Sok diák – és ami azt illeti, sok felnőtt is – nehezen olvassa és nehezen érti Shakespeare-t. Azzal vádolják, hogy nem beszél angolul, és nem hajlandók elhinni, hogy a hétköznapi emberek úgy beszélnek, ahogy a szereplői. Ha azonban többet értünk a nyelvezetéből, könnyebb megérteni. Az egyik gondolat, ami segíthet, hogy emlékezzünk arra, hogy a darabjai két formában íródtak: prózában és versben. A Szentivánéji álomban a prózát és a verset egyaránt széles körben használják.
Proza
A próza az a beszédforma, amelyet a Shakespeare-drámákban a köznép használ. A sorokban nincs ritmus vagy metrum. Ez a hétköznapi nyelv. Shakespeare közönsége a beszédet saját nyelvüknek ismerhette fel. Olyan szereplőkről van szó, mint a gyilkosok, a szolgák és a hordárok. Sok fontos szereplő azonban prózában is beszélhet. A The Merry Wives of Windsor nagy része prózában íródott, mert a középosztályról szól. A rusztikusok a Szentivánéji álomból prózában beszélnek.
Például:
Alul: Ez némi könnyeket fog kérni az igazi előadásban: ha megteszem, nézzenek a nézők a szemükbe. Viharokat fogok mozgatni, részvétet fogok nyilvánítani valamennyire. A többihez: mégis fő humorom zsarnoknak való (1.2.26-30).” (1.2.26-30)
Nick Bottom, a szövőnő, elmagyarázza kollégáinak, hogyan fogja eljátszani a Pyramus és Thisbe főszerepét. Mivel nincs rím vagy ritmus, és a szöveg úgy folyik, hogy nem törődik azzal, hol ér véget a sor a lapon, a szövegrészt prózának ismerjük fel. Következésképpen megállapíthatjuk, hogy Bottom közember, aki az Erzsébet-kori közönség nyelvén beszél.”
Verse
Shakespeare darabjainak többsége versben íródott. A versben beszélő szereplő nemes vagy a felsőbb osztály tagja. Shakespeare legtöbb darabjának középpontjában ezek a karakterek állnak. Az általa használt versforma az üres vers. Nem tartalmaz rímet, de minden sornak van egy belső ritmusa, szabályos ritmikai mintával. A Shakespeare által leginkább kedvelt minta a jambikus pentameter. A jambikus pentameter tíz szótagos sor, amelyben a hangsúly minden második szótagon van, a második szótaggal kezdve.
Példa:
Puck:
Az éjnek e vidám vándora vagyok,
Megtréfálom Oberont, és mosolyra fakasztom,
Mikor egy kövér és babos lovat csalok,
(2.1.42-45).
A hangsúly minden második szótagon előfordul, és minden szó természetes ékezete a sornak azon a helyén van.
Egyszer Shakespeare szükségesnek találta, hogy egy-egy magánhangzót kivegyen egy szóból, hogy a sor ritmusa ne szakadjon meg. Például a flow’r-t egy
szótagként ejtik.
Például:
Oberon:
Hozd ide azt a flow’r-t; a gyógynövényt, amit egyszer mutattam neked:
Az alvó szemhéjakra tett leve
Megőrjíti a férfit vagy a nőt
(2.1.169-171).
Shakespeare ezt az írásmódot a színpadi rendezés egyik formájaként használta. A színészek ma egy sor “letapogatásával” (scansion) tudják megmondani, hogy mely szavak a legfontosabbak, és milyen gyorsan kell elmondani egy sort. Amikor két szereplő beszél, befejezik az egy sorhoz szükséges tíz szótagot, ami azt mutatja, hogy az egyik sornak gyorsan kell jönnie a másik után. Ezt nevezik osztott sornak vagy osztott sornak.
Egy példa:
Oberon: Én csak egy kis változékony fiút kérek,
hogy legyen a csatlósom.
Titánia: Nyugodjon meg a szíved.
Tündérország nem veszi meg tőlem a gyermeket (2.1.120-122).
Trochaikus vers
Egyedi alkalmakkor Shakespeare más versformát használ. Megfordítja a hangsúlyt és lerövidíti a sort. A fordított ékezetet, az első szótagon lévő hangsúlyt trochaikusnak nevezik. Ezt a versformát gyakran használja a Szentivánéji álomban és a Macbethben, ahol mágia vagy rituálé szerepel.
Például:
Oberon: E lila festék virága,
Cupidó íjával megütve,
A szemének almájába süllyedve (3.2.102-104).
A Shakespeare-darabok olvasásakor vagy eljátszásakor számold a szótagokat a sorokban. Meg fogsz lepődni Shakespeare következetességén. Ezután karikázd be azokat a szótagokat, ahol az ékezet megjelenik. Észre fogod venni, hogy a legfontosabb szavakat az ékezetre helyezi. Az olyan szavak, mint az “a”, az “is” és az “és”, amelyek nem hordozzák a jelentést, a sorok hangsúlytalan részén vannak. A Globe Színházban, ahol nem voltak mikrofonok, a fontosabb szavak hordozták a hangsúlyt, és a közönség tagja így is tudta, mi történik, mert a fontos szavakat hallotta. A jambikus pentametert “szívdobogásnak” nevezték, és Shakespeare minden egyes sora tartalmazza ezt az emberi dobbanást.