Az alábbiakban a bibliai kivonulás történetének egy alternatív elbeszélése olvasható, amely történelmi és régészeti leleteken, valamint a zsidó nemzet eredetére és Mózes személyére vonatkozó egyiptomi zsidóellenes irodalmon alapul. Ez az alternatív történet Prof. Israel Knohl lenyűgöző könyvére támaszkodik: Hogyan született a Biblia.
Az első szerző, aki bepillantást enged az egyiptomi exodus történetébe, az egyiptomi görög történetíró, Manetho, aki Alexandriában élt a Ptolemaiosz-korban, az i. e. 3. században.
Manetho beszámol arról, hogy az i. e. 17. században a pásztoroknak – egyiptomi nyelven hükszoszoknak – nevezett idegen betolakodók érkeztek Egyiptomba, és elfoglalták a trónt. Egyiptomi városokat gyújtottak fel, bálványokat romboltak le, templomokat zúztak szét, és “szörnyű gyűlölet-bűncselekményeket hajtottak végre az ország összes bennszülöttje ellen”. Aztán egy idő után a hükszoszokat egy fáraó kiűzte Egyiptomból. A szövegnek ebben a szakaszában Manethón felfedi valódi kilétüket: “Családjukkal és vagyonukkal együtt elhagyták Egyiptom földjét, és a sivatagon keresztül Szíriába mentek, azonban az asszír uralkodóktól való félelmükben várost alapítottak maguknak az akkor Júdeának nevezett földön.”
Detail a Beni Hasszán temetői helyszínen. Egyiptomba tartó szemita nomádok, egyikük neve Avisa vagy Avisar, akit hükszosznak, ókori egyiptomi nyelven “idegen föld uralkodójának” neveztek.”
Manetho szövege, amely megállapítja, hogy a pásztorok a zsidók ősei voltak, továbbmegy, és még egy történetet közvetít. Évszázadokkal azután, hogy a hükszoszokat kiűzték Egyiptomból, az egyiptomi uralkodó, Amenhotep fáraó az istenek tanácsát kívánta kikérni. Tanácsadói azt mondták neki, hogy az istenek közeledésének egyetlen módja, ha megtisztítja Egyiptomot a határban élő leprásoktól. Amenhotep összegyűjtötte a területe alatt élő összes leprást, és Avarisz elhagyott városában, a hükszoszok egykori fővárosában összpontosította őket. A leprások fellázadtak és fellázadtak ellene, egy Osarszef nevű leprás pap vezetésével, aki új, ellenséges vallást alapított számukra, amelynek fő elvei a többistenhit tagadása és az egyetlen istenbe vetett hit voltak. Egyes kutatók szerint Osarszef az egyistenhitű eszméit a korábbi évszázadokban Egyiptom felett uralkodó Akhenaten fáraótól merítette.
Manetho beszámol arról, hogy Osarszef követeket küldött külföldre, hogy katonai segélyhadat hozzon létre, és a hükszoszok leszármazottainak, a júdeai pásztoroknak a segítségét is kérte, akik tömegesen érkeztek, hogy támogassák őt és a leprásokat. Együtt erős új erőt alkottak, amely elfoglalta Egyiptomot. Az új uralkodó Oszarszef, a leprások vezetője ezután király lett, aki adót szedett, és az egyiptomi istenek ellen prédikált. Ki volt tehát Osarseph? Manethón szerint, miután csatlakozott a hükszoszokhoz, Osarseph Mózesre változtatta a nevét. Bár Mózest fanatikus gyűlölködőnek és elszigetelődőnek nevezi, Manethón beszél Mózes egyedülálló bölcsességéről, bátorságáról és arról, amit az egyiptomiak isteni jelenlétnek neveztek, ami megfelel Mózes bibliai leírásának a 2Mózes 11, 3-ban: “Mózes ember nagyon nagy volt Egyiptom földjén, a fáraó szolgáinak és a népnek a szemében.”
Egy részlet a Harris-papiruszból – British Museum, WikiMedia
Most beszéljünk a Nagy Harris-papiruszról – a leghosszabb ismert egyiptomi papiruszról (40 méter hosszú), amelyet egy sírban találtak Habu állam közelében, Luxorral szemben, a Nílus nyugati partján. A Harris-papirusz arról az időről szól, amikor Egyiptom elhagyatott ország volt, szilárd vezetés híján, amíg egy Irszu nevű férfi hatalomra nem került. Nevének szó szerinti jelentése: trónkövetelő, egy dinasztián kívüli férfi, aki királynak adja ki magát. Irszu szintén kharru volt, azaz vagy Kánaánból, vagy a Jordánon túlról származott, a kharru nyelven egyiptomiaknak nevezett területekről. Ez a két cím arra utal, hogy Irsu nem volt méltó a trónra. Továbbolvasva megtudjuk, hogy Irsu adót szedett, le szokta nyomni az egyiptomi vallást, és megakadályozta, hogy az imádók áldozatokat hozzanak a templomaikba. Aztán bekövetkezett egy fordulópont: amikor az istenek visszaadták kegyelmüket Egyiptomnak, fiát ültették a trónra – Setnakhte-t, a 20. dinasztia alapító fáraóját. Szetnakhte megküzdött az idegennel, megszabadult tőle, és elfoglalta a trónt.”
Egy másik érdekes lelet, amely alátámasztja a Harris-papiruszt, egy Elephantinéban felfedezett sírkő, amelyet Szetnakhte uralkodásának második évére datálnak. Szetnakhte-ről szól, aki rehabilitálta Egyiptomot a fáraók vallási elveit felrúgó idegen uralkodó korszaka után.
Az Izrael gyermekeinek kivonulása, David Roberts festménye, 1828
Knohl professzor elmélete szerint a fenti forrásokban említett Irsu, aki megvetette az egyiptomi vallást és zsoldosokat hozott Kánaánból, valójában a mi Mózesünk volt. Feltételezését azzal támasztja alá, hogy a Szetnakhte előtt uralkodó királynő Twosret volt, a második Szeti felesége, aki Kr. e. 1196-ban halt meg. Az iratok szerint uralkodása csak két-három évig tartott, utána rejtélyes, rejtélyes esemény történt. Belső harc tört ki Egyiptomban, amely véget vetett a 19. dinasztiának, és egy újat hozott hatalomra, amelyet Szetnakhte alapított. Ebből Knohl arra a következtetésre jut, hogy a harc valójában Mózes és a leprások hatalomátvétele volt, akikhez a pásztorok is csatlakoztak a deltavidéken.
Prof. Knohl a kivonulást Setnakhte fáraó uralkodásának második évére, Kr. e. 1186 körülre datálja. Kifejti, hogy Mózes szülei Jákob leszármazottai közé tartoztak, akik az éhínség idején érkeztek Egyiptomba. Mózes az udvarban nőtt fel Twosret királynő védelme alatt, akinek nem volt saját gyermeke, és lehetséges, hogy a bibliai fáraó lánya fogadta örökbe és nevelte fel Mózest. Az asszony halála után Mózes méltónak látta magát a királyságra, és az Egyiptomban rabszolgasorba taszított népének, Jákob gyermekeinek támogatását használta fel hódító hadmozdulataihoz. Ezután további támogatást hozott külföldről – a kánaáni pásztorokat. A két erő közötti küzdelemben Mózes és emberei vesztettek, deportálták Egyiptomból, és Kánaán felé indultak.”
Ez tehát az egyiptomi változat. A többi már történelem, ahogy a közhely tartja, vagy inkább – egy alternatív történelem. Rajtad múlik, hogy mit választasz. Boldog pészahot!