Egy korábban egészséges 54 éves kaukázusi férfi jelentkezett belgyógyászati osztályunk sürgősségi osztályán szédüléssel, súlygyarapodással és két szinkópás rohammal kapcsolatos általános állapotromlással. Fizikális vizsgálatot végeztek, amely során kiderült, hogy a vérnyomása normotenzív, a mért pulzusszám és a testhőmérséklet pedig a normális határértékeken belül volt. A kezdeti laboratóriumi eredmények 69%-ra emelkedett hematokritszintet, 23 g/dl hemoglobinszintet és 15,5×1000/μl fehérvérsejtszámot mutattak. Kezdetben hemodinamikailag stabilnak tűnt, és nem volt jele nehézlégzésnek. Az összfehérje szintje gyorsan csökkent (5,67 g/dl 72 órán belül 2,02 g/dl-re csökkent), és hemodinamikai instabilitást kezdett mutatni, ekkor felvettük az intenzív osztályunkra, és katekolaminokkal kezeltük. A fokozódó tüdőelégtelenség miatt azonnal endotracheális intubációt végeztünk. Az intravascularisból az extracelluláris kompartmentekbe történő masszív folyadék- és fehérjeáramlás generalizált kompartment-szindróma kialakulását okozta. Az intenzív osztályra való felvétel után 24 órával betegünknél kompartment-szindróma alakult ki mind a felső és alsó végtagjaiban, mind a hasi kompartmentben. A hasi kompartment szindrómát az intraabdominális nyomás vizeletkatéteren keresztül történő mérésével diagnosztizáltuk. A legmagasabb mért intraabdominális nyomás (IAP) 26 mm/Hg volt, ezért a hasi kompartment szindróma IV. fokozatú diagnózisát állították fel. A hasa és mind a négy végtagja dekompressziót igényelt mindkét alkar, mindkét comb, mindkét alsó lábszár és a has fasciotómiával. A műtéteket a klinikai felvétel után 24 órával végezték el. Először az alsó végtagokra helyeztek vákuumos kötszereket. Egy második revíziós műtét során a felső végtagokra vákuummal segített kötéseket helyeztek el, hogy segítsék az ödéma ellenőrzését és a fasciotómia sebek végleges lezárásának előkészítését. A hasának kötözése során a beleket egy zsákba helyezték, és átlátszó kötéssel fedték le. Folyamatos vesepótló kezelésre (CRRT) volt szükség három nappal a felvétel után, akut veseelégtelenség miatt. Folyamatos vénás hemodiafiltrációt (CVVHD) alkalmaztak összesen négy napig. A vér kreatinin- és karbamidszintje három nap CVVHD után normalizálódott, és visszanyerte teljes vesefunkcióját. A CVVHD előtt a legmagasabb kreatininszint 1,4 mg/dl volt, a vesepótló kezelés után (a kórházból való elbocsátás előtt) pedig 0,6 mg/dl-re csökkent. A karbamidszint is csökkent 80mg/dl-ről 17mg/dl-re. A hematológiai paraméterek a felvétel negyedik napjára visszatértek a normális határértékekre (1. ábra). A klinikai diagnosztika magában foglalta a vér-, vizelet-, széklet-, köpet- és intraoperatív szövetminták tenyésztését, amelyeket mind aerob és anaerob baktériumokra, valamint gombára vizsgáltak. A minták eredményei mind negatívak voltak. A differenciáldiagnózisok kizárása után megerősítették a SCLS diagnózisát, másodlagos hasi rekesz- és rekeszszindrómával mind a négy végtagban. A has másodlagos zárását 16 nappal a felvétel után végezték el, és 23 nappal a felvétel után el tudtuk távolítani a vákuumos pumpákat, és folytathattuk az összes seb lezárását (2. ábra). A felső végtagjain bőrátültetésre volt szükség (3. ábra). Alsó végtagjai gyengeséget mutattak a lábfejek és a lábujjak dorzális hajlításában, ezért peroneus sínt állítottunk be a lábára. Felső végtagjain, különösen a bal felső végtagon, a finommotoros képességek maradványhiányát mutatták. Ezek a hiányosságok kézterápiával javultak. Páciensünket az intenzív osztályon töltött 23 nap után áthelyezték a reumatológiai osztályra. Gyógyszeres profilaktikus kezelést kezdtünk nála teofillinnel és terbutalinnal szteroidterápiával (prednizolon) kombinálva. A remisszióindukciós terápia során a teofillin adagja napi 1200 és 1600 mg között mozgott a 20 és 25 mg/dl közötti szérumkoncentráció elérése érdekében. Elbocsátása előtt a teofillin adagját 1000mg/napra csökkentették. A 10 és 20 mg/dl közötti szérumkoncentráció csúcsértékének eléréséhez javasolt remisszió elérése érdekében először terbutalint adtak napi 20 mg-os teljes dózisban, osztott adagokban. Kiengedése előtt a dózist napi 10 mg-ra csökkentették. Azt javasoltuk, hogy élete hátralévő részében továbbra is szedje a teofillint és a terbutalint. Metilprednizolont intravénásan alkalmaztunk a remissziót indukáló terápia alatt napi 40 mg-os dózisban. A remisszió kiváltása után a prednizolont fokozatosan 15 mg/napra csökkentették. Ennek az adagnak a fokozatos csökkentését javasoltuk fenntartani.
Hematokrit (HCT) és összfehérje értékek a kompartment-szindróma fasciotomiája előtt és után.
Az alsó végtagok zárt sebei (jobb/bal) 10 nappal a sebzárás után.
A felső végtagok bőrátültetéssel zárt sebei (jobbra/balra) 10 nappal a sebzárás után.
A kezelés 60 napja után elbocsátották a klinikáról. Vissza tudott térni korábbi munkahelyére, és elérte ugyanazt a sportolási szintet, mint a betegség előtt.