A világ első dokumentált szabadkereskedelmi övezetét Kr. e. 166-ban a görög Delos szigetén hozták létre. Ez körülbelül Kr. e. 69-ig tartott, amikor a szigetet kalózok lepték el. A rómaiaknak számos civitas libera, azaz szabad városuk volt, amelyek közül néhányan pénzt verhettek, saját törvényeket alkottak, és nem fizettek éves adót a római császárnak. Ezek legalább a Kr. u. első évezredig fennmaradtak. A 12. században a Hanza-szövetség Észak-Európában kezdte meg működését, és Európa-szerte kereskedelmi kolóniákat hozott létre. Ezek közé a szabadkereskedelmi övezetek közé tartozott Hamburg és a londoni Steelyard. A Steelyard a többi Hansági állomáshoz hasonlóan egy különálló, fallal körülvett közösség volt, saját raktárakkal, mérlegházzal, kápolnával, számlálóházakkal és lakónegyedekkel. 1988-ban a Cannon Street állomás karbantartási munkálatai során régészek feltárták az egykori hanza kereskedőház maradványait, amely egykor Nagy-Britannia legnagyobb középkori kereskedelmi komplexuma volt. Az írországi Shannon (Shannon Free Zone), amelyet 1959-ben hoztak létre, azt állítja magáról, hogy az első “modern” szabadkereskedelmi övezet. A shannoni zónát azért hozták létre, hogy segítsék a városi repülőtér alkalmazkodását a repülőgép-technológia radikális változásához, amely lehetővé tette, hogy a nagyobb hatótávolságú repülőgépek kihagyják a korábban szükséges shannoni üzemanyag-utántöltő megállást. Az ír kormány ezzel próbálta fenntartani a munkahelyeket a repülőtér környékén, hogy a repülőtér továbbra is bevételt termeljen az ír gazdaságnak. Ez rendkívül sikeres volt, és még ma is működik. További említésre méltó szabad zónák az indiai Kandla szabad zóna, amely körülbelül 1960-ban indult, és a tajvani Kaohsiung exportfeldolgozó zóna, amely 1967-ben indult. A szabadkereskedelmi övezetek száma világszerte megszaporodott a 20. század végén.
A zónában letelepedő vállalatok számos szabályozási és adózási ösztönzőt kaphatnak, például jogot a vállalkozás létrehozására, jogot az alkatrészek és berendezések vámmentes behozatalára, jogot a devizabevételek megtartására és felhasználására, és néha jövedelem- vagy vagyonadó-kedvezményeket. A vámellenőrzési módszerekhez és a bejelentési követelményekhez kapcsolódó egyéb ösztönzők is létezhetnek. Az indoklás szerint az övezetek befektetéseket vonzanak, munkahelyeket teremtenek, és ezáltal csökkentik a szegénységet és a munkanélküliséget, serkentve a térség gazdaságát. Ezeket az övezeteket gyakran használják multinacionális vállalatok arra, hogy gyárakat hozzanak létre áruk (például ruházati cikkek, cipők és elektronikai cikkek) gyártására.
A szabadkereskedelmi övezeteket meg kell különböztetni a szabadkereskedelmi övezetektől. A szabadkereskedelmi övezetet általában egyetlen országban hozzák létre, bár van néhány kivétel, ahol a szabadkereskedelmi övezet átléphet egy országhatárt, mint például a szíriai-jordániai szabadkereskedelmi övezet. A szabadkereskedelmi övezeteket országok között hozzák létre; például a Latin-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulást (LAFTA) az 1960-as montevideói szerződésben hozta létre Argentína, Brazília, Chile, Mexikó, Paraguay, Peru és Uruguay; az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást pedig Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada hozta létre. A szabadkereskedelmi övezetekben a vámok csak a tagországok között csökkennek. Meg kell különböztetni őket a vámunióktól is, mint például a korábbi Európai Gazdasági Közösség, ahol több ország megegyezik abban, hogy egységesítik a vámszabályokat, és megszüntetik a vámokat az unió tagjai között.
A szabadkereskedelmi övezeteket újabban különleges gazdasági övezeteknek is nevezik egyes országokban. A különleges gazdasági övezeteket (SEZ) számos országban a liberális piacgazdasági elvek megvalósításának kísérleti terepeként hozták létre. A különleges gazdasági övezeteket az átalakulási politikák elfogadottságának és hitelességének növelésére, valamint a hazai és külföldi befektetések vonzására szolgáló eszköznek tekintik. A terminológia megváltozásának hátterében a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megalakulása áll, amely megtiltja a tagoknak, hogy bizonyos típusú adóügyi ösztönzőket kínáljanak az áruk exportjának előmozdítására, ezért az exportfeldolgozó övezet (EPZ) kifejezést már nem használják az újabb övezetek esetében. India például 2000-ben az összes EPZ-jét SEZ-vé alakította át.
1999-ben 43 millió ember dolgozott körülbelül 3000 FTZ-ben 116 országban, ahol ruhákat, cipőket, tornacipőket, elektronikai cikkeket és játékokat gyártottak. A gazdasági övezetek alapvető célkitűzései a devizabevételek növelése, az exportorientált iparágak fejlesztése és a foglalkoztatási lehetőségek megteremtése.