Being Human
A kétségek előnyének értéke.
“Túl naiv vagy.” Anyám szokta mondani, amikor bizonyos történeteket meséltem neki arról, hogy mennyire bízom másokban. “Túl könnyen bízol” – szokta mondani. Minden figyelmeztetése ellenére én mégis úgy döntöttem, hogy kitartok az idealista világképem mellett, és nem voltam hajlandó meghallani a szavait. Most, hogy elment, a szavai a fülemben csengtek, és ez egy kicsit megrémít.
Igaza volt?
A bizalom kérdésében mindig bonyolult a helyzet. Őrült világban élünk. Az emberek hazudnak, az emberek csalnak, az emberek mindent megtesznek a túlélésért, a boldogulásért, a csúcsra jutásért. Kiben bízhatunk?
Kiben bízhatunk?
Sajnos a válasz erre a kérdésre az, hogy nem tudjuk. És ami még szerencsétlenebb számunkra, egyszerűen nincs rá mód, hogy megtudjuk.
Mit mondtam anyámnak, amikor azt mondta, hogy túl könnyen bízom? Folyton ugyanazt a választ ismételgettem: “Inkább tévedek, ha megbízom valakiben, akiben nem szabadna megbízni, és tanulok belőle, mint ha tévedek, ha nem bízom valakiben, aki idővel megbízhatónak bizonyul.”
Mindenkinek adok egy esélyt, egy egyenlő, tisztességes esélyt.
Az emberek elmondhatnak nekem dolgokat más emberekről. Minden tanácsot komolyan veszek, különösen, ha olyan emberektől jön, akik a legjobban szeretnek engem, és csak az én érdekemet tartják szem előtt (például az anyukámtól), vagy olyanoktól, akik kiérdemelték a bizalmamat. Végül is bolondság lenne nem elővigyázatosnak lenni.
De még azok is tévedhetnek, akik szeretnek minket. Ők is emberek, akik hajlamosak az emberi hibákra. Előfordulhat, hogy rossz pletykák alapján tesznek feltételezéseket. Lehet, hogy csak félreértésről van szó. Bármiről is legyen szó, jobb, ha mindent figyelembe veszünk, és saját magunk döntünk, amikor a bizalomról van szó.
Az egyetlen ember, akiben teljesen megbízhatsz, és aki soha nem fog elárulni, az te magad vagy. Ha tehát kétségeid vannak, beszélj magaddal. Tegyél fel magadnak néhány kérdést.
Egy gyanakvással teli világban élünk. Bekapcsoljuk a tévét, és látjuk, hogy a média kémkedésről szóló híreket közöl velünk, egyik ország kémkedik a másik után. Látjuk, hogy az emberek falakat építenek, annyira félnek azoktól az emberektől, akikről úgy látják, hogy mások elveszik azt, amit ők jogosnak tartanak.
A szűkösség törvénye. Az emberek azt hiszik, hogy elfogyhatnak, ha osztozkodnak.
Ez a gondolkodásmód olyan szomorú.
Annyi minden van, ami kell. Őszintén hiszem, hogy mindenkinek jut egy szelet a tortából.
Megkaptuk azokat a képességeket, hogy egy egérkattintással barátok lehetünk valakivel a világ másik felén, és beszélhetünk valakivel, aki ezer mérföldekre van tőlünk. Közelebb kellene kerülnünk egymáshoz, mint egy nagy család.
Nem falakat építeni, sem látható, sem egyéb falakat. Annyi mindent megoszthatnánk, ha csak tágra nyitnánk a szemünket és a szívünket a lehetőségek előtt.
Régebben gyanakvó és óvatos voltam a körülöttem lévő emberekkel szemben. Nem tehettem róla. A környezet, amelyben nevelkedtem, azzal a hiedelemmel táplált, hogy mindenkinek hátsó szándékai vannak. Nekem is összetörték a szívemet, méghozzá olyan emberek, akikben megbíztam.
De ez olyan fárasztó volt. Mindenkivel szemben gyanakodni. Kiszívta az életet az emberből. Végül csak azt kell tenned, amit tenned kell. Megszakítani a körforgást.
Csodálatos módon, abban a pillanatban, amikor elkezdtem mindenkinek megadni a bizalmat, ezerszer könnyebbnek éreztem magam – fizikailag és érzelmileg is.
Sokkal boldogabb lettem.
Ha nem tanulunk meg újra és újra és újra bízni, annak ellenére, hogy a szívünk összetört, fájdalmas és fájdalmas, soha többé nem fogunk szeretni. És akkor mi értelme lenne az életnek?
Szeretésre születtünk. Mi vagyunk a szerelem.
Hívj naivnak, ha akarsz.
Úgy fogom viselni, mint egy becsületjelvényt.