Az Okuchichibu hegységben rögzített, azonosítatlan állatüvöltés erősen hasonlít a farkasüvöltéshez, derül ki a Hiroshi Yagi, a hivatalosan kihalt japán farkas létezésének bizonyításán dolgozó független kutató által szolgáltatott hangminták elemzéséből.

A vonyítást a mintegy 70 mozgásérzékeny infravörös kamera egyikének videoklipje rögzítette, amelyet Yagi és nonprofit szervezete állított fel a Tokiót és a Saitama, Yamanashi és Gunma prefektúrákat határoló hegyvidéki területen. A tavaly október 21-én reggel rögzített és a következő hónapban előhívott felvételen három szarvas fut a kamera felé, majd egy üvöltés hallatszik.

A 69 éves Yagi a farkas-, kutya- és szarvasüvöltés négy másik hangmintájával együtt átadta az üvöltés felvételét a tokiói Shibuya Wardban található Japan Acoustic Labnak elemzés és összehasonlítás céljából.

Az április 25-én kelt jelentésben, amelyet a Japan Times is megtekintett, a kutatóintézet arra a következtetésre jutott, hogy a rejtélyes üvöltés alapfrekvenciája körülbelül 470 hertz volt, ami majdnem azonos a hokkaidói Asahiyama állatkertben rögzített farkasüvöltés alapfrekvenciájával, amely körülbelül 465 hertz volt. Az alapfrekvencia, vagy egyszerűen csak az alapfrekvencia egy komplex hullám azon harmonikus összetevője, amely a legalacsonyabb frekvenciával és általában a legnagyobb amplitúdóval rendelkezik.

Ezzel szemben egy japán kutyafajta, a shikoku üvöltésének alapfrekvenciája körülbelül 380 hertz és 410 hertz, míg egy gímszarvasé körülbelül 2200 hertz és 1890 hertz volt.

“Általában a hangszalagok alapfrekvenciája az egyed fajától és méretétől függően változik” – áll a jelentésben.

“Nagyon is elképzelhető, hogy a hanghordozók hasonló alapfrekvenciájú kiáltásai ugyanahhoz a fajhoz tartozó és hasonló méretű egyedekhez tartoznak” – áll a jelentésben, hozzátéve, hogy nagyon nagy az esélye annak, hogy Yagi állat üvöltése és az Asahiyama állatkertben rögzített üvöltés ugyanahhoz a fajhoz tartozó állatokhoz tartozik.

Hiroshi Yagi évtizedeken át kutatott a japán farkas után. | ALEX MARTIN

Yagi, aki évtizedeken át kutatott a több mint egy évszázada kihaltnak tekintett japán farkas után, azt mondta, hogy az eredmények alátámasztják a saját értékelését.

“Soha nem kételkedtem abban, hogy ez egy farkas volt, mióta tavaly novemberben visszanéztem a felvételeket, miután visszahoztam az SD memóriakártyát a kamerából” – mondta.

Yagi megállapításait várhatóan a TV Asahi vasárnapi állomás hírműsorának a japán farkasról szóló szegmensének részeként fogják sugározni, és újjáéleszthetik a vitát arról, hogy a kihalt állat még mindig a japán hegyekben és erdőkben kószálhat.

A japán farkas, más néven honsui farkas utolsó ismert példányát 1905-ben szerezte meg Malcolm Playfair Anderson amerikai zoológus és felfedező Washikaguchiban, Nara prefektúra egy távoli favágófalujában. Abban az évben január 23-án három vadász egy farkas tetemét vitte Andersonhoz, aki megvásárolta az elpusztult állatot, és a koponyát és a bundát elküldte a londoni British Museum of Natural History-ba, ahol a mai napig őrzik.

Yagi akkor keltette fel az ország figyelmét, amikor 19 fotót készített egy farkasszerű kutyáról a Saitama prefektúra Chichibu hegyeiben, októberben. Yoshinori Imaizumi neves zoológus akkor azt mondta, hogy az állat hasonlít a japán farkas típuspéldányára, vagyis arra a példányra, amelyet eredetileg egy faj vagy alfaj elnevezésére használtak, és amelyet Philipp Franz von Siebold német orvos és botanikus szerzett az 1800-as években, és amelyet ma a hollandiai Leidenben található Naturalis Biodiverzitás Központban őriznek.

Más tudósok azonban kétségeket fogalmaztak meg a hivatalosan kihalt állat további létezésével kapcsolatban, azt sugallva, hogy a bejelentett farkasészlelések valószínűleg vadon élő vagy kóbor kutyákéi voltak.

Képernyőkép az Okuchichibu-hegységben felállított egyik infravörös kamera által rögzített felvételről, amely egy állat üvöltését rögzítette. | HIROSHI YAGI TÁMOGATÁSA

A japán farkasokat, amelyek egykor Honshu, Shikoku és Kyushu szigetein őshonosak voltak, a történelem során istenségként tisztelték, és a gazdáknak védelmet nyújtottak a terményrablók, például a vaddisznók és a szarvasok ellen. Az Edo-korszaktól (1603-1868) kezdve azonban az emberek fokozatosan levadászták őket a jószágok védelme érdekében. A ragályos betegségek, például a veszettség és a szopornyica járványával párosulva a japán farkast a 20. század elejére valószínűleg kiirtották.

A hivatalos státusza ellenére számos beszámoló érkezett észlelésekről, üvöltésről és állítólagos farkasürülék, csontok és szőrmék felfedezéséről, ami egyeseket, köztük Yagit is arra késztette, hogy azt állítsák, hogy a japán farkas még mindig élhet.

Az állat iránti érdeklődés az utóbbi időben újraéledt: az NHK országos műsorszolgáltató szeptember 12-én egyórás műsort vetített a japán farkasról.

Hivatkozások

  • A kihalt japán farkasok nyomában
  • Mély merülés:

A félretájékoztatás és a túl sok információ idején a minőségi újságírás fontosabb, mint valaha.
Az előfizetéssel segíthet nekünk, hogy a történetet helyesen írjuk meg.

ELŐFIZETÉS MOST

FOTÓGALÉRIA (A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE)

KULCSSZAVAK

állatok, veszélyeztetett, Chichibu, Saitama, farkasok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.