Roe v. Wade

Roe v. Wade, jogi ügy, amelyben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1973. január 22-én (7-2) úgy döntött, hogy az abortusz indokolatlanul korlátozó állami szabályozása alkotmányellenes. A Harry A. Blackmun bíró által írt többségi véleményben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az abortuszt a legtöbb esetben büntethetővé tevő texasi törvények egy sora sérti a nők magánélethez való alkotmányos jogát, amelyet a Bíróság a tizennegyedik módosítás megfelelő eljárásra vonatkozó záradékának szabadsággaranciájában implicit módon foglaltnak talált (“…nor shall any state deprive any person of life, liberty, or property, without due process of law”).

Az ügy 1970-ben kezdődött, amikor “Jane Roe” – egy kitalált név, amelyet a felperes, Norma McCorvey személyazonosságának védelmére használtak – szövetségi keresetet indított Henry Wade, a texasi Dallas megye – ahol Roe lakott – kerületi ügyésze ellen. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet Roe azon állításával, hogy abszolút joga van a terhesség bármilyen módon és bármikor történő megszakítására, és megpróbált egyensúlyt teremteni a nő magánélethez való joga és az abortusz szabályozásához fűződő állami érdek között. Véleményében Blackmun megjegyezte, hogy csak “kényszerítő állami érdek” indokolja az olyan “alapvető jogokat”, mint a magánélet, korlátozó szabályozást, és ezért a törvényhozóknak szűken kell megalkotniuk a jogszabályokat, “hogy csak a szóban forgó jogos állami érdekeket fejezzék ki”. A Bíróság ezután megpróbálta egyensúlyba hozni az államnak a terhes nők egészségéhez és a magzatok potenciális életéhez fűződő különböző kényszerítő érdekeit. Azt a pontot, amely után az államnak a terhes nő egészségéhez fűződő kényszerítő érdeke lehetővé tenné az abortusz szabályozását, “körülbelül a terhesség első trimeszterének végére” helyezte. A magzat tekintetében a Bíróság ezt a pontot az “anyaméhen kívüli értelmes életre való képességnél”, vagyis az életképességnél határozta meg.

Az 1973 óta megismételt megtámadások szűkítették a Roe kontra Wade ítélet hatályát, de nem döntötték meg azt. A Planned Parenthood of Southeastern Pennsylvania v. Casey (1992) ügyben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az abortuszra vonatkozó korlátozások alkotmányellenesek, ha “indokolatlan terhet” rónak az abortuszt kérő nőre, mielőtt a magzat életképes lenne. A Gonzales kontra Carhart (2007) ügyben a Bíróság fenntartotta a szövetségi törvényt a részleges terhességmegszakítás tilalmáról (2003), amely megtiltotta az ép tágítás és kiürítés néven ismert, ritkán alkalmazott abortuszeljárást. A Whole Woman’s Health v. Hellerstedt (2016) ügyben a Bíróság a Casey-ügyben hozott határozatára hivatkozva megsemmisítette egy texasi törvény két rendelkezését, amely előírta, hogy az abortuszklinikáknak meg kell felelniük az ambuláns sebészeti központok előírásainak, az abortuszokat végző orvosoknak pedig egy közeli kórházban felvételi kiváltságokkal kell rendelkezniük. Négy évvel később, a June Medical Services L.L.C. kontra Russo (2020) ügyben a Bíróság a Whole Woman’s Health-re hivatkozva alkotmányellenesnek nyilvánított egy louisianai törvényt, amely – mint a többség megjegyezte – majdnem azonos volt a texasi felvételi kiváltságokról szóló törvénnyel.

McCorvey 1998-ban, miután két vallási megtérésen is átesett, nyilvánosan kijelentette, hogy ellenzi az abortuszt. Az AKA Jane Roe (2020) című dokumentumfilmben azonban a haldokló McCorvey azt állította, hogy az abortuszellenes csoportok fizettek neki, hogy támogassa az ügyüket.