PMC

Az Egységes anatómiai ajándékozási törvény 1968-as kezdeményezése óta a szervadományozás az USA-ban a szervadományozás önkéntes rendszerén alapul, és minden állam, terület és körzet elfogadta a törvény valamelyik formáját. Az ezt követő szövetségi jogszabályok, például a Nemzeti Szervátültetési Törvény (NOTA) tovább finomította ezt a rendszert. E törvények alapja a jogi keret biztosítása és a szervadományozással és -átültetéssel kapcsolatos közpolitika kifejezése volt. Az e törvények által létrehozott alapstruktúra magában foglalja az önkéntes, “önzetlen”, a donor, a donor vagyonának vagy családjának haszna nélküli szervadományozás rendszerét. A NOTA bevezetése óta exponenciálisan megnőtt a szervátültetésre váró betegek és a várakozás közben meghalók száma, mivel a jelenlegi rendszer nem képes lépést tartani a kereslettel. Az Egyesült Szervmegosztó Hálózat szerint a szervátültetésre jogosult betegek várólistája 1986 óta 4-5 évente megduplázódott. A <6000 halál utáni donációval (cadaverikus szervdonorok) a jelenlegi rendszer a szervátültetésre váró közel 80 000 beteg nagy részét cserbenhagyja.

Az 1990-es évek eleje óta orvosok és etikusok felismerték a jelenlegi rendszer hiányosságait, és más koncepciókat vizsgáltak az ország szervadományozási struktúrájára vonatkozóan. A 2 legtöbbet tárgyalt alternatív donációs struktúra a feltételezett beleegyezés és a pénzügyi ösztönzők. A feltételezett beleegyezés modellje egy opt-out modell, szemben az USA-ban jelenleg érvényben lévő opt-in modellel. Más szóval, az embereknek a haláluk előtt kellene eldönteniük, hogy nem akarnak szervdonorok lenni; ellenkező esetben automatikusan donorrá válnának. Európában és máshol számos országban alkalmazzák ezt a modellt. Az USA néhány joghatóságában ennek a rendszernek egy korlátozott változata létezik a szaruhártya-adományozásra olyan halálesetek esetében, amelyek az orvosszakértő vagy halottkém hatáskörébe tartoznak. Ezekben a joghatóságokban az orvosszakértő vagy a halottkém a donor vagy a legközelebbi hozzátartozó előzetes beleegyezése nélkül ad engedélyt a szaruhártya-adományozásra.

A szervadományozás talán leggyakrabban vitatott alternatív rendszere az úgynevezett pénzügyi ösztönző vagy donációs juttatás. Ebben az áttekintésben a donációs juttatás kifejezést fogjuk használni. A donációs juttatás koncepciója az, hogy a szerveiket haláluk után felajánló betegek hagyatéka vagy családja valamilyen előnyben részesül az adományozás következtében. A veteránok vagy a társadalombiztosítási kedvezményezettek által kapott ellátásokhoz hasonlóan a donorellátás koncepciója számos formát ölthet, de a leggyakrabban javasolt formák szerint a donor túlélő családja a rendelkezésre álló ellátási lehetőségek közül az igényeinek és meggyőződésének leginkább megfelelőt választhatja ki. Ezek a lehetséges juttatások a következők lehetnek

1. A temetési költségek ellentételezése, amelyet az adományozott szerveket visszaszerző szervezet fizet.

2. A szervdonor emlékére történő jótékonysági adományozás egy minősített nonprofit jótékonysági szervezetnek (501).

3. Magasabb prioritás és/vagy hozzáférés a szervátültetési várólistán a szervdonor megmaradt családtagjai számára, amennyiben valaha is szükségük lenne szervátültetésre.

Nem teljesen világos, hogy a jelenlegi törvény lehetővé tenné-e az ilyen juttatások nyújtását. A NOTA például kizárja, hogy a szervdonoroknak “értékes ellenszolgáltatást” adjanak. A legtöbben ezt úgy értelmezték, hogy a szövetségi törvény kizárja a jelentős költséggel járó juttatásokat. Az Egészségügyi Erőforrás- és Szolgáltatásügyi Minisztérium Különleges Programok Hivatalán belül a Transzplantációs Osztály irodájának munkatársai a szerzővel folytatott személyes kommunikáció során jelezték, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak minden ilyen rendszert felül kell vizsgálnia annak megállapítása érdekében, hogy a rendszer sérti-e a NOTA rendelkezését. A transzplantációs közösségben általános egyetértés van abban, hogy bármely ilyen rendszer valószínűleg sértené a NOTA feltételeit, ami szükségessé tenné az 1984-es szövetségi törvény módosítását vagy kiegészítését, hogy lehetővé tegye a donációs kedvezmény rendszerét.

A donációs kedvezmény hívei támogatják a gondosan ellenőrzött kísérletek kidolgozását annak megállapítására, hogy a donációs kedvezmény jelentősen növelné-e a donációs arányokat. A támogatók általában a következő 3 kényszerítő okot hozzák fel a donációs kedvezmény alkalmazása mellett:

1. Ez növelni fogja a lakosság adományozási gyakoriságát, ezáltal több szerv válik elérhetővé, csökken a várólistán lévő betegek halálozásának száma és a betegek szervátültetésre várakozási ideje.

2. A szervdonor családjának nyújtott juttatással elismerést biztosít és hálát mutat az adományozásért.

3. Az élet végi kiadásokhoz nyújt anyagi segítséget, egyes esetekben olyan családok számára, akiknek más anyagi eszközök nem állnak rendelkezésükre.

A donációs juttatás ellenzői számos aggályt vetettek fel egy ilyen rendszerrel kapcsolatban, többek között a következőket:

1. Nem világos, hogy egy ilyen rendszer mennyire csökkentené a szervátültetésre várva meghaló betegek számát, illetve mennyire csökkentené a szervre várakozási időt

2. Elcsökkentené vagy megszüntetné a jelenlegi rendszerünk alapját képező önzetlenséget, és visszatarthatná a mostani adományozókat az adományozástól.

3. Az emberi testet árucikké teszi, vagy árucikké teszi azt, ami egyébként ajándék lenne.

4. Az adományozott szervek orvosi hatékonyságát csökkentheti azáltal, hogy olyan rendszert hoz létre, amelyben az adományozási kedvezmény megszerzése érdekében az emberek esetleg nem mondanak igazat a mögöttes orvosi állapotokról, amelyek alkalmatlanná tehetik a szervet az átültetésre.

Az első és fő nehézség, amely az ilyen rendszer mellett vagy ellen szóló érvekkel kapcsolatos, az adatok szinte teljes hiánya. A szerveket adományozó családok korlátozott számú retrospektív tanulmányain kívül nem állnak rendelkezésre olyan szilárd adatok, amelyek arra utalnának, hogy egy ilyen rendszer növelné vagy csökkentené az adományozást. Nincsenek olyan adatok, amelyek arra utalnának, hogy a várólistán szereplő halálesetek száma csökkenne, sem arra, hogy a jelenleg adományozó emberek egy ilyen rendszer esetén nem tennék ezt.

Figyelembe véve, hogy az elszalasztott adományozási lehetőségek leggyakoribb oka a donor családja általi beleegyezés megtagadása, a legnagyobb lehetőség az adományozás növelésére ezen a területen van. Egy ilyen rendszer támogatói azzal érvelnek, hogy néhány ellenálló családot és az adományozás gondolatával szemben semlegesen álló családokat nagy valószínűséggel az adományozási juttatás elnyerésével lehetne meggyőzni az adományozásról. További érvként hozzák fel azt a tényt, hogy a testtel kapcsolatos bizonyos tulajdonjogokat már most is elismerik. Megengedhető, hogy a vért, a szaporítóanyagot és más szöveteket a donor “eladja”. Nem merült fel semmilyen kényszerítő, adatokkal alátámasztott indok arra, hogy a szilárd szerveket sokkal másképp kezeljük. Még a beleegyezés kérdésében is az a koncepció, hogy valaki halála után elajándékozza szerveit, tulajdonjogot feltételez. Az egyének nem adhatnak el valamit, ami előbb nem az ő tulajdonuk, mint ahogyan nem adhatják el sem.

E vitára válaszul az Amerikai Orvosi Kamara Etikai és Igazságügyi Ügyek Tanácsa 2001. januári jelentésében újra foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az orvosokat új alternatívák felkutatására ösztönözze a donorszervek kínálatának növelését célzó etikus eszközök keresése érdekében. Mivel sem a kérdés mellett, sem ellene szóló meggyőző bizonyítékok nem álltak rendelkezésre, a tanács az Amerikai Orvosi Szövetség korábban megállapított etikai elveire hivatkozott, amelyek szerint az orvosnak kötelessége a betegekkel szemben, a közösség javítására és az ellátáshoz való hozzáférés támogatására. A tanács a következőket ajánlotta:

Az orvosoknak ösztönözniük kell olyan kísérleti programokat, amelyek a cadaver szervadományozás pénzügyi ösztönzőinek hatásait vizsgálják. Az ilyen kísérleti tanulmányokat csak bizonyos megfontolások teljesülése után szabad megvalósítani. A kísérleti tanulmányok végrehajtása előtt:

– Konzultációt és tanácsadást kell folytatni azzal a populációval, amelyben a tanulmányt végzik.

– A célokat és stratégiákat, valamint a mérhető eredményeket és a meghatározott időkereteket egyértelműen meg kell határozni az írásos protokollokban.

-Az ilyen protokolloknak nyilvánosan hozzáférhetőnek és a megfelelő felügyeleti szervek, például intézményi felülvizsgálati bizottságok által jóváhagyottnak kell lenniük.

A donációs juttatás kérdése egyre nagyobb lendületet kap, mivel egyre több beteg nem jut szervátültetéshez a donorszervek hiánya miatt. Mivel naponta csaknem 18 beteg hal meg megfelelő donációs rendszer hiányában, a donációs juttatás egy olyan rendszer lehet, amely megoldja ezt a fontos területet; azonban jelentős aggályok várnak még megoldásra.