IBEVEZETÉS
Az orvosi etika tanulmányozása több évszázados múltra tekint vissza, míg a szervadományozás és az agyhalott donorokból történő szervátültetés viszonylag új jelenség, amely számos etikai dilemmát vet fel, amelyekkel a társadalomnak meg kell küzdenie.
A halál fogalmának kiterjesztése, az immunszuppresszió, a sebészeti technikák, az orvosi és farmakológiai fejlődés lehetővé tette a transzplantációt holttestből származó szervdonorokból 1967-től kezdve, amikor Christiaan Barnard elvégezte a világ első szívátültetését. Romániában az első sikeres, elhunyt donorból származó transzplantáció egy veseátültetés volt, amelyet 1980-ban végeztek Temesváron. Jelenleg öt akkreditált központ van a veseátültetésre: négy a májátültetésre, kettő a szív- és egy a tüdőátültetésre.
A transzplantáció kétségtelenül életet ment vagy javítja a végstádiumú szervi elégtelenségben szenvedő betegek életminőségét. Tudományosan már bizonyított, hogy a veseátültetés jelentős hosszú távú túlélési előnyt jelent a dialízishez képest (1). Az emberi sejt-, szövet- és szervátültetésre vonatkozó irányadó elveket nemzeti és nemzetközi jogszabályok szabályozzák, figyelembe véve az etikai kérdéseket is. A szervadományozáshoz való hozzájárulás eltérő, és összhangban van a hatályos nemzeti jogszabályokkal. Kétféle jogszabály létezik: a feltételezett beleegyezés és a tájékozott beleegyezés. A szervadományozás és szervátültetés jogi keretét Romániában a 95/2006. számú törvény biztosítja. Mindezek ellenére a szervadományozás és szervátültetés gyakorlatát továbbra is etikai és erkölcsi dillemák jellemzik.
A biomedicinális etika alapelvei
Beneficence: a beteg érdekében cselekedni. Non-maleficence: először is, ne árts “primum non cere”. Autonómia: a személy döntésének tiszteletben tartása. Igazságosság: méltányosság és egyenlőség (2, 3). A szerv- és szövetadományozás általános alapelvei: önkéntes és önzetlen, szabad és beleegyezéses legyen; a donor és a recipiens autonómiájának tiszteletben tartása; a donor és a recipiens adatainak bizalmas kezelése és védelme; méltányos lehetőségek és igazságosság az elosztásban; az emberi test és részeinek anyagi haszonforrássá tételének tilalma; az agyhalál beálltát megállapító orvosoknak nem szabad közvetlenül részt venniük a donorból történő szervkivételben. A 2008-ban közzétett “Isztambuli nyilatkozat a szervkereskedelemről és a szervátültetési turizmusról” meghatározta az olyan gyakorlatokat, mint a szervátültetési turizmus és a szervkereskedelem, valamint a politikai döntéshozók és a szervadományozással és szervátültetéssel foglalkozó egészségügyi szakemberek számára iránymutatásul szolgáló elveket. 2008 óta több mint 135 szakmai társaság hivatalosan is jóváhagyta a nyilatkozatot.
A szervadományozásra vonatkozó szabályok és törvényi szabályozás
Romániában az egészségügyi reformról szóló 95/2006. számú törvény újraközölt változata, a későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel együtt, meghatározza a nemzeti transzplantációs program fejlesztésének jogi keretét. A tájékozott beleegyezés az alapvető irányadó elv, és különböző követelmények vonatkoznak a halott és az élő donortól származó szövetekre vagy szervekre.
A Nemzeti Transzplantációs Ügynökség jogi személyiséggel rendelkező közintézmény, az Egészségügyi Minisztériumnak alárendelt szakosított szerv, és az emberi szervek, szövetek és sejtek transzplantációjára vonatkozó nemzeti politikákat és programokat végrehajtó hatóság. Feladata a mintavétel, előkészítés, konzerválás, validálás, allokáció, tárolás és szállítás koordinálása az emberi szövetek és sejtek terápiás célú transzplantációja céljából Románia területén (4).
A halott donorok esetében Románia elfogadta a tájékozott beleegyezést, az “opt-in” rendszert, amelyben az egyének regisztrálják, hogy haláluk esetén hajlandóak szerveket adományozni, és ennek nyilvántartása a szervdonor-nyilvántartás. Azon elhunytak esetében, akik életükben nem írtak alá semmit, a családjuknak kell dönteniük, és tulajdonképpen a végső döntés a családé. Mivel a fokozott oktatás és a rendszer jobb ismerete korrelál az adományozási hajlandóság növekedésével, fontos politikai kezdeményezésnek tűnik a lakosság oktatására tett nagyobb erőfeszítés (5).
Kulturális, társadalmi és vallási értékek
Romániában, amely egy multietnikus és multikulturális ország, a vallás fontos szerepet játszik, és befolyásolja az emberek döntéseit az élet bizonyos területein. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint az ország teljes lakosságának mindössze 0,2%-a vallotta magát vallástalannak vagy ateistának, a többség (86,5%) ortodox vallású. A román lakosság 56%-a városi területeken, 46%-a pedig vidéken él (6). A vallás hivatalos álláspontja a szervadományozással és szervátültetéssel kapcsolatban fontos szerepet játszik abban, hogy a közösséget meggyőzzék a szervátültetésre szánt szervadományozás elfogadásáról. A legtöbb vallás támogatja és ösztönzi a szervadományozást és a szervátültetést, II. János Pál pápa többször is támogatta a szervadományozást és a szervátültetést mint “az élet szolgálatát”. A többnemzetiségű lakosság etikai, kulturális, társadalmi és vallási értékeinek megértése fontos, és megváltoztathatja a szervadományozással kapcsolatos végső döntést anélkül, hogy megsértené ezeket az értékeket. A problémák közül néhány a szervkereskedelemmel kapcsolatos tudatosság hiánya, a vallási elfogadás, az agyhalál és a tévhitek, amelyeket korrigálni kell (7). A tévhitekre példa az a hiedelem, hogy a donor testét megcsonkítanák és rosszul bánnának vele, vagy hogy még ha valaki egy szervet akar is adományozni, más szerveket is elvennének tőle (8). Ez teljesen téves, mert a szerveket rutinműtét során sebészi úton távolítják el, és csak az adományozásra meghatározott szerveket veszik ki a testből, ami nem csúfítja el a testet, és nem változtatja meg a külsejét. Nemzeti és helyi szinten meg kell fontolni a vallási vezetőkkel való közös munkát a szervadományozással kapcsolatban a vallási közösségek között, valamint a szervadományozás melletti aktív elkötelezettséget biztosító vitákat.
Haláltabu és halogatás
A szervadományozási nyilvántartásba történő regisztrációk hiánya értelmezhető halogatásként és haláltabuként (9), mivel az emberek nem szívesen gondolnak a halálukra és arra, hogy mi fog történni a testükkel, ha elhunytak. A döntés elmaradása miatt a döntés a családtagokra hárul, de a halálozási tabu miatt gyakran fogalmuk sincs arról, hogy elhunyt hozzátartozójuknak mi volt a végakarata (10). A családnak, az egyénnel ellentétben, nincs más választása, mint hogy felmérje a helyzetet, és nehéz döntést hozzon hozzátartozója halála után. A nyilvános kommunikációs kampányoknak olyan stratégiákat kell tartalmazniuk, amelyek az agyhalálról és a szervadományozásról szóló interperszonális kommunikációt idézik elő, mint olyan társadalmi reprezentációkat, amelyek képesek a szervadományozást és szervátültetést támogató magatartást elősegíteni (11).
Az elhúzódó élet illúziója, az egyén értékének védelme, a bizalmatlanság, a szorongás és az elidegenedés néhány további példa a haldoklással és a szervadományozással, szervátültetéssel kapcsolatos attitűdökre (12).
Nem szabad elfelejteni, hogy aki nem fogadja el az agyhalál állapotát, az nem lesz hajlandó szerveket adományozni (13). A halál téves diagnózisa miatti aggodalmaknak már sokszor adtak hangot a közvélemény vagy akár az egészségügyi személyzet körében. Történelmileg a halált a rothadás vagy lefejezés jelenléte, a fájdalmas ingerekre való reagálás elmaradása vagy a megfigyelhető kardiorespiratorikus működés elvesztése alapján határozták meg. 1968-ban a Harvard Medical School ad hoc bizottsága felülvizsgálta az agyhalál definícióját, és az irreverzibilis kómát vagy agyhalált úgy határozta meg, mint a reakcióképtelenség és a fogékonyság hiánya, a mozgás és a légzés hiánya, az agytörzsi reflexek hiánya, valamint az olyan kóma, amelynek okát azonosították (14, 15). Az agyhalált úgy határozzák meg, mint az összes agyi funkció, beleértve az agytörzset is, visszafordíthatatlan elvesztését. Romániában az agyhalál a világ legtöbb országához hasonlóan halálnak minősül; az Egészségügyi Minisztérium 1170/2014. számú rendelete az agyhalál megállapításának diagnosztikai kritériumairól szóló 3. melléklet nagyon világosan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az agyhalál diagnózisát megállapítják.
.