Szar internet a nagyvárosban

Az elmúlt hat hónapban a tisztítóm élete nyomorúságos volt.

A Greenwich Village-i kisvállalkozás, a Jerri’s (“Cleaning the Village Since 1964!”) évek óta a Verizon DSL internet-hozzáférésére támaszkodik. A DSL a mi korunk betárcsázós verziója. Gyötrelmesen alacsony kapacitású: A tárcsázás úgy működik, hogy a frekvenciákat felosztják a réz telefonvonalon, ami lassúvá teszi az információ továbbítását. Az épülethez vezető vezetékekkel kapcsolatos problémák miatt Jerri internet-hozzáférése szórványos volt – gyakran lehetetlenné téve az ügyfélszámlák elérését.

New Yorknak modellnek kellett volna lennie arra, hogy a modern város hogyan indíthat nagysebességű internetet a lakosai számára. Amikor a Bloomberg-polgármesteri hivatal 2008-ban újra aláírta a megállapodást a Verizonnal, megkövetelte, hogy a vállalat minden lakóépületet bekábelezzen az üvegszálas szolgáltatásával, a FiOS-szal. A megállapodást a sajtó a verseny beindításának eszközeként üdvözölte – a Verizon üvegszálas termékének jelenléte véget vetne a Time Warner Cable – ma Spectrum – helyi monopóliumának, amely egy másik, kisebb kapacitású, úgynevezett hibrid üvegszálas-koaxiális vezetéken keresztül biztosít internet-hozzáférést. A kábeles internet-hozzáférés a legtöbb városban dominál, de gyakran veszít piaci részesedést a kedvezőbb árú üvegszálas ajánlatokkal szemben.

A város úgy vélte, hogy az új megállapodás nagy változásokat hoz majd: Minden lakóhely választhatott az üvegszál és a kábel között. A Verizon a maga részéről azt ígérte, hogy 2014 végére befejezi a munkát, és azt mondta, hogy az üvegszálas hálózatának jelenléte csökkenteni fogja az árakat, “elősegíti az innovációt, és javítja a város lakosságának nyújtott szolgáltatás minőségét”. Ez nem történt meg.

Még az amerikai kereskedelem fővárosában is gyakran nem állnak rendelkezésre versenyképes lehetőségek. A Jerri’s csak egyetlen vállalkozás, de küzdelmei jól mutatják a nagysebességű internet-hozzáférés borzalmas állapotát New York Cityben. A baj az, hogy New York kormányának törvényes hatalma van a lakossági kábeltelevíziós szolgáltatás felett, nem pedig az üzleti szolgáltatás felett. A megállapodás pedig rengeteg kiskaput hagyott a Verizon számára. Tavaly év elején a Verizon azt mondta, hogy a FiOS “elérhető” “közel hétmillió háztartás és vállalkozás számára New York nagyvárosában”. De a Verizon megválaszthatja, hogy mely vállalkozások jogosultak a FiOS-ra, ami azt jelenti, hogy az olyan kisboltok, mint a Jerri’s, kimaradhatnak.

Azt lehetetlen megmondani, hogy ez a probléma mennyire gyakori az egész városban; a Verizon semmit sem hoz nyilvánosságra. Egy 2015-ös városi ellenőrzés kimutatta, hogy a város lakótömbjeinek legalább egynegyedében nem volt FiOS szolgáltatás. A bronxi lakosok mintegy harmadának és a középiskolai végzettséggel nem rendelkező New York-iak több mint 60 százalékának nincs vezeték az otthonában. A város szerint minden ötödik New York-i lakosnak nincs internet-hozzáférése otthon, és ez a szám a szegénységi küszöb alatt élők körében minden harmadikra emelkedik. Lehet, hogy a Spectrum szolgáltatásai mindezen lakások számára “elérhetőek”, de a közüzemi szolgáltatásért felszámított árak sok New York-i számára gyakorlatilag megfizethetetlenek.

Most New York városa beperelte a Verizont amiatt, hogy a vállalat nem kábelezte be a város összes lakóépületét a FiOS-szal. A Verizon azt állítja, hogy a franchise-megállapodás csupán azt írja elő, hogy egy adott címhez közeli kereszteződésbe kell szálakat vinnie, nem pedig a tömb közepére, ahol az adott cím található. A vállalat az épületek tulajdonosaira hivatkozik, mint fő akadályokra – azt állítva, hogy a város nem segített neki abban, hogy szolgáltatásait eljuttassa az épületekbe.

De New York City csatlakozási gondjai tanulsággal szolgálnak más önkormányzatok számára: A városoknak ki kell építeniük vagy felügyelniük kell saját “sötét” (passzív) üvegszálas hálózataikat, hogy mindenki világszínvonalú és olcsó adathozzáférést biztosítsanak. (New York City jó ötleteket kért az egyetemes nagysebességű internet-hozzáférés javítására, és ez az egyik megfontolandó ötlet). Ahol a városok ellenőrzik a minden épületet elérő, üres utcai üvegszálas hálózatot, ott versenyre, alacsony árakra és kiváló ügyfélszolgálatra kényszeríthetik a piacot. Ellenkező esetben a vállalkozások és a lakosok is levegőért kapkodnak majd.

New York City ma egészen más helyzetben lehetne, ha azok a Bloomberg-tisztviselők a város által felügyelt üvegszálas hálózatot szorgalmazták volna. Egy semleges, világítás nélküli “utolsó mérföld” hálózat létrehozása, amely a város minden épületét eléri, mint egy utcahálózat, lehetővé tette volna a város számára, hogy mindenki számára biztosítsa az üvegszálas hozzáférést. Ez egy pénzkereső vállalkozás lehetett volna: A város bérbe adhatta volna a hálózathoz való hozzáférést egy sor konkurens kiskereskedelmi szolgáltatónak, ahogyan azt San Francisco is fontolgatja. Ez ösztönözte volna a versenyt és csökkentette volna az árakat New York City összes, közel egymillió vállalkozása számára, nem csak az egyszeri, csillogó szilikonutcai virtuális valóság inkubátorok számára, amelyekre a Verizon sajtóközleményei jelenleg összpontosítanak. Minden vállalkozásnak szüksége van azokra a lehetőségekre, amelyeket a nagyszerű, szimmetrikus, olcsó internet-hozzáférés tesz lehetővé.

Ha a városok nem gyakorolnak ellenőrzést vagy felügyeletet az olyan alapvető infrastruktúra felett, mint az utak, hidak, áram vagy – most már – az üvegszálas hozzáférés, akkor megrekedhetnek bármilyen szolgáltatással, amelyet a magánpiac nyújtani akar. Ez súlyos következményekkel jár. Kevés értelme van annak, hogy több vállalat vállalja az egyes címekre történő vezetékek telepítésének magas kezdeti költségeit, így a piacok elkerülhetetlenül felosztódnak a helyi monopóliumok között. A vállalatok pedig a legjövedelmezőbb területeket fogják kiszolgálni, és kihagyják a szegényebb háztartásokat vagy a kisebb vállalkozásokat. A városok végül magas árú, nem versenyképes szolgáltatásokat kapnak, ami jó az őket értékesítő vállalatoknak, de nem jó a közértékeknek és az általános gazdasági növekedésnek.

Nem arról van szó, hogy a Verizon nem képes egy ilyen hálózat kiépítésére. Jó idők járnak a távközlési óriáscégre. A Trump-kormányzat adócsökkentései 35 százalékról 21 százalékra csökkentették az adókulcsát, ami 3,5-4 milliárd dollárral növeli a vállalat 2018-as szabad cash flow-ját. Ez elképesztő mennyiségű pénz. A Verizon nagylelkűen bejelentette, hogy 50 részvényét (február 1-jei összérték: körülbelül 2700 dollár) átadja minden egyes teljes munkaidős alkalmazottjának, ami hasonló gesztus, mint John D. Rockefeller hagyománya, hogy tízcenteseket dobált át a vándorkocsija oldalán a várakozó tömegeknek.

A Verizon természetesen szabadon felhasználhatja az adóbevételt, ahogy akarja; a vállalat valószínűleg adósságot törleszt, visszavásárolja részvényeit, hogy növelje azok értékét, és felturbózza az osztalékát. Vagy esetleg felvásárol egy másik céget. De a vállalat nem köteles a gazdagságát a szolgáltatásainak javítására fordítani – és ez probléma.

Az messze jobb megoldás az, ha a városok vállalják az infrastruktúra kiépítésének előzetes terheit, hogy a nagykereskedelmi szálak minden címre eljussanak, majd ezt a hozzáférést bérbe adják egy sor versenytársnak. Az eredmény: olcsó, világszínvonalú adatszolgáltatások mindenki számára. Jerri története végül is azt mutatja, hogy a sűrűn lakott városrészek ugyanolyan kihívásokkal néznek szembe, mint a vidéki területek: A Verizon felügyelete alatt mindannyiunkat elszipolyoznak.

Digitális városok

• Szaúd-Arábia “a jövő városának” építésére vonatkozó tervével kapcsolatban okunk van szkeptikusnak lenni.
• A síparadicsomok valójában a legokosabb városok közé tartoznak.
• A Toronto átalakítására tett ajánlatában az Alphabet azt mondja, hogy csak segíteni akar. A helyi önkormányzatoknak nem kellene elhinniük.

Photograph by WIRED/Getty Images