hogy emlékezetem szerint néhányan közülük egyenesen eltűnnek a térképről, nem tűnnek fel később a mangában, csak *puff* füstbe mennek, például az MC egyik régi zsarnoka csatlakozik a “rossz” srácokhoz, és egyszer harcolnak, aztán *puff* az a karakter eltűnik. Egy másik srácnak, akinek volt egy ÉDES kesztyűje, volt vagy három vagy több dulakodása az MC-vel, aztán soha többé nem láttam őt a maradék 60 fejezetben.
A történet is hajlamos volt egy kicsit elhúzni, de azt hiszem, ez inkább annak tudható be, hogy egy hetet kellett várnom a következő 20 oldalnyi történetre, de egymás után olvasva, megszakítás nélkül, csak eljutott arra a pontra, amikor azt gondoltam, hogy “gyerünk, történjen már valami”. Aztán láss csodát, a következő oldalon történt valami. Mégis úgy éreztem, hogy a történet helyenként tényleg lelassult.”
A VERDIKTUM: The Breaker: New Waves szilárd folytatása elődjének, és már alig várom a harmadik részt. Bár kezdtem elveszíteni a hitemet az MC-ben, mint karakterben, és néhány karakter varázslóvá vált számomra, a többi szereplő, a harci jelenetek, a történet és a művészet mind elég magas pontszámot ért el a listámon ahhoz, hogy minden héten visszatérjek a folytatásért. A The Breaker elolvasása után nagyon ajánlom, hogy rögtön ezzel folytassátok. Gyerünk! Repülj, repülj PRETTIÁIM!!
Viszontlátásra testvéreim, találkozunk a következőben. tovább