PMC

Egy elképzelhetetlen bűncselekmény

1950 óta a gyermekgyilkosságok aránya megháromszorozódott, és az emberölés az 1 és 14 év közötti gyermekek halálozási okai között az első öt között van.13 2004-ben az Egyesült Államokban 578 öt év alatti gyermekből 311-et (53,8%) öltek meg szüleik. Az 1976 és 2004 közötti időszakban az öt év alatti gyermekek 30 százalékát az anyjuk, 31 százalékát pedig az apjuk ölte meg.14 Úgy tűnik, hogy a férfi és női gyermekeket egyenlő arányban ölik meg, bár egy tanulmány szerint az apák nagyobb valószínűséggel ölik meg a fiúkat, míg az anyák gyakrabban a lányokat15. A gyilkos szülőkkel összefüggő jellemzők áttekintését lásd a 4. táblázatban.

Az evolúció elmélete lehetővé teszi a gyermekgyilkosság objektívebb és kevésbé érzelmileg terhelt értékelését. Minden faj, így az ember célja a szaporodás, és azok a tényezők, amelyek lehetővé teszik a következő generáció létrehozását, előnyösek. Egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező világban a gyengébb utódok (a nyilvánvaló testi deformitásokkal rendelkezők) vagy a nem a gondos párválasztás által létrehozott utódok (a nemi erőszak termékei) nagyobb valószínűséggel áldozhatók fel az erősebb jelöltek javára.16 A fiatalabb utódok nagyobb valószínűséggel kerülnek kiirtásra, mivel kevesebb időt és energiát fektettek a gondozásukba. Végül, a fiatalabb nőstények hajlandóbbak feláldozni az utódokat azzal a tudattal, hogy az idősebb nőstényekhez képest hosszabb termékenységi időszakuk van hátra. Felmerült, hogy a mentális betegség és az általa okozott dezorganizáció lehet a fő tényező, ami miatt a szülők nem követik az evolúció által megjósolt tendenciákat.17

Az anyai gyermekgyilkosság. A gyermekgyilkossággal kapcsolatos legtöbb kutatás az anyára összpontosított, és különböző nézőpontokból vizsgálta a bűncselekményt. 2005-ben Friedman és munkatársai,18 az anyai gyermekgyilkossággal kapcsolatos meglévő szakirodalom átfogó elemzését tették közzé. Miközben sikerült megerősíteniük az újszülöttgyilkosságot elkövető nők közös jellemzőit, sajnos sokkal nehezebb volt meghatározni a csecsemőjét vagy gyermekét meggyilkoló nők típusát. Ennek több oka is van. A legfontosabb, hogy a körülmények nagymértékben eltérnek az egyes tanulmányokban vizsgált különböző női populációk között, attól függően, hogy az információkat általános, pszichiátriai vagy büntetés-végrehajtási populációból gyűjtötték. Emellett az elemzett tanulmányok mind retrospektívek voltak, és némelyikük kis számú (n) résztvevőt tartalmazott. A gyermek életkora is megváltoztatja a gyermekgyilkosság lehetőségét. E korlátozások ellenére néhány általános következtetésre jutottak.

A legerősebb általános kockázati tényező, amelyet Friedman és munkatársai18 elemzése alapján azonosítottak, az öngyilkossági hajlam és depresszió vagy pszichózis, valamint a pszichiátriai szolgáltatások korábbi igénybevétele volt. Az általános populációs vizsgálatokban (azokban, amelyek adminisztratív nyilvántartásokat használtak, beleértve a halottkémi jelentéseket vagy az országos statisztikákat) megállapították, hogy a gyermekgyilkosság legnagyobb kockázatának kitett anyák gyakran társadalmilag elszigetelt, rászoruló, teljes munkaidős gondozók voltak, akik maguk is családon belüli erőszak áldozatai lehettek. Összességében a pszichiátriai populációhoz tartozók házasok, munkanélküliek, alkoholfogyasztók és bántalmazottak voltak. A javítóintézeti populációból származó nők gyakrabban voltak hajadonok és munkanélküliek, akiknek hiányzott a társadalmi támogatásuk, korlátozott volt az iskolai végzettségük, és a kórtörténetükben előfordult kábítószer-használat. Ezen adatok összefoglalóját lásd az 5. táblázatban. Bár konkrét tanulmány nem létezik, a szakirodalom azt az elképzelést is alátámasztotta, hogy a fiatalabb gyermekeknél nagyobb a halálos kimenetelű bántalmazás (véletlen gyermekgyilkosság) kockázata, míg az idősebb gyermekek gyakrabban válnak szándékos emberölés áldozatává.

A szakirodalomban két tanulmány is kiemelte az anya saját gyermekkorának fontosságát, mint a bűnözésben szerepet játszó tényezőt. Számos nő, aki később gyermekgyilkosságot követett el, nem megfelelő anyai gondoskodást kapott másodlagosan azért, mert saját anyjuk nem állt rendelkezésükre különböző okok miatt, például alkoholizmus, távollét, fizikai vagy verbális bántalmazás vagy mentális egészségügyi problémák miatt.19 Egy másik tanulmányban Friedman és munkatársai20 39 olyan nő fejlődési történetét tekintették át, akiket gyermekgyilkosság vádját követően elmebetegnek ítéltek. Megállapították, hogy 38 százalékuknak fizikai és szexuális bántalmazás volt a kórtörténetében (5 százalékuk vérfertőzés áldozata volt), 49 százalékukat pedig saját anyjuk hagyta el. Ezek a számok alacsony becsléseket jelenthetnek, tekintettel arra, hogy a nőkre vonatkozó információk egy része ismeretlen volt.

Más tanulmányok is azonosítottak bizonyos jellemzőket, amelyek a gyermekgyilkosságot elkövető anyáknál találhatók.9,15,20-23 Az egyes tanulmányokban vizsgált nők száma 17 és 89 között mozgott. A nők átlagéletkora 29 év volt. A nők kétharmada házas volt. Az áldozat átlagosan 3,2 éves volt. A nők közül sokan pszichiátriai diagnózissal rendelkeztek. Egy külön tanulmány szerint a mentálisan beteg anyák általában idősebbek voltak, amikor elkövették az öngyilkosságot, és az ilyen nők által megölt gyermekek is jellemzően idősebbek voltak.17 A hat tanulmány alapján az öngyilkosságot elkövetett nők átlagosan 36,4 százaléka kísérelt meg vagy követett el öngyilkosságot. Egy másik tanulmány szerint az anyák 16-29 százaléka követett el sikeresen öngyilkosságot a filicidális cselekményt követően.24 A hat tanulmányban azonosított leggyakoribb gyilkossági módszerek a fejsérülés, a fulladás, a fulladás és a fojtogatás voltak. Rouge-Maillart és munkatársai emellett azt a kapcsolatot állították fel, hogy azok a nők, akik egy bántalmazási epizód során véletlenül megölték kisgyermeküket, számos közös jellemzőt mutattak az újszülöttgyilkosságot elkövető anyákkal, köztük azt, hogy fiatalok, szegények, munkanélküliek, egyedülállóak és a cselekményt követő öngyilkossági kísérlet nélkül.25

Apa filicid. Az apákat ritkábban tekintik elkövetőnek a gyermekgyilkossági esetekben, és következésképpen a szakirodalom is sokkal kevésbé foglalkozik velük. A gyermekgyilkosságok nagy részéért azonban ők a felelősek, és megérdemlik az önálló vizsgálatot. A szakirodalomban hat vonatkozó tanulmányt azonosítottunk.9,15,26-29 Az értékelt férfiak száma 10 és 60 között mozgott. A szakirodalom szerint úgy tűnik, hogy a legtöbb férfi a 20-as évei végén járt a bűncselekmény elkövetésekor. Átlagosan a gyermekek jellemzően idősebbek voltak, mint az anyák által megöltek. Fontos megjegyezni, hogy az apák ritkán felelősek az újszülöttgyilkosságokért. Nehéz körülhatárolni a közös indítékot, mivel az anyák által elkövetett gyermekgyilkosságokhoz hasonlóan e tanulmányok adatai is különböző helyekről származnak. Feltűnő azonban, hogy néhány tanulmányban megjegyezték, hogy a gyilkosság hátterében a gyermek viselkedésének az apa általi értelmezése áll (pl. az apa féltékeny lesz, mert a gyermek az anyát részesíti előnyben).28,29

A pszichózis, úgy tűnik, gyakori a gyermekgyilkosságot elkövető férfiaknál. Két pszichiátriai populációban végzett vizsgálat szerint a pszichózis aránya 40 százalék,27,28 míg két általános populációban végzett vizsgálat szerint ez az arány körülbelül 30 százalék.9,26 Az öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet aránya szintén meglehetősen magas, általában 60 százalék körüli.15,26,27 Az apai gyermekgyilkosságok 40-60 százalékában a gyermekeiket meggyilkoló férfiak valószínűleg a házastársukat is megölték vagy megkísérelték megölni (családgyilkosság).15,27

A szakirodalomban az apák következetesen aktív és erőszakos eszközöket használtak, például lövést, szúrást, ütést, leejtést, szorítást, zúzást vagy rázást, hogy megöljék gyermekeiket. Végül, ezeket a férfiakat gyakran szegénynek, iskolázatlanoknak, munkanélkülieknek és szociális támogatóhálózat nélkülieknek határozták meg. Resnick 1969-es tanulmányában mind az apai, mind az anyai gyermekgyilkosságokra vonatkozó adatokat összeállította, és ezeket az adatokat a 6. táblázat foglalja össze.

Filicid mostohaszülők által. A szülői szerepvállalás kihívást jelenthet, és még inkább az lehet, ha a gyermek nem a szülő sajátja. Mint már említettük, evolúciós szempontból a biológiai gyermek felnevelésébe fektetett energia jutalma a saját genetikai információk továbbfejlesztésének lehetősége.30 Mivel a mostohaszülők nem osztoznak a mostohagyermekükkel a génjeiken, kevésbé lehetnek toleránsak velük szemben.31 Ez magyarázhatja, hogy két tanulmány szerint a mostohaszülők sokkal nagyobb arányban ölnek gyermeket, mint a biológiai szülők.16,32 Pontosabban, a mostohaapák nagyjából nyolcszor nagyobb valószínűséggel ölték meg gyermekeiket, mint a biológiai apák, a mostohaanyák pedig majdnem háromszor nagyobb valószínűséggel ölték meg gyermekeiket, mint a biológiai anyák.32 Emellett a mostohaszülők nagyobb valószínűséggel verték vagy bántalmazták mostohagyermekeiket, míg a biológiai szülők gyakran lőtték vagy fojtogatták gyermekeiket. A mostohaszülők erőszakosabb cselekedetei a mostohagyermekeik iránt érzett ellenségeskedés, neheztelés és düh megnyilvánulásaként magyarázhatók.16,32

Infanticid. Annak ellenére, hogy a szakirodalomban gyakran használják a csecsemőgyilkosság kifejezést, kevés tanulmány foglalkozott kizárólag az első életévben elkövetett gyermekgyilkosságokkal. 1998-ban Overpeck és munkatársai33 2776 olyan gyermekgyilkosságot tekintettek át, amelyek az élet első évében történtek 1983 és 1991 között az Egyesült Államokban. Ez a tanulmány különösen hatásos az áttekintett esetek nagy száma miatt. A bűncselekmény elkövetőjét azonban gyakran nem határozták meg az adatokban. A csecsemő anyja gyakran volt fiatal, egyedülálló, nem részesült terhesgondozásban és alacsony iskolai végzettségű. A bűncselekmények negyedét a csecsemő második élethónapjának vége előtt követték el, felét négy hónapos koráig, kétharmadát pedig a hatodik hónap végéig. A bántalmazás vagy bántalmazás volt a leggyakoribb halálozási mód, amely az esetek mintegy 60 százalékában fordult elő.

Még ugyanebben az évben Brewster és társai34 egy kisebb, de átfogóbb tanulmányt tettek közzé a csecsemőgyilkosságról. Az eredmények az Egyesült Államok légiereje által követett 32 gyermekgyilkossági eset elemzésén alapultak, amelyeket 1989 és 1995 között anyák és apák egyaránt elkövettek. Feltehetően másodlagosan a hadsereg által vezetett kiterjedt nyilvántartásoknak köszönhetően sok, korábban elérhetetlen és feltáratlan adat került bemutatásra. A háztartások majdnem mindegyikében (97%) két együtt élő és házas szülő volt (szokatlan és valószínűleg a katonai lakosságot tükrözi). A bűncselekmények háromnegyedét a biológiai apák, míg 17 százalékát a biológiai anyák követték el. A szülők átlagéletkora 23,8 év volt. Az elkövetők fele első alkalommal volt szülő. Egynegyedüknek volt személyes előzménye a gyermekkori bántalmazás.

Az áldozat átlagosan öt hónapos volt, és egyenletes volt a megoszlás a férfi és női gyermekek között. A gyermekorvosok megjegyezték, hogy ezeknek a csecsemőknek körülbelül egyharmada kólikás volt; míg érdekes módon az anyák csak az esetek 10 százalékában érezték ezt. Ezek a csecsemők dokumentáltan a normál értékek alsó határán voltak magasságuk és súlyuk tekintetében. A gyermekek valamivel több mint felét (55%) bántalmazták korábban. A leggyakoribb halálok a fejsérülés volt, és a csecsemő átlagosan körülbelül 8,5 nappal élte túl a traumát.

A cselekmények háromnegyedét otthon követték el. Az elkövető az esetek 86 százalékában egyedül volt a bűncselekmény elkövetésekor. A cselekmény átlagosan dél körül történt. Egyenlő arányban követték el hétvégén (szombaton és vasárnap) és hétköznap (keddtől csütörtökig); hétfőn és pénteken nem követtek el bűncselekményt. Az esetek egyenletesen oszlottak meg a hónapok között. A bűncselekmények valamivel több mint felét (58%) a csecsemők sírása váltotta ki.

Neonaticid. A szakirodalomban az újszülöttgyilkosságok a többi gyermekgyilkosságtól nagyon eltérő bűncselekményként tűnnek fel. Resnick6 1970-ben mutatta be a legismertebb adathalmazt az újszülöttek meggyilkolásával kapcsolatban. Ennek alapja az 1751 és 1967 között a világirodalomban fellelhető 37 eset értékelése volt. Megállapította, hogy a bűncselekményt leggyakrabban fiatal anya követi el, aki egyedül cselekszik. Gyakran az anya felkészületlen a gyermek születésére. Ritkán van a kórtörténetében elmebetegség. Az anyát leggyakrabban az motiválja a bűncselekmény elkövetésére, hogy a gyermek nem kívánt, esetleg azért, mert nem házas, vagy olyan férfihoz ment férjhez, aki nem a gyermek apja. A fojtogatás a leggyakoribb halálozási mód. A gyermekgyilkossággal ellentétben, amelyben a gyilkosságot elkövető anyák 40 százaléka orvoshoz fordul, az újszülöttgyilkosságot elkövető anyák ritkán keresnek orvosi segítséget, beleértve a terhesgondozást.6 Lásd a 7. táblázatot, amely összehasonlítja Resnick statisztikáit az újszülöttgyilkosságról és a gyermekgyilkosságról.

Resnick6 számos megállapítását későbbi vizsgálatok is megerősítették. A szakirodalomban négy másik, az újszülöttgyilkosságot célzó vizsgálatot azonosítottak.35-38 Az egyes vizsgálatokban vizsgált nők száma 7 és 53 között mozgott. E tanulmányok közül három az általános népességre vonatkozó adatokból származott, míg egy a pszichiátriai értékelésre bírósági beutalások miatt másodlagosan vizsgált nőkön alapult. A nők átlagéletkora 21,2 év volt. Kevesen voltak házasok (11,3-20,6%), és a legtöbbjük a szülést megelőzően nem volt házas (65-81%).35,37 A cselekmény befejezésének leggyakoribb módjaként a fulladást, a vízbefojtást és az expozíciót jelölték meg.35,38 A nők háromnegyed százaléka eltitkolta vagy tagadta terhességét.36,38

Az élet első évében elkövetett emberölések (gyermekgyilkosságok) öt százaléka az élet első napján történt. A megölt újszülöttek 95 százaléka nem kórházban született.33 Tekintettel a gyermek születésének alkalmát övező titoktartásra, nagyon valószínű, hogy az újszülöttgyilkosságok egyes esetei rejtve maradnak. A terhesség tagadása vagy eltitkolása meglehetősen gyakori az újszülöttgyilkosságot elkövető nőknél. Úgy tűnik, hogy a passzivitás olyan vonás, amely egyértelműen megkülönbözteti az ilyen bűncselekményeket elkövető anyákat azoktól, akik a terhesség megszakítására törekszenek.39 Ezek az újszülöttgyilkos anyák arra számítanak, hogy a terhesség által okozott problémák egyszerűen megszűnnek, esetleg vetélés vagy halva születés révén. Nem készítenek terveket a baba érkezésére, és nem is számolnak azzal, hogy ártani fognak a gyermeknek.6 Miután váratlanul megszülettek egy élő gyermeket, a valóság keménysége eléri őket, és arra készteti őket, hogy örökre elhallgattassák a csecsemő behatolását az életükbe.