A “cselekvőképtelenség” kifejezés, amikor az ítéletalkotás filozófiájával összefüggésben használják, a büntetés hatására utal, amely pozitívan megakadályozza az elítélt személyt abban, hogy jövőbeli bűncselekményeket kövessen el. Ez a fogalom különbözik a konkrét elrettentés elméletétől, amelyben az elkövetőt azért büntetik, hogy megértesse vele a bűncselekménye konkrét következményeit. A cselekvésképtelenné tétel célja a jövőbeli bűncselekmények megelőzése azáltal, hogy elveszi az elkövető képességét a bűncselekmények elkövetésére.
Ez az elmélet szerint az elkövetőket nem rehabilitálják. A bűnözőket nem azért zárják börtönbe, hogy megtanítsák őket tetteik következményeire, hanem azért, hogy olyan környezetbe kerüljenek, ahol nem lesznek képesek bűncselekményeket elkövetni. A börtönbüntetés cselekvésképtelenné teszi a fogvatartottat azáltal, hogy fizikailag eltávolítja őt abból a társadalomból, ahol a bűncselekményt elkövette. Az életfogytiglani börtönbüntetés, a három csapás büntetés és más szokásbűnösökre vonatkozó törvények mind a cselekvésképtelenné tétel példái.
A 18 U.S.C.S. § 3553 szerint a büntetőjogi büntetés kiszabásának egyik célja, hogy “megvédje a közvéleményt a vádlott további bűncselekményeitől”. Az elzárás e szakasz céljainak megvalósítását szolgáló intézkedésként foganatosítható.