A satyriasis egy ókorban leírt, ma már kitaláltnak tekintett betegségre, valamint a modern pszichiátria által elismert állapotra utal. Mindkét állapot a férfi ember kényszeres szexuális tevékenységével foglalkozik. Az ókori betegséget azért tartják fiktívnek, mert a leírás szerint nemcsak viselkedésbeli változást okoz (mint a XXI. század elején elismert állapot), hanem fizikai átalakulást is. A betegség arra késztette a szenvedőjét (akit szatírnak neveztek), hogy kerülje a ruházatot, és olyan kéjvágynak legyen alárendelve, amely nem ismer határokat és látszólagos megkülönböztetést a tárgyát illetően. Ezenfelül a szatír gyorsan túlzott mennyiségű szőrzetet növesztett minden testrészén, szarvakat növesztett a fején, lábai és lábfejei pedig kecskékké alakultak át, beleértve a patákat is. Ezt az állapotot számos szövegben feljegyezték, sőt évszázadokon át a festők témája is volt. A betegség neve és az állítólag vele járó testi átalakulás egyértelműen a szatírral, egy mitológiai lénnyel való kapcsolatra utal.
A szatírok Dionüszosz, a bor görög istenének követői, akiket azzal hoznak összefüggésbe, amit ma karneváli erkölcsnek és kicsapongásnak ismerhetnénk. A szatírok a bor és a szexuális kielégülés iránti vágyukról, valamint a nimfák, a különböző természeti tulajdonságokat megtestesítő női lények iránti vonzalmukról és hajszolásukról ismertek. Bár a szatírok szexuális ízlése széles skálán mozog, a nimfák iránti vonzalmuk elsősorban heteroszexuálisnak jellemzi őket.
A modern szatír állapot sok tekintetben hasonlít az ókori állapothoz, kivéve a fizikai átalakulást. Felváltva nevezték szatyrizmusnak, szatyromániának, erotomániának és Don Juanizmusnak, bár ezek a kifejezések nagyrészt kikerültek a használatból. A szatirózisnak nem kell, hogy más tárgya legyen, mint maga a szatír; a kényszeres önkielégítés éppúgy lehetséges megnyilvánulási formája, mint a partnerrel vagy partnerekkel való szexuális kielégülés vágya. A Don Juanizmus kifejezetten a több partner iránti vágyat jelenti, akiket felváltva csábítanak el és hagynak el, tartós kapcsolatra nincs kilátás.
A szatriázist gyakran a nimfománia férfi megfelelőjének tekintik, egy olyan állapotnak, amelyben a nők túlzott szexuális vágyat élnek át. Sem a satyriasis, sem a nimfománia nem elismert specifikus rendellenesség az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (vagy DSM-IV). Ehelyett az általánosabb és nemileg semlegesebb hiper-szexualitás kifejezést használják. Ez a gyakori nemi szervi ingerléssel járó zavar. Azokban a betegekben, akiknél az ingerlés nem vezet szexuális kielégüléshez, további ingerlés iránti vágy keletkezhet, ami egy olyan körforgást eredményez, amely legyengítő lehet. A szexuális kielégülést elérő betegeknél túlzott promiszkuitást eredményezhet, mivel a kielégülés iránti vágyat valószínűleg nem lehet egyetlen partnerrel kielégíteni. Az ilyen promiszkuitás fizikailag kockázatos lehet, mivel a nem biztonságos szexuális gyakorlatok nagyobb gyakoriságához vezethet, és a normatív monogámiát valló kultúrákban társadalmi kockázattal is járhat.
A hiperszexualitás legyengítő állapot lehet, különösen, ha más súlyos rendellenességgel társul. Gyakran diagnosztizálják bipoláris zavarral és mániával, valamint olyan idegi működési zavarokkal, mint a Kluver-Bucy-szindróma (amelyet kétoldali halántéklebeny-károsodás okoz). A hiperszexualitásra nincs meggyőző teszt, ezért előfordulásának pontos becslése sem lehetséges. Némi vita van arról, hogy meg lehet-e határozni a különbséget a magas libidó és a hiperszexualitás között. Az egyik fő probléma az, hogy a szexuális diszfunkciókat bináris rendszerrel osztályozzák, amely csak a jelenlétet vagy a hiányt jelzi, nem pedig a diszfunkció mértékét jelző skálával. A legtöbb szaktekintély egyetért abban, hogy amikor az állapot kontrollálhatatlanná válik, és gyakran olyan tünetekben nyilvánul meg, mint a spontán nem megfelelő gesztusok, cselekedetek, verbalizációk, kényszeres maszturbáció és a szexszel kapcsolatos gondolatokkal való legyengítő elfoglaltság, a hiperszexualitás kezelést igényel. Magát a szexuális tevékenységet ritkán tekintik károsnak, de a mindennapi tevékenységben betöltött elsőbbsége komoly zavarokat okozhat a hiperszexuális életében. Leggyakrabban az alapbetegséget pszichoterápiával kezelik, bár a tünetek ellenőrzésére pszichofarmakológia is alkalmazható. Ezenkívül számos tizenkétlépéses stílusú program létezik, amelyek azt állítják, hogy sikerrel kezelik azt, amit szexuális függőségnek neveznek, bár kevés klinikai bizonyíték támasztja alá ezeket az állításokat.
A szatíria egy fontos dologban különbözik a hiperszexualitástól: A satyriasis egy olyan állapot, amely a túlzott szexuális vágyon alapul, függetlenül attól, hogy a vágyat hogyan és hogyan elégítik ki. A hiperszexualitás a szexuális aktivitás túlzott mértéke, függetlenül attól, hogy ez a tényleges vágyon vagy valamilyen más tényezőn alapul. A hiperszexuális például gyakori szexuális tevékenységet folytathat az önérvényesítés vagy a magány leküzdése érdekében, nem pedig a szexuális kielégülés érdekében. A satyriasis nagyrészt egy összetett pszichológiai állapot leegyszerűsítése és bizonyos mértékig ünneplése marad.
lásd még nimfománia.
BIBLIOGRÁFIA
American Psychiatric Association. 1994. A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve. 4. kiadás. Washington, DC: Szerző.
Malatesta, Victor J. és Matthew S. Robinson. 1995. “Hiperszexualitás és impulzív szexuális viselkedés”. In A szexuális orientáció, viselkedés és identitás pszichológiája: A Handbook, szerk. Louis Diamont és Richard D. McAnulty. Westport, CT: Greenwood Press.
Mayo Clinic. “Kényszeres szexuális viselkedés”. Elérhető: http://www.mayoclinic.com/health/compulsive-sexual-behavior/DS00144.