Szélvihar, olyan szél, amely elég erős ahhoz, hogy legalább enyhe károkat okozzon a fákban és az épületekben, és amelyet csapadék kísérhet vagy nem kísérhet. A szélvihar során a szélsebesség jellemzően meghaladja az 55 km/órát (34 mérföld). A szélkárokat okozhatják széllökések (rövid, nagy sebességű széllökések) vagy hosszabb ideig tartó, erősebb, tartós széllökések. Bár a tornádók és a trópusi ciklonok is okoznak szélkárokat, ezeket általában külön osztályozzák.
A szélviharok tarthatnak csak néhány percig, ha zivatarok lezúdulása okozza őket, vagy órákig (és akár több napig is), ha nagy kiterjedésű időjárási rendszerekből erednek. Az egyenes vonalban haladó szélvihart, amelyet egy közeledő zivatar széllökésfrontja (a lefelé szálló hideg levegő és a felszínen lévő meleg levegő közötti határvonal) okoz, derechónak nevezzük. Gustavus Hinrichs, az Iowai Egyetem fizikaprofesszora és az Iowai Meteorológiai Szolgálat alapítója 1888-ban alkalmazta a derecho kifejezést – ez a spanyol szó jelentése “egyenes” vagy “helyes” – az egyenes vonalú szelekre. A derechók széles körű károkat és tájpusztítást képesek okozni. Például az Egyesült Államokban, Minnesota északi részén fellépő derecho szelei, 1999. július 4-én 160 km/óra (100 mérföld/óra) sebességgel vagy annak közelében tetőzött, és több tízmillió fát döntött ki.
Encyclopædia Britannica, Inc.
A hosszabb ideig tartó szélviharoknak két fő oka van: (1) nagy légköri nyomáskülönbségek egy térségben és (2) erős jet-stream szelek felettünk. A vízszintes nyomáskülönbségek jelentősen felgyorsíthatják a felszíni szeleket, mivel a levegő egy magasabb légköri nyomású régióból egy alacsonyabb légköri nyomásúba áramlik. Ezenkívül az erősebb sugáráramlású szelek függőleges turbulens keveredése a magasban erős széllökéseket hozhat létre a talajszinten.
Az intenzív téli viharok gyakran okoznak hosszan tartó szélviharokat. Az ilyen téli alacsony nyomású rendszerek nagy vízszintes nyomáskülönbséggel rendelkeznek, és mindig erős jet-stream szelek kísérik őket a magasban. Az Egyesült Államok északkeleti részén a különösen erős alacsony nyomású rendszerek formájában fellépő és az Atlanti-óceán partvidéke mentén észak felé haladó szélviharokat “nor’easternek” nevezik.”
Az ilyen intenzív alacsony nyomású rendszerekhez kapcsolódó hidegfrontok szélviharokat okozhatnak mind az áthaladásukkor, mind pedig egy ideig utána, amikor hidegebb levegő áramlik föléjük. A hideg levegő ilyen mozgása a magasban különösen hatékonyan okozza a jet-stream szelek lefelé irányuló keveredését. A szélviharok porviharokat és homokviharokat okoznak a száraz és félszáraz területeken. Észak-Afrikában ezeket a hidegfronti szélviharokat gyakran haboobsnak nevezik.
Hóviharos körülmények léphetnek fel, amikor a szélviharok hóval borított talaj felett haladnak át. Az Egyesült Államok Nemzeti Meteorológiai Szolgálata hóvihar figyelmeztetést ad ki, ha az előrejelzések szerint a tartós szél vagy a gyakori széllökések legalább három órán keresztül 56 km (35 mérföld) óránként vagy annál nagyobbak lesznek, és elegendő hófúvás van ahhoz, hogy a látótávolság 400 méternél (1300 láb) alacsonyabbra csökkenjen. Az ilyen típusú szélvihar veszélyes szélhőmérsékletet is produkál. Az óránként 55 km (34 mérföld) sebességű szél -6,5 °C-os (20,3 °F) léghőmérséklet mellett például olyan hőveszteséget okoz, mint a szélcsendben, -29 °C-os (-20,2 °F) léghőmérséklet esetén. Amikor a hidegfrontok átvonulnak a hegyek felett, a hideg levegő még jobban felgyorsul, ahogy lefelé halad. A lejtőn lefelé irányuló szeleket őszi szeleknek vagy katabatikus szeleknek nevezik. Az ilyen típusú szélviharokat bóráknak vagy lejtőszélviharoknak nevezik.
Az intenzív alacsony nyomású rendszerektől keletre, a pólus felé áramló meleg levegő is okozhat szélviharokat. Észak-Afrikában és az Arab-félszigeten egy ilyen szélvihar, az úgynevezett khamsin, nagy mennyiségű port és homokot szállíthat észak felé. Amikor a szél a hegyek fölött fúj, a meleg levegő az alacsonyabb magasságok felé haladva a kompresszió révén még jobban felmelegszik. Az erős, meleg szélvihart az Egyesült Államok északnyugati részén és Kanada délnyugati részén chinooknak, az európai Alpokban foehnnek, az argentin Andokban pedig zondának nevezik. 1972-ben egy chinook az Egyesült Államokban, a Colo állambeli Boulderben olyan széllökést okozott, amely rövid időre elérte az óránkénti 215 km-es (134 mérföldes) sebességet, és jelentős károkat okozott. A középső és magasabb szélességi fokokon a nagy hegyi akadályokkal szomszédos helyek különösen érzékenyek a lejtőszélviharokra. Alacsonyabb szélességi körökön ezek az intenzív alacsony nyomású rendszerek és az erős jet-áramlat kapcsolódó szélhatásai általában nem fordulnak elő.
MODIS Rapid Response Team/NASA/GFSC