I. Bevezetés
Bár a populációdinamika az ökológia egyik központi témája, a vártnál kisebb hangsúlyt kap a területen. Egy nemrégiben készült áttekintés szerint a populációökológiával mint tágabb területtel foglalkozó kutatási cikkek száma 5:1 arányban meghaladta a közösségekkel és ökoszisztémákkal foglalkozó cikkekét néhány jelentős folyóiratban az 1987-1991-es években. A populációdinamika/szabályozás alkategóriát azonban az összes cikknek csak 5%-a képviselte. A populációökológia kutatói által kedvelt területek voltak a versengés (a cikkek 6,8%-a), a ragadozás (6,3%), a növények és növényevők közötti kölcsönhatások (8,4%), az élőhelyválasztás (6,8%) és az életmód-stratégiák (9,0%).
Ha a populációdinamika az ökológiai tudományok középpontjában áll, miért van olyan kevéssé képviselve a jelenlegi szakirodalomban? A terület megköveteli az ökológusok által kedvelt, itt említett területek többségének integrálását. Ráadásul ez az integráció elengedhetetlen a közösségi ökológia megfelelő megértéséhez (Strong et al., 1984; Colwell, 1984). A populációdinamikában gazdag elméleti háttér áll rendelkezésre, amelyre építeni lehet, míg más területeken, például a növények és növényevők közötti kölcsönhatások esetében úgy tűnik, hogy az elmélet kisebb jelentőséggel bír. A mezőgazdaságban és az erdészetben előforduló kártevő fajok, a betegségek vektorai, maguk a kórokozók, valamint a gyakori és ritka fajok biológiája megértésének sürgető igénye mind a populációdinamika energikus tudományágát kell, hogy táplálja. A populációdinamikával foglalkozó tanulmányok alulreprezentáltságának oka talán abban rejlik, hogy a tudomány sokoldalú tudományággá érett. A populációdinamika ökológiai, viselkedési és evolúciós aspektusainak szintézise gyorsan fejlődik, aminek két következménye van a szakirodalomra nézve. Először is, a vonatkozó szakirodalom valószínűleg a fő ökológiai folyóiratokon kívül jelenik meg. Másodszor, az integráció és a szintézis talán könnyebben és hasznosabban jelenik meg olyan kötetekben, mint ez a könyv.
Elképzelhető, hogy a populációdinamikában a szintézis azért lassan alakult ki, mert a populációváltozás sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Végül is a népesség változását végső soron csak négy tényező határozza meg: a születés, a halálozás, a bevándorlás és a kivándorlás. Ez a látszólagos egyszerűség azonban csalóka. Könnyű alábecsülni a természetben a biotikus és abiotikus kölcsönhatások összetettségét, amelyek befolyásolhatják ezt a négy populációs paramétert. Ebben a fejezetben azzal fogunk érvelni, hogy a kapcsolódó területek, például a növény-állat kölcsönhatások, a kémiai ökológia és az élettörténeti evolúció fejlődése a populációdinamika reális szintézisének előfeltételének bizonyult. Ezek a kapcsolódó területek biztosítják az organizmusok születésének, pusztulásának és mozgásának mechanikai alapját, és ezáltal az előrejelző képességet.
Mindamellett a szintézisnek a populációdinamika területén mély történelmi gyökerei vannak. Természetesen az empirikus populációkutatásnak hosszú hagyománya van, például Howard (1897) által, amely nyilvánvalóan hatással volt Lotka (1924) korai elméletének kidolgozására. A terepi populációkra vonatkozó élettáblázatok kidolgozása és azok elemzése óriási lendületet adott a területnek (pl. Morris és Miller, 1954; Varley és Gradwell, 1960). Ebben az időszakban, az 1950-es és 1960-as években jelentős hírnév alakult ki (vö. Southwood, 1968; Watson, 1970; Tamarin, 1978). De miközben a populációdinamika területe virágzott, az evolúciós ökológia (Robert MacArthur által támogatott), a koevolúció, a kémiai ökológia, az élettörténeti evolúció és a növény-herbivor kölcsönhatások fiatal területei is egyre nagyobb teret nyertek, amint azt az 1. fejezetben említettük (pl. Sondheimer és Simeone, 1970). Ezek az 1970-es években virágoztak (pl. Pianka, 1974; Gilbert és Raven, 1975; Rosenthal és Janzen, 1979; Collins, 1986). Véleményünk szerint ezek a rendkívül jól követhető területek háttérbe szorították a populációdinamika magját, amely elakadt: “az ökológusok flogisztonelmélete” (Krebs, 1979, 351. o.) megoldhatatlannak bizonyult (McIntosh, 1985). “Mivel MacArthur megközelítése gyakran abból a feltételezésből indult ki, hogy a populációk állandósult állapotban vannak, a populációdinamika vizsgálata háttérbe szorult.” (Kareiva, 1989, 71. o.)
Az ökológia ezen újabb területeiről a populációdinamika új jelentőséget és új erőt nyert. Jelentősége abban a lehetőségben rejlik, hogy a népességdinamika központi fogalmi alapot nyújthat ezen újabb területek összeolvadásához, amelyek látszólag inkább szét-, mint összenőnek. Az összeolvadás és a szintézis akkor is elkerülhetetlen, ha a populációdinamika magában foglalja a viselkedést és a filogenetikai kapcsolatokat. Ugyanígy a populációdinamika óriási magyarázóerőre tesz szert, ahogy az újabb területek feltárják a populációváltozást mozgató kulcsfontosságú mechanizmusokat. “Az ökológus “flogiszton-elméletét” friss levegő (és oxigén) lehellete váltja fel, ahogy az új szintetikus tudomány fejlődik.”
A populációdinamika új szintézise ugyanolyan fontos lehet az ökológia számára, mint amilyen fontos volt egy hasonló szintézis az evolúcióelmélet számára (vö. Huxley, 1942; Mayr és Provine, 1980). Bár a populációdinamikai szintézis még nem teljes, a fejlődés párhuzamosan halad az evolúciós szintézissel. A biológia számos tudományága integrálódik egy ernyő alá. Sok országból származó tudósok hozzák a maguk különleges tehetségét és hozzájárulását. Az egyesülés előrehaladtával új viták keletkeznek, amelyek felgyorsítják a tudomány és a felfedezések ütemét, és régi viták oldódnak meg.”
A fejezet további részében a népességdinamika általunk modernnek tartott megközelítéseit vizsgáljuk. Először is megvizsgáljuk azokat a különböző elemeket, amelyek a népességváltozás vizsgálatának szintetikus megközelítését alkotják. A II. szakasz a fejezet gerincét képezi, és ebben felsoroljuk azokat az összetevőket, amelyeket fontosnak tartunk a népességdinamika tanulmányozásában. Ezen elemek némelyike kapcsolódó kutatási terület, mint például a mikrobiális ökológia, míg mások koncepcionális megközelítések, mint például a fontos ökológiai gradiensek mentén végzett terepi kutatásokban való nemzetközi együttműködés. Másodszor, leírjuk, hogyan változott a populációdinamika, mióta tudományterületként megjelent. Végül ismertetjük a populációdinamikai kérdések megközelítésének három nagy skáláját, valamint a populációbiológia különböző elemeinek integrálásával kapcsolatos néhány nehézséget.