A lelőhelyeket sokféleképpen lehet megtalálni, például felmérésekkel. A felmérések során körbejárjuk a földet elemezve keresünk leleteket. Ez magában foglalhat ásatásokat is, az Archaeological Institute of America szerint “a régészek aktívan keresik azokat a területeket, ahol valószínűleg emberi népesség élt, vagy olyan helyeken, ahol régi dokumentumok és feljegyzések szerint egykor emberek éltek”. Ez segíti a régészeket a jövőben. Abban az esetben, ha a lelőhely megtalálása során nem volt idő, vagy pénz, a régészek visszatérhetnek és felkereshetik a lelőhelyet további ásatásokra, hogy kiderítsék a lelőhely kiterjedését. A régészek egy adott területen belül véletlenszerű mintavételeket is végezhetnek, ami a felmérések egy másik formája. Jess Beck szerint a felmérések nagyon hasznosak, “meg lehet tudni, hogy a múlt különböző pontjain hol éltek az emberek”. A geofizika a régészetben egyre népszerűbbé váló felmérési ág, mivel különböző típusú műszereket használ a földfelszín alatti jellemzők vizsgálatára. Ez nem annyira megbízható, mert bár látják, hogy mi van a földfelszín alatt, nem a legjobb képet adja. A régészeknek továbbra is fel kell ásniuk a területet, hogy feltárják az igazságot. A geofizikai felmérésnek is két legelterjedtebb típusa van, a magnetométer és a talajradar. A magnetometria a talajban lévő mágnesesség mintázatának mérésére és feltérképezésére szolgáló technika. Egy magnetométer nevű műszert használ, amely a talajmágnesesség nyomainak méréséhez és feltérképezéséhez szükséges. A talajradar olyan módszer, amely radarimpulzusokat használ a felszín alatti rétegek leképezésére. A rádióspektrum mikrohullámú sávjában elektromágneses sugárzást használ, és a felszín alatti struktúrákról visszavert jeleket érzékeli.
A leletek megtalálására számos más eszköz is használható, de a leletek megtalálása mellett a régésznek térképeket kell készítenie. Ezt úgy teszik, hogy felmérésekből vagy levéltári kutatásokból származó adatokat vesznek, és bedugják egy földrajzi információs rendszerbe (GIS), amely tartalmazza mind a helymeghatározási információkat, mind a különböző információk kombinációját. Ez az eszköz nagyon hasznos a régészek számára, akik egy másik területen szeretnének kutatni, és látni szeretnék, hogy más is végzett-e már kutatásokat. Ezzel az eszközzel megnézhetik, hogy mit fedeztek már fel. Azzal, hogy ezek az információk rendelkezésre állnak, a régészek kibővíthetik a kutatásukat, és többet tudnak hozzátenni a már megtaláltakhoz.
Hagyományosan a lelőhelyeket a leletek és a leletegyüttesek jelenléte alapján különböztetik meg. A közös jellemzők közé tartoznak a tűzhelyek és házak maradványai. Az ökofaktumok, biológiai anyagok (például csontok, pikkelyek vagy akár ürülék), amelyek emberi tevékenység eredménye, de nem szándékosan módosították őket, szintén gyakoriak számos régészeti lelőhelyen. A paleolitikus és mezolitikus korszakok esetében a puszta kovapelyhek puszta szóródása is tanulmányozásra érdemes lelőhelynek számít. A különböző régészek egy ősi várost és a közeli temetőt két különböző lelőhelynek, vagy ugyanannak a tágabb lelőhelynek a részének tekinthetnek. A tájrégészet elvei arra törekednek, hogy az emberi tevékenység minden egyes különálló egységét a tágabb környezet összefüggésében lássák, ami tovább torzítja a lelőhely mint elhatárolt terület fogalmát. Továbbá a geoarcheológusok vagy környezeti régészek a természetes geológiai vagy szerves lerakódások sorozatát is tanulmányozásra érdemes lelőhelynek tekintik, emberi tevékenység hiányában.
A régészeti lelőhelyek általában emberi eredetű folyamatok révén alakulnak ki, de lehetnek természetes, lerakódás utáni tényezőknek is kitéve. Az üledékek által betemetett kulturális maradványok sok környezetben nagyobb valószínűséggel maradnak fenn, mint a feltárt kulturális maradványok. Az üledék lerakódását eredményező természetes hatások közé tartoznak az alluviális (vízzel kapcsolatos) vagy aeolikus (széllel kapcsolatos) természetes folyamatok. A dzsungelekben és más, dús növényzetű területeken a lebomlott növényi üledék a maradványok fölé lerakódott talajrétegeket eredményezhet. A kolluváció, a gravitáció által mozgatott üledék (az úgynevezett dombmosás) betemetése szintén előfordulhat a lejtőkön fekvő lelőhelyeken. Az emberi tevékenységek (szándékos és véletlenszerű) szintén gyakran temetik el a lelőhelyeket. Sok kultúrában gyakori, hogy az újabb építményeket a régebbiek maradványaira építik. A városi régészet kifejezetten az ilyen típusú lelőhelyek kezelésére alakult ki.
Sok lelőhelyen folynak ásatások vagy vizsgálatok. Vegyük észre a különbséget a régészeti lelőhelyek és a régészeti felfedezések között.