“Hé HMJ, shatter vs. viasz – mi a helyzet?” Ezt a kérdést így vagy úgy, de legalább hússzor felteszik nekünk naponta, személyes beszélgetéseken, e-mailben, faxon (igen, faxon), sms-ben, IM-ben és minden más hagyományos és elektronikus kommunikációs formában, amit csak el tudsz képzelni. Ezen a ponton várjuk, hogy a kérdés megérkezzen a pszichikai hullámokon keresztül. Ezután teljes lesz az életünk.”
A kérdés olyannyira mindenütt jelen van, hogy nemrég a leggyakoribb kérdések listájának élére került (közvetlenül a sokáig király “Ki az a Grateful Dead, és miért követnek engem?” fölé). Hogy megválaszoljuk ezt a kérdést – a shatter vs. wax, nem pedig Jerry Garcia és társai mindenhatósága -, összeállítottuk ezt a cikket, amely felvázolja a kannabiszkoncentrátumok közötti különbséget, és beszél arról, hogy miért olyan nagyszerűek.
De mielőtt a jelenről beszélhetnénk, beszélnünk kell a múltról és arról, hogyan alakult a marihuánafogyasztás azzá, ami ma. Kezdjük a dohányzással.
Marihuána szívása
A marihuána szívása már régóta létezik. Ez egy ősi, kipróbált és bevált módszer, amely valószínűleg nem sokkal azután keletkezett, hogy az ősember rájött, hogy tüzet tud csinálni.
Sőt, néhány őskori bimbó elfogyasztása után nem lepődnék meg, ha egy mérföldes ősembernek az a ragyogó ötlete támadt volna, hogy feltalálja a kereket (mindannyiunknak voltak már ilyen “zseniális” húzásai, nem?), mert gyorsabb módszerre volt szüksége ahhoz, hogy a muncsit elfogyassza. De mi a helyzet a marihuána fogyasztásával?
A marihuána étkezésszerű fogyasztása (oregánó?) lehetett a kannabisz eredeti felfedezési módja. Nem tudjuk biztosan, hogy először lenyelték vagy elszívták-e, de azt tudjuk, hogy a kannabiszt már i.e. 10 000 és 2 000 között használták Kínában.
Nem nehéz elképzelni, hogy egy ősi kínai császár leszedte a kannabisz növény leveleit, hogy teaként áztassa a benne rejlő pszichoaktív és gyógyhatások miatt. Valójában a füves tea számos kelet- és délkelet-ázsiai országban volt, és még ma is az egyik leggyakoribb kannabisz-alapanyag.
Noha a füves tea sosem terjedt el igazán az Egyesült Államokban, a modern időkben (azaz a 20. század elején) majdnem tökéletesítettük a füves brownie kifejlesztését. Szívesen, világ!
A marihuánafogyasztás elsődleges eszköze tehát a kezdetektől fogva a dohányzás és a lenyelés volt. Most azonban egy új fogyasztási mód egyre népszerűbbé válik: a dabbing. A dabbing során találkozunk először a shatter vs. wax körüli kérdésekkel. Mielőtt azonban erre rátérnénk, merüljünk el a dabbingban, hogy tudjuk, miről is szól ez a módszer a kábulatszerzésre.
Mi a dabbing?
Forrás: http://www.cannahacker.com
A dabbing a bután hasisolaj vagy BHO (erre mindjárt rátérünk) felmelegítésének folyamata egy speciális rig (egy erre a célra felszerelt bong, más néven oil rig) segítségével, majd a keletkező gőz belélegzése. Tehát igen, mondhatnánk, hogy ez olyan, mint a dohányzás, de ez olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy a Boeing 747-es olyan, mint a Wright testvérek első repülőgépe. Persze, mindkettő repül, de itt véget ér a hasonlóság.
A dabbing a nevét a koncentrátum (BHO vagy más) apró cseppjeiről kapta, amelyeket az olajfúróval együtt használnak a kábulat eléréséhez. Ez a dabbing dióhéjban. De szánjunk egy pillanatot arra, hogy kitérjünk arra, amitől a dabbing olyan különleges… és olyan ellentmondásos: a bután hasisolaj.
A BHO egy kannabiszkoncentrátum (erre is rátérünk egy perc múlva), amely sokkal nagyobb átlagos potenciát mutathat, mint a fű, amit elszívsz. A következőképpen oszlik meg:
- Koncentrátumok – 80% vagy több THC
- Szokásos gyógynövény – átlagosan 15 és 20% között
Ez hatalmas különbség! A koncentrátumok háromszor-négyszer erősebbek, mint a hagyományos rügyek, amelyeket elszívnak vagy lenyelnek. Gondolj arra, milyen magasra jutottál legutóbb, amikor elszívtad a kedvenc cserkészlányos süti fajtádat.
Most szorozd meg ezt a magas szintet néggyel, és gyorsan megértheted, miért olyan fontos a potenciabeli különbség. Valójában az extrém potencia volt az oka annak, hogy ez az új eljárás a dabbing nevet kapta… mert csak egy dab elég.
Azt már említettük, hogy a bután hasisolaj egy koncentrátum, ami elég erős löket. De mik is pontosan a koncentrátumok, és hogyan lesznek ilyen félelmetesek? A következő részben erre is választ adunk.
Mi is az a koncentrátum?
Forrás: Haszonfüst és hasis: http://36.media.tumblr.com
Most, hogy beszéltünk a dabbing folyamatáról általánosságban, rátérhetünk a dabbing által használt koncentrátumok sajátosságaira. A koncentrátumok pontosan azok, amire a nevük is utal: az eredeti marihuána rügyek koncentrált változatai.
Az oldószeres extrakciónak nevezett eljárással eltávolítják a növényi anyagból a trichomákat és más kémiai finomságokat, amelyek a kannabisz növény pszichoaktív és gyógyászati összetevőit alkotják. Amikor a kivonási folyamat teljesen lezajlott, csak a kannabinoidok (THC, CBD, CBN stb.), a terpének és a flavonoidok maradnak. Ez az a koncentrátum, ami a dabbingot olyan nagyszerűvé teszi.
Az oldószeres extrakciót számos különböző vegyszerrel lehet elvégezni, például izopropil-alkohollal, kloroformmal és szén-dioxiddal (hogy csak néhányat említsünk). De messze a leggyakrabban használt oldószer a koncentrátumok készítéséhez a bután.
Ahol butánt használnak, a végterméket bután hasisolajnak vagy BHO-nak nevezik. A következő részben erről a leggyakoribb koncentrátumról beszélünk, és a címben említett két formával, a shatterrel és a viasszal ismerkedünk meg.
Bután hasisolaj (BHO)
A koncentrátumok előállításának leggyakoribb módja, amiről eddig beszéltünk, a bután extrakció. A legalapvetőbb módon ez az extrakciós módszer a butánt a kannabisz növényi anyagán keresztül kényszeríti, hogy “kihúzza” az illóolajokat (amelyek kannabinoidokból, terpénekből és flavonoidokból állnak).
A bután hasisolaj (BHO) néven ismert olajokat összegyűjtik, a butánt hagyják elpárologni, és egy magas koncentrációjú anyag marad, amely párologtatásakor azt eredményezi, amit egyesek azonnali kábulatnak neveznek. Ez a mámor a beszámolók szerint erősebb (sokkal erősebb) és tovább tart, mint a hagyományos, gyógynövények által kiváltott mámor.
A bután nem az egyetlen oldószer, amelyet koncentrátum előállításához használhatsz. Ez az egyik legszélesebb körben használt oldószer, mert jól kivonja az összes fontos vegyi anyagot a kannabisz növényből.
Ezzel együtt a bután használata nagyon veszélyes lehet, mert nagyon gyúlékony. Ezért nem javasoljuk a bután extrakció otthoni használatát saját koncentrátum készítéséhez. Vannak sokkal biztonságosabb módszerek a koncentrátum előállítására (mint például a jeges-vizes extrakció), mint hogy életünket és testi épségünket kockáztatva próbáljuk utánozni a profikat és az ő profi szintű felszerelésüket.
Ezeken felül még a bután toxicitását is figyelembe kell venni. A bután mérgező anyag, és nyomokban (itt molekulákról beszélünk) maradhat a koncentrátumban. Kis mennyiségű bután valószínűleg nem fog sokat ártani, ha egyáltalán ártani fog. Az eldobható öngyújtók például butánt használnak, és valószínűleg belélegzel néhány molekulát, amikor meggyújtod a jointodat, a vízipipádat vagy akár a cigarettádat.
Idővel azonban ezek a belélegzett butánmolekulák kumulatív hatással lehetnek a szervezetedre. Ha ki akarod próbálni a dabbingot, de aggódsz a bután egészségre gyakorolt hatása miatt, javasoljuk, hogy olyan koncentrátumot használj, amelyet nem mérgező módszerekkel állítottak elő.
A bután hasisolajra visszatérve, a BHO a kifejezés, amelyet az összes olyan koncentrátumra használunk, amelyet bután extrakcióval állítottak elő – ez az ernyő kifejezés a shatter vs. viasz vs. minden másra.
Lehetnénk nagyon pontosak és a termékeket BHO shatter vagy BHO wax néven említenénk. Ez segítene megkülönböztetni a különböző módszerekkel előállított koncentrátumokat, de ez egy idő után hajlamos szájbarágóvá válni. Ha egy konkrét módszerrel előállított koncentrátumot keresel, csak kérdezd meg a helyi gyógyszertáradban a budtendert.
A BHO alatt tehát a koncentrátum különböző formái vannak, mint például a budder, a honeycomb és a crumble. Ha tehát a legáltalánosabbtól a legspeciálisabbig felsorolnád az általunk tárgyalt kifejezéseket, akkor ez így nézne ki:
- Koncentrátum (általános kifejezés az oldószerrel kivont olajra)
- Bután hasisolaj (utal az előállítás módjára)
- Budder, wax, crumble, shatter (utal a végtermék megjelenésére)
A kedvenc koncentrátumaink jelenleg a shatter és a wax. Nézzük meg mindegyiket külön-külön: http://sfevergreen.com
Shatter
A shatter egy áttetsző – néha átlátszó – koncentrátum, amely nagyon hasonlít a rockcandyre vagy a Jolly Rancherre. A többi butánnal előállított koncentrátumhoz hasonlóan ezt is úgy állítják elő, hogy a vegyi anyagot a kannabisz anyagán keresztülnyomják, hogy az alább láthatóhoz hasonló borostyánszínű folyadék keletkezzen.
Hagyva “kihűlni”, ez a borostyánszínű folyadék shatterré szilárdul, amely gyakran olyan állagú, mint a vékony mogyorókrém.
A shatter átlátszó minősége a kivonás és a befejezési folyamat során alkalmazott hőmérsékletekből (valamint egyéb változókból) adódik, és csak meglehetősen nehézkes kémiai szakzsargonnal lehet leírni.
Egyszerűbben fogalmazva, gondoljunk a BHO-ban (abban a borostyánszínű folyadékban) lévő molekulákra úgy, mint Lego-kockákra. Széttörve, szépen egymásra rakva, egymáson, mintha csak egy falat építettél volna. Ez a molekuláris elrendezés engedi át a fényt, és ez adja a shatter törékeny formáját.
Wax
A shatterhez hasonlóan a wax is egy BHO koncentrátum, amely a kókuszolaj állagával rendelkezik, és jobb leírás híján úgy néz ki, mint a fülzsír. A shatterhez hasonlóan a viasz is a bután extrakcióból származó borostyánszínű folyadékként indul.
Véletlenül vagy szándékosan a kivont olajat másképp keverik vagy melegítik, hogy egy átlátszatlan anyagot hozzanak létre, amelynek állaga a mogyoróvajtól a fent említett fülzsíron át a mézeskalácsig terjedhet.
Kerülve az összes technikai kémiai zsargont, térjünk vissza a Lego blokk hasonlathoz. Míg a törmelékben lévő legótömbök szépen sorba vannak rakva (mint egy tömbfal), addig a viaszban lévő legótömbök kusza összevisszaságban vannak (mintha épp most dobtad volna ki őket egy kupacba).
Mivel a legótömbök minden irányba mennek, és nincs a rendezettség látszata, a viasz átlátszatlan, és olyan kókuszolaj állagú. Igaz, mindkét leírás túlságosan leegyszerűsített – biztosan nem használnám őket egy kémiateszten -, de segíthetnek szemléltetni, mi történik molekuláris szinten.
Szóval mi a különbség?
Nem igazán semmi. Mind a shatter, mind a wax BHO koncentrátumok, amelyek nagyjából ugyanolyan THC potenciával rendelkeznek. Mindkettőt dabbinghoz használják. És mindkettő erősebb, hosszabb ideig tartó high-t biztosít. Az egyetlen valódi különbség a megjelenésükben van. Ez a megjelenés csupán a koncentrátum előállítási módjának a terméke.
Ezzel együtt van néhány felhasználási és tárolási különbség, amit figyelembe kell venni:
- A shattert nehezebb lehet előállítani (nagyon kényes).
- A viaszt könnyebb lehet előállítani (nem kell annyira óvatosnak lenni).
- A shatter stabilabb és általában tovább tart.
- A viasz kevésbé stabil és hajlamos gyorsabban lebomlani.
- A szilánkot nehezebb lehet kezelni, mérni és használni, mert törékenyebb.
- A viasz általában könnyebben kezelhető, mérhető és használható, mivel kókuszolaj állagú.
Hogyan használod a shattert és a viaszt?
A shattert és a viaszt egyaránt dabbing rig használatával fogyasztják. A dab rig alapvetően egy átalakított bong, amelynek táljába a bud nugs helyett egy dab szöget helyeznek el.
Forrás:
Sz: Vapourcentral.ca
Látod azt az aranyszínű dolgot a kép jobb felső sarkában (ahol a bongon a bud tál lenne)? Az a dabbing szög. A daba-daba-doo-hoz egy kis viaszt kanalazol a dab eszközöddel (más néven dabber), vagy néhány szilánkot dobsz a körömre. Ezután meggyújtod a lángszórót (Igen, tényleg. Hidd el, jobban működik, mint a gyufa.) és lángot teszel a körömre.
Ezután már csak annyi a dolgod, hogy annyi füstöt lélegezz be, amennyi fizikailag lehetséges. Amint azt a cikk más részeiben már említettük, a dab rigből származó slukk sokkal erősebb, mint a hagyományos joint, blunt, thai stick vagy vaporizer.
Ez azért van, mert a dab rigben elégetett shatter és viasz koncentrált canna-goodness. Nem maradnak növényi anyagmolekulák, amelyek arra várnak, hogy belélegezzük őket. És nincsenek szennyeződések vagy adalékanyagok, amelyek útban lennének.
Mindössze a kannabinoidok, terpének, flavonoidok és trichomák maradnak. Ezek adják a marihuánának azt a pszichedelikus löketet, ami miatt annyira szeretjük.
Melyiket választod: Shatter vs. wax?
A shatter vs. wax kérdésre a legjobb válasz, ha mindkettőt kipróbálod magad. Úgy értem, tényleg, hogyan ronthatod el? Elvégre marihuánáról van szó. Ráadásul ürügyként használhatod arra, hogy többet “fogyassz” a kedvenc fajtáidból (azt már nem is mondhatjuk, hogy füstölni, ugye).
Hívd tudományos kísérletnek. “Hagyj békén, mama! Tudományos munkát végzek…amúgy van Twinkie-nk?” Vajon kaphatnál-e ösztöndíjat valami ilyesmire (persze a Twinkies nélkül)?
Szóval akár megveszed, akár magad állítod elő, a koncentrátumok (mint a shatter és a wax) érdekes kiegészítője lehet a marihuána arzenálodnak. Igen, szükséged lesz néhány új felszerelésre, és meg kell tanulnod, hogyan használd őket, de ez a móka fele.
Ha további információkat szeretnél kapni minden marihuánás dologról, és megnézni a 100 százalékban teljesen természetes kannabisztermékeinket, látogass el még ma a HonestMarijuana.com oldalra. Nem fogja megbánni.