Az ókori görögök idején az orvostudomány csak korlátozottan volt képes a betegségek gyógyítására. Az orvostudomány a tudományt és a vallási hiedelmeket ötvözte. Az ókori görögök úgy hitték, hogy a betegséget négy, “humoroknak” nevezett anyag egyensúlyhiánya okozza. A négy humor a vér, a sárga epe, a fekete epe és a váladék volt. Azok, akik orvoslással foglalkoztak, vért vettek, és hányást vagy izzadást idéztek elő, hogy a négy humor egyensúlyba kerüljön.
Bár módszereik kezdetlegesek voltak, az ókori görögök mégis előrelépéseket tettek az orvostudomány területén, és a vallási babonákon túl tudományosabb törekvéssé váltak. A “modern orvostudomány atyjaként” ismert Hippokratész tudományosabb módszert vitt a betegségek kezelésébe. Megfigyelte a különböző tüneteket, hogy megállapítsa a betegségek természetes okait. (Az orvosok ma is leteszik a hippokratészi esküt, hogy “nem ártanak a betegüknek”). Képesek voltak törött csontok helyretételére, végtagok amputálására és sok más nehéz beavatkozásra. A műtét mindig a végső megoldás volt, mivel a legtöbb ember sokk, vérveszteség vagy fertőzés miatt halt meg utána.
A rendelkezésünkre álló korlátozott bizonyítékok alapján becslések szerint három gyermekből csak kettő élte túl a második születésnapját. Az egészséges görög felnőttek átlagos halálozási életkora ebben az időszakban ötven év volt.