Magyarország a második világháborúban

Magyarország a második világháborúban a tengelyhatalmak tagja volt. Az 1930-as években a Magyar Királyság a fasiszta Olaszországgal és a náci Németországgal folytatott megnövekedett kereskedelemre támaszkodott, hogy kihúzza magát a világválságból. A magyar politika és külpolitika 1938-ra egyre inkább fasiszta olasz és nemzetiszocialista németbarát lett. Magyarország területileg is profitált a tengelyhatalmakkal való kapcsolatából. A Csehszlovák Köztársasággal, a Szlovák Köztársasággal és a Román Királysággal területi viták rendezéséről tárgyaltak. 1940-ben Németország nyomására Magyarország csatlakozott a tengelyhez. Bár kezdetben azt remélte, hogy elkerülheti a háborúban való közvetlen részvételt, Magyarország részvétele hamarosan elkerülhetetlenné vált. 1941-ben a magyar erők részt vettek Jugoszlávia lerohanásában és a Szovjetunió lerohanásában.

Mialatt Magyarország háborút viselt a Szovjetunió ellen, titkos béketárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal. Hitler felfedezte ezt az árulást, és 1944 márciusában a német erők megszállták Magyarországot. Amikor a szovjet erők elkezdték fenyegetni Magyarországot, Horthy Miklós régens fegyverszünetet kötött Magyarország és a Szovjetunió között. Nem sokkal később Horthy fiát német kommandósok elrabolták, és Horthy kénytelen volt visszavonni a fegyverszünetet. A régenst ezután leváltották a hatalomból, Szálasi Ferenc magyar fasiszta vezető pedig német támogatással új kormányt hozott létre. 1945-ben a magyarországi magyar és német erőket a megszálló szovjet és román hadseregek legyőzték.

A második világháborúban mintegy 300 000 magyar katona és 80 000 civil halt meg, és számos város megsérült, leginkább a főváros, Budapest. A magyarországi zsidók többsége a háború első éveiben védve volt a német megsemmisítő táborokba való deportálástól. A német megszállás 1944-es kezdetétől azonban zsidókat és romákat deportáltak az auschwitzi birkenaui koncentrációs és megsemmisítő táborba. A háború végére a halálos áldozatok száma 450.000 és 606.000 magyar zsidó és becslések szerint 28.000 magyar roma között volt. Magyarország határait a kapituláció után visszaállították az 1938 előtti állapotra.

Háttér

Mozgás jobbra

Magyarországon a világválság az életszínvonal romlását eredményezte, és az ország politikai hangulata szélsőjobbra tolódott. Horthy Miklós régens 1932-ben új miniszterelnököt nevezett ki Gömbös Gyula személyében. Gömbös azonosult a Magyar Országos Véderő Egylettel (MOVE) és a “fehérterrorral”. A magyar nemzetközi politikát a Németországgal való szorosabb együttműködés irányába terelte, és erőfeszítéseket tett a magyarországi kisebbségek asszimilálására. Gömbös kereskedelmi egyezményt írt alá Németországgal, amely a gazdaság gyors bővüléséhez vezetett, kivezetve Magyarországot a világválságból, de Magyarországot a német gazdaságtól tette függővé mind a nyersanyagok, mind az exportbevételek tekintetében.

Gömbös számos szociális reformot, egypárti kormányzást, a trianoni szerződés felülvizsgálatát és Magyarország kilépését a Népszövetségből támogatta. Bár erős politikai gépezetet állított össze, elképzeléseinek és reformjainak megvalósítására tett erőfeszítéseit meghiúsította a főként Bethlen István támogatóiból álló parlament és Magyarország hitelezői, akik a gazdasági és pénzügyi válság kezelésében Gömböst a hagyományos politika követésére kényszerítették. Az 1935-ös választások eredménye Gömbösnek szilárdabb támogatást biztosított a parlamentben. Sikerült megszereznie a pénzügyminisztérium, az ipari és a védelmi minisztérium irányítását, és több kulcsfontosságú katonatisztet a támogatóival cserélt le. 1936 októberében veseproblémák miatt meghalt, anélkül, hogy céljait megvalósította volna.

Fájl:Azertis.jpg

Magyarország arra használta fel a Németországgal való kapcsolatát, hogy megpróbálja felülvizsgálni a trianoni szerződést. Magyarország 1938-ban nyíltan megtagadta a szerződésben foglalt, fegyveres erőire vonatkozó korlátozásokat. Adolf Hitler ígéretekkel az elveszített területek visszaszolgáltatására, valamint katonai beavatkozással és gazdasági nyomással való fenyegetéssel ösztönözte a magyar kormányt, hogy támogassa a náci Németország politikáját és céljait. 1935-ben megalakult a Szálasi Ferenc vezette magyar fasiszta párt, a Nyilaskeresztes Párt. Gömbös utódja, Darányi Kálmán megpróbálta mind a nácikat, mind a magyar antiszemitákat megnyugtatni az első zsidótörvény elfogadásával, amely kvótákat állapított meg, amelyek több szakmában 20%-ban korlátozták a zsidók számát. A törvény sem a nácikat, sem a magyarországi radikálisokat nem elégítette ki, és amikor Darányi 1938 májusában lemondott, Imrédy Bélát nevezték ki miniszterelnöknek.

Imrédy Magyarország és az Egyesült Királyság diplomáciai kapcsolatainak javítására tett kísérletei kezdetben nagyon népszerűtlenné tették őt Németország és Olaszország körében. Németország és Ausztria márciusi Anschlussjának tudatában felismerte, hogy nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon elidegenítse Németországot és Olaszországot: 1938 őszén külpolitikája nagyon is német- és olaszbarát lett. A magyar jobboldali politika hatalmi bázisának kiépítésére törekedve Imrédy elkezdte elnyomni a politikai riválisokat, így az egyre befolyásosabbá váló Nyilaskeresztes Pártot zaklatta, majd végül betiltotta Imrédy kormánya. Ahogy Imrédy egyre inkább jobbra sodródott, a kormány totalitárius irányvonalak mentén történő átszervezését javasolta, és egy szigorúbb második zsidótörvényt dolgozott ki. Imrédy politikai ellenfelei azonban 1939 februárjában lemondásra kényszerítették azzal, hogy dokumentumokat mutattak be, amelyek bizonyították, hogy nagyapja zsidó volt. Ennek ellenére gróf Teleki Pál új kormánya jóváhagyta a második zsidótörvényt, amely csökkentette a szakmákban és az üzleti életben engedélyezett zsidók kvótáit. Továbbá az új törvény a zsidókat a vallás helyett faji alapon határozta meg, így megváltoztatta a korábban a zsidóságról a kereszténységre áttértek státuszát.

A bécsi döntések

A náci Németország és a fasiszta Olaszország békés úton igyekezett érvényesíteni a magyarok igényeit azokra a területekre, amelyeket Magyarország 1920-ban a trianoni békeszerződés aláírásával elvesztett. Két jelentős területi juttatásra került sor. Ezek a kitüntetések az Első Bécsi-díj és a Második Bécsi-díj néven váltak ismertté.

1938 októberében a müncheni egyezmény következtében megszűnt a Csehszlovák Köztársaság és létrejött a Csehszlovák Köztársaság (más néven a “Második Csehszlovák Köztársaság”). Az új köztársaságban Szlovákia és Kárpátalja Ruténia némi autonómiát kapott. Október 5-én a Magyar Rongyos Gárda mintegy 500 tagja “gerillaként” beszivárgott Szlovákiába és Ruszinföldre. Október 9-én a Magyar Királyság tárgyalásokat kezdett a Csehszlovák Köztársasággal Dél-Szlovákia és Dél-Ruténia magyarok lakta területeiről. Október 11-én a magyar gárdákat a csehszlovák csapatok legyőzték a rusziniai Beregszásznál és Borzsavánál. A magyarok mintegy 350 áldozatot szenvedtek, és október 29-re a tárgyalások megrekedtek.”

Első bécsi döntés

1938. november 2-án az első bécsi döntés Dél-Szlovákia és Kárpátaljai Ruszinföld egy 11 927 km² területű és 869 299 lakosú (az 1941-es népszámlálás szerint 86,5%-ban magyarok) részét Magyarországnak adta át. November 5. és november 10. között a magyar fegyveres erők békésen elfoglalták az újonnan átadott területeket. Hitler később megígérte, hogy katonai szövetségért cserébe egész Szlovákiát átadja Magyarországnak, de ajánlatát elutasították. Ehelyett Horthy az etnikai alapon eldöntendő területi revíziót választotta.

1939 márciusában a Csehszlovák Köztársaság felbomlott, Németország megszállta, és létrejött a Cseh- és Morva Protektorátus. Március 14-én Szlovákia önálló államnak nyilvánította magát. Március 15-én Kárpát-Ukrajna független államnak nyilvánította magát. Magyarország elutasította Kárpát-Ukrajna függetlenségét, és március 14. és március 18. között a magyar fegyveres erők megszállták Kárpátalja többi részét, és elűzték Avgusztyin Volosin kormányát. Ezzel szemben Magyarország elismerte a Jozef Tiso klerikálfasiszta vezette német bábállamot, Szlovákiát. Ám 1939. március 23-án a Szlovákiával az új közös keleti határral kapcsolatos nézeteltérések helyi fegyveres konfliktushoz vezettek a két ország között. A “kis háborúnak” is nevezett szlovák-magyar háború azzal ért véget, hogy Magyarország csak Szlovákia legkeletibb sávját kapta meg.

Második bécsi döntés

1940 szeptemberében, amikor a magyar-román határ mindkét oldalán csapatok gyülekeztek, a háborút a II. bécsi döntés akadályozta meg. Ez a kitüntetés Magyarországnak adta át Erdély északi felét, amelynek területe 43 492 km² volt, összlakossága pedig 2 578 100 fő, amely többé-kevésbé egyenlően oszlott meg magyarok és románok között (a népszámlálástól függően, vö. második bécsi kitüntetés). Erdély Románia és Magyarország közötti felosztásával Hitler enyhíteni tudta a magyarországi feszültségeket.

Közigazgatási felosztás

A két bécsi döntést követően számos, a trianoni békeszerződéssel részben vagy egészben elveszített megyét visszaadtak magyar fennhatóság alá. Ennek következtében néhány korábban összevont megyét – magyarul közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye (k.e.e. vm.) – feloldottak és visszaállították az 1920 előtti határaikat.

A kárpátaljai Kárpátalja különleges autonóm státuszt kapott azzal a szándékkal, hogy (végül) a ruszin kisebbség önkormányzata alá kerüljön.

A háború kitörése

1940. november 20-án Teleki Pál magyar miniszterelnök német nyomásra aláírta a háromhatalmi paktumot. Teleki 1940 decemberében a Jugoszláv Királysággal is aláírt egy efemer “Örök barátsági szerződést”. Ekkor Jugoszlávia egy régens, Pál herceg alatt állt, aki szintén német nyomás alatt állt.

1941. március 25-én Pál herceg Jugoszlávia nevében aláírta a háromoldalú paktumot. Két nappal később egy jugoszláv államcsíny eltávolította Pál herceget, helyére britbarát Péter király került, és veszélyeztette a tervezett oroszországi német invázió sikerét.

Hitler arra kérte a magyarokat, hogy támogassák Jugoszlávia elleni invázióját. Megígérte, hogy katonai együttműködésért cserébe bizonyos területeket visszaad Magyarországnak. 1941. április 3-án Teleki, mivel nem tudta megakadályozni Magyarország részvételét a háborúban Németország oldalán, öngyilkos lett. A jobboldali radikális Bárdossy László követte miniszterelnökként.

Jugoszlávia megszállása

Három nappal Teleki halála után a Luftwaffe figyelmeztetés nélkül bombázta Belgrádot. A német hadsereg megszállta Jugoszláviát és gyorsan leverte a jugoszláv fegyveres ellenállást. Horthy a magyar harmadik hadsereget küldte a Vajdaság elfoglalására. Később Magyarország erőszakkal annektálta Baranja, Bačka, Međimurje és Prekmurje egyes részeit.

A keleti háború

Magyarország nem vett részt azonnal a Szovjetunió lerohanásában. Az invázió 1941. június 22-én kezdődött, de Hitler nem kért közvetlenül magyar segítséget. Ennek ellenére számos magyar tisztviselő a háborúban való részvétel mellett érvelt, hogy az erdélyi határrevíziók esetén Hitler ne bátorítsa Romániát Románia előnyben részesítésére. 1941. június 26-án a szovjet légierő bombázta Kassát (Kassa). Egyes feltételezések szerint ez egy Németország által (esetleg Romániával együttműködve) kezdeményezett “hamis zászlós” támadás volt, hogy Magyarországnak casus belli-t adjon a Barbarossa hadművelethez és a háborúhoz való csatlakozáshoz. Magyarország 1941. június 27-én hadat üzent a szovjeteknek.

1941. július 1-jén német utasításra a magyar “Kárpát-csoport” (Karpat-csoport) megtámadta a 12. szovjet hadsereget. A német 17. hadsereghez csatolva a Kárpát-csoport messzire előrenyomult Dél-Oroszországba. Az augusztus 3. és 8. között vívott uráni csatában a Kárpát-csoport gépesített hadteste a 6. szovjet hadsereget és a 12. szovjet hadsereget bekerítő csipesz egyik feleként működött. Ebben az akcióban húsz szovjet hadosztály került fogságba vagy semmisült meg.

1941 júliusában a magyar kormány 18 000 kárpát-medencei zsidóért adta át a felelősséget a német fegyveres erőknek. Ezeket a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat egy Kamenyec-Podolski melletti helyre küldték, ahol a második világháború alatt a zsidók tömeges meggyilkolásának egyik első akciójaként kétezer kivételével mindegyiket lelőtték a náci mobil gyilkos egységek. Bárdossy ezután 1941 augusztusában elfogadta a “harmadik zsidótörvényt”, amely megtiltotta a magyarok házasságkötését és a zsidókkal való szexuális kapcsolatot.

Fél évvel a Kamenyec-Podolszki tömeggyilkosság után a magyar csapatok a jugoszláviai Újvidék közelében 3000 szerb és zsidó túszt öltek meg, megtorlásul az ellenállási tevékenységért.

A Magyarország Németországtól való növekvő függősége miatt aggódó Horthy admirális lemondásra kényszerítette Bárdossyt, és helyére Kállay Miklóst, a Bethlen-kormány veterán konzervatívját ültette. Kállay folytatta Bárdossy politikáját, amely Németországot támogatta a Vörös Hadsereggel szemben, ugyanakkor tárgyalásokat kezdeményezett a nyugati szövetségesekkel. A magyar részvétel a Barbarossa hadműveletben 1941 folyamán részben azért volt korlátozott, mert az országnak 1939 előtt nem volt igazi hadserege, és kevés volt az idő a csapatok kiképzésére és felszerelésére. De 1942-re több tízezer magyar harcolt a keleti fronton a Magyar Királyi Honvédségben.

A sztálingrádi csata során a magyar II. hadsereg szörnyű veszteségeket szenvedett. A szovjet áttörés a Donnál egyenesen átvágott a magyar egységeken. Nem sokkal Sztálingrád eleste után, 1943 januárjában a magyar 2. hadsereget a szovjetek a voronyezsi csatában szétverték. Figyelmen kívül hagyva a német parancsot, hogy álljanak és harcoljanak a halálig, a megzavarodott magyar csapatok, amelyek többségének fogalma sem volt arról, hogy pontosan miért is harcolnak, megfordultak és elmenekültek. Partizánbandák és szovjet légitámadások által zaklatva, valamint az orosz téli időjárást elviselve hiába próbáltak visszavonulni. A túlélők többsége a szovjet hadsereg fogságába esett, és az összes veszteség meghaladta a 100 000 főt. A magyar hadsereg mint hatékony harcoló erő megszűnt létezni, és a németek kivonták őket a frontról.

Amíg Kállay miniszterelnök volt, a zsidók fokozott gazdasági és politikai elnyomásnak voltak kitéve, bár sokan, különösen a budapestiek, átmenetileg védve voltak a végső megoldástól. A háború nagy részében a magyar zsidók nyugtalan életet éltek. Megfosztották őket a legtöbb szabadságjogtól, de fizikai bántalmazásnak nem voltak kitéve, és Horthy megpróbálta megfékezni az olyan antiszemita csoportokat, mint a nyilasok.

Titkos tárgyalások folytak a britekkel és az amerikaiakkal. A nyugati szövetségesek kérésének megfelelően a szovjetekkel nem létesítettek kapcsolatot. Ismerve Kállay csalását, és attól tartva, hogy Magyarország esetleg külön békét köt, Hitler 1944 márciusában megindította a Margarethe hadműveletet, és náci csapatokat vezényelt Magyarország megszállására. Horthyt egy várba zárták, lényegében házi őrizetbe helyezték. Sztójay Döme, a nemzetiszocialisták lelkes támogatója lett az új miniszterelnök. Sztójay egy nemzetiszocialista katonai kormányzó, Edmund Veesenmayer segítségével kormányzott. A magyar lakosság nem örült annak, hogy nemzetük gyakorlatilag német protektorátussá vált, de Berlin azzal fenyegetőzött, hogy szlovák, horvát és román csapatokkal megszállja Magyarországot, ha nem engedelmeskednek. A gondolatot, hogy ezek az ősi ellenségek magyar földön legyenek, sokkal rosszabbnak tartották, mint a német uralmat. Ironikus módon Magyarország még akkor is egész hadosztályokat tartott a román határon, amikor a két nemzet csapatai együtt harcoltak és haltak meg az orosz télben.

Amint a szovjetek nyugat felé nyomultak, Sztójay kormánya új hadseregeket vonultatott fel. A magyar csapatok ismét szörnyű veszteségeket szenvedtek, de most már volt indítékuk arra, hogy megvédjék hazájukat a szovjet megszállástól.

1944 augusztusában Horthy leváltotta Sztójayt az antifasiszta Lakatos Géza tábornokkal. A Lakatos-rezsim alatt Horváth Béla megbízott belügyminiszter utasította a magyar csendőröket, hogy akadályozzák meg minden magyar állampolgár deportálását. A németek elégedetlenek voltak a helyzettel, de nem sokat tudtak tenni ellene. Horthy intézkedése így néhány hónapnyi időt nyert a budapesti zsidóknak.

A holokauszt

Miután a német csapatok megszállták Magyarországot, megkezdődött a zsidók tömeges deportálása a megszállt Lengyelországban lévő német haláltáborokba. Adolf Eichmann SS-ezredes Magyarországra ment, hogy felügyelje a nagyszabású deportálásokat. Május 15. és július 9. között a magyar hatóságok 437 402 zsidót deportáltak. Ezek közül 15 000 zsidó kivételével mindet Auschwitz-Birkenauba küldték, és 90%-ukat azonnal megölték. Az Auschwitzban megölt zsidók közül minden harmadik magyar állampolgár volt. Sztójay, a korábbi miniszterelnökökkel ellentétben, többnyire Berlinnek felelt, és így Horthytól függetlenül tudott cselekedni. A koncentrációs táborokban uralkodó állapotokról szóló jelentések azonban arra késztették az admirálist, hogy ellenálljon politikájának.

Kényszermunkaszolgálat

A kényszermunkaszolgálat rendszerét 1939-ben vezették be Magyarországon. Ez elsősorban a zsidó lakosságot érintette, de sok kisebbséghez tartozókat, szektásokat, baloldaliakat és romákat is besoroztak.

35-40 ezer, többnyire zsidó vagy zsidó származású kényszermunkás teljesített szolgálatot a Szovjetunióban harcoló magyar 2. hadseregben (lásd alább). 80 százalékuk – azaz 28-32 ezer ember – soha nem tért vissza; vagy a harctéren, vagy fogságban haltak meg.

A jugoszláviai Bor (ma Szerbia) rézbányáiban dolgozó hatezer zsidó kényszermunkásnak körülbelül a felét végezték ki a németek a Borból Győrbe tartó 1944. augusztus-októberi holtmenet során, köztük a 35 éves Radnóti Miklós költőt, akit a magyarországi Abda községnél lőttek le, mivel a kegyetlen verés után túl gyenge volt a folytatáshoz.

Magyarország szovjet megszállása

1944 szeptemberében a szovjet csapatok átlépték a magyar határt. Október 15-én Horthy bejelentette, hogy Magyarország fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. A magyar hadsereg figyelmen kívül hagyta a fegyverszünetet, és kétségbeesetten harcolt, hogy távol tartsa a szovjeteket. A németek megindították a Panzerfaust hadműveletet, és ifjabb Horthy Miklós fiának elrablásával arra kényszerítették Horthyt, hogy mondja fel a fegyverszünetet, buktassa le a Lakatos-kormányt, és nevezze ki miniszterelnöknek a nyilas párt vezetőjét, Szálasi Ferencet. Horthy lemondott, és Szálasi lett a németek által irányított új “Nemzeti Összefogás Kormánya” (Nemzeti Összefogás Kormánya) miniszterelnöke. Magát Horthyt fogolyként Németországba vitték. Végül túlélte a háborút, és utolsó éveit portugáliai száműzetésben töltötte, 1957-ben halt meg.

A nácikkal együttműködve Szálasi megpróbálta újraindítani a zsidók deportálását, de Németország gyorsan széteső kommunikációja ezt nagyrészt megakadályozta. Ennek ellenére a nyilasok rémuralmat indítottak a budapesti zsidók ellen. Ezreket kínoztak, erőszakoltak meg és gyilkoltak meg a háború utolsó hónapjaiban, vagyonukat pedig kifosztották vagy elpusztították. Raul Wallenberg svéd diplomata svéd védőútlevelek segítségével budapesti zsidók ezreit mentette meg. Végül a szovjetek fogságába esett, és néhány évvel később egy munkatáborban halt meg. Más külföldi diplomaták, mint például Angelo Rotta nuncius, Giorgio Perlasca, Carl Lutz, Friedrich Born, Harald Feller, Angel Sanz Briz és George Mandel-Mantello szintén hamis papírokat és menedékházakat szerveztek budapesti zsidóknak. Az 1941-ben Magyarország kibővített határain belül élő mintegy 800 000 zsidóból mindössze 200 000 (kb. 25%) élte túl a holokausztot. Becslések szerint 28 000 magyarországi romát is megöltek a Porajmos részeként.

Hamarosan maga Magyarország is csatatérré vált. Szálasi Nagy-Magyarországot és jólétet ígért a parasztoknak, de a valóságban Magyarország szétesőben volt, és seregei lassan megsemmisültek. Maximilian Fretter-Pico német tábornok Armeegruppe Fretter-Pico hadseregének szerves részeként az újjáalakult magyar 2. hadsereg szerény harci sikereket ért el. 1944. október 6. és október 29. között, a debreceni csata során az Armeegruppe Fretter-Picónak sikerült jelentős győzelmet aratnia a harctéren. A Fretter-Pico hadseregcsoport, elkerülve magát a bekerítést, bekerítette és megsemmisítette az Iszsa Plijev parancsnoksága alatt álló Plijev mozgócsoport három szovjet harckocsihadtestét. Korábban ugyanebben a csatában a Plijev mozgócsoport könnyedén átvágta a magyar harmadik hadsereget. A siker azonban sokba került, és mivel nem tudták pótolni az elvesztett eszközöket, a magyar második hadsereget 1944. december 1-jén feloszlatták. A második hadsereg maradványait beolvasztották a harmadik hadseregbe.

1944 októberében a magyar első hadsereget a német 1. páncéloshadsereghez csatolták, és védekezésben vett részt a Vörös Hadsereg Budapest felé történő előrenyomulásával szemben. 1944. december 28-án ideiglenes kormány alakult Magyarországon Miklós Béla megbízott miniszterelnök vezetésével. Miklós és Szálasi egyaránt a törvényes kormányfőnek vallotta magát. A németek és a Szálasihoz hű németbarát magyarok tovább harcoltak.

A szovjetek és a románok 1944. december 29-én fejezték be Budapest bekerítését. A városért folytatott harc Budapest ostromává vált. A harc során a magyar 1. hadsereg megmaradt részének nagy része Budapesttől mintegy 200 kilométerre északra megsemmisült az 1945. január 1. és február 16. közötti futó ütközetben. A Miklós-féle ideiglenes kormány képviselői 1945. január 20-án Moszkvában fegyverszünetet írtak alá. 1945 januárjában 32 000 magyarországi német nemzetiségűt tartóztattak le és szállítottak kényszermunkára a Szovjetunióba. Egyes falvakban a teljes felnőtt lakosságot a Donyec-medencei munkatáborokba vitték. 21 Sokan ott haltak bele a megpróbáltatásokba és a rossz bánásmódba. Összességében 100 000 és 170 000 közötti magyarországi német nemzetiségű embert hurcoltak a Szovjetunióba. “38

A Budapesten belül megmaradt német és magyar egységek 1945. február 13-án adták meg magukat. Bár a magyarországi német erők általában véve vereséget szenvedtek, a németek még egy meglepetést tartogattak a szovjetek számára. 1945. március 6-án a németek megindították a balatoni offenzívát, amellyel megpróbálták megtartani a tengely utolsó olajforrását. Ez volt a háború utolsó hadművelete, és gyorsan kudarcot vallott. A szovjet csapatok 1945. március 19-re visszafoglalták a 13 napos német offenzíva során elvesztett összes területet. 182

A sikertelen offenzíva után a magyarországi németek megszűntek. A magyar Harmadik Hadsereg megmaradt részének nagy részét 1945. március 16. és március 25. között Budapesttől mintegy 50 kilométerre nyugatra megsemmisítették. Március 26. és április 15. között a szovjetek és a bolgárok megindították a Nagykanizsa-Kermend offenzívát, és a 2. páncéloshadsereggel együtt harcoló Déli Hadseregcsoport részeként további magyar maradványokat semmisítettek meg. Április elejére a németek a nyilasokkal a nyomukban teljesen kiürítették a magyar földet.

A vége

Hivatalosan a szovjet hadműveletek Magyarországon 1945. április 4-én értek véget, amikor az utolsó német csapatokat is kiűzték. Néhány fasisztabarát magyar, mint például Szálasi, egy időre elmenekült – a németekkel együtt. Néhány németbarát magyar egység a háború végéig harcolt. Az olyan egységek, mint a Szent László gyaloghadosztály Dél-Ausztriában fejezték be a háborút.

1945. május 8-án 16 óra 10 perckor Stanley Eric Reinhart vezérőrnagy 259. gyalogezredének engedélyezték az 1. magyar lovashadosztály és az 1. magyar páncéloshadosztály megadásának elfogadását. A megadásnak és az Enns folyón való átvonulásnak éjfél előtt be kellett fejeződnie.

A bajorországi Landsberg városában a magyar helyőrség parádés alakzatban állt fel, hogy megadja magát, amikor az amerikaiak nagyon későn nyomultak át a területen. Néhány magyar katona Dániában, az utolsó, még meg nem szállt náci területek egy részén fejezte be a háborút.

Utóhatás

1945. május 2-ára Hitler meghalt, Berlin megadta magát. Május 7-én Alfred Jodl tábornok, a német vezérkari főnök aláírta Németország kapitulációját. Május 23-án feloszlott a “flensburgi kormány”. Június 11-én a szövetségesek megegyeztek abban, hogy 1945. május 8-át a “Győzelem Európában” hivatalos napjává teszik. 298

A párizsi békeszerződés aláírásával Magyarország ismét elvesztette az 1938 és 1941 között megszerzett területeit. Sem a nyugati szövetségesek, sem a Szovjetunió nem támogatta Magyarország 1938 előtti határainak megváltoztatását. A Szovjetunió annektálta Kárpátalját, amely ma Ukrajnához tartozik.

A Magyarországgal 1947. február 10-én aláírt békeszerződés kimondta, hogy “Az 1938. november 2-i bécsi döntés határozatait semmisnek nyilvánítják”, és a magyar határokat az 1938. január 1-jén fennálló korábbi határok mentén rögzítették, kivéve egy kisebb területvesztést a csehszlovák határon. A német nemzetiségi kisebbség kétharmadát (202 000 embert) 1946-48-ban Németországba deportálták, és Magyarország és Csehszlovákia között kényszerű “lakosságcsere” történt.

1946. február 1-jén a Magyar Királyságot hivatalosan is megszüntették, és helyébe a második Magyar Köztársaság lépett. A háború utáni Magyarországot végül egy szovjet szövetséges kormány vette át, és a keleti blokk része lett. 1949-ben kikiáltották a Magyar Népköztársaságot, amely az 1989-es forradalmakig és a magyarországi kommunizmus végéig tartott.

Lásd még

• Magyarország katonasága

Megjegyzések

• Dollinger, Hans. A náci Németország és a császári Japán hanyatlása és bukása. Library of Congress Catalogue Card Number 67-27047
• Randolph Braham (1981). A népirtás politikája: A holokauszt Magyarországon. Columbia University Press.
• Stafford, David. Végjáték, 1945: A második világháború hiányzó utolsó fejezete. Little, Brown and Company, New York, 2007. ISBN 978-0-31610-980-2
• Thomas, Dr. Nigel, and, Szabo, Laszlo Pal (2008). A Magyar Királyi Honvédség a második világháborúban. New York: Osprey Publishing. pp. 48. ISBN 978-1-84603-324-7.

• Axis History Factbook – Hungary
• WWW2 bunkerek, erődítések, térképek és múzeumok (angol és magyar nyelven)
• Térkép
• Térkép

Ez az oldal a Wikipédia Creative Commons licencelt tartalmát használja (szerzők megtekintése).