Litigation & Trial

I’ve written several times before before about deposition misconduct, such as in the posts “Be A Potted Plant: Sanctions For Deposition Coaching and Witness Conferences” és “Can A Lawyer Interrupt A Deposition For A “Conference” With A Witness?” (Megszakíthatja-e az ügyvéd a tanúvallomást egy tanúval való “konferencia” céljából? A mai bejegyzés a tiszteletreméltó “formanyomtatvány elleni kifogásról” szól, és arról, hogy az ügyvédnek milyen mértékben van joga vagy kötelessége részletezni a “formanyomtatvány” kifogás jellegét. Amint azt az alábbiakban kifejtem, a precedensek súlya azt sugallja, hogy a formanyomtatvány ellen kifogást emelő ügyvédnek nem szabad mást mondania, mint hogy “kifogásolja a formanyomtatványt”, kivéve, ha a tanúvallomást tevő ügyvéd kéri, hogy fejtse ki részletesebben.
A legtöbb, a tanúvallomásokból eredő szankció iránti kérelem azzal jár, hogy a tanú védelmét ellátó ügyvéd beleszól a tanúvallomásba beszédes kifogásokkal, amelyek vagy olyan számosak, hogy akadályozzák a tanúvallomást, vagy olyan terjedelmesek, hogy a tanút más válaszadásra kényszerítik.
A polgári eljárás szövetségi szabálya 30(c)(1) bekezdése teljesen egyértelmű: “A tanúvallomást tevő kihallgatása és keresztkérdései úgy folynak, mint a tárgyaláson a szövetségi bizonyítási szabályok szerint …”. Fed. R. Civ. P. 30(c)(2) hasonlóan nyers: a tanúvallomás során “A kifogást tömören, nem érvelő és nem szuggesztív módon kell megfogalmazni”. Ráadásul, mivel a szövetségi bíróságon a tanúvallomásokat a “szokásos kikötésekkel” folytatják le – amelyek jellemzően minden kifogást fenntartanak, kivéve a kérdés formájára vonatkozó kifogásokat -, a tanúvallomást tevő ügyvédnek nagyon keveset kell mondania, kivéve azt, ami szükséges a titoktartás megőrzéséhez vagy a “formai” kifogások fenntartásához. A bíróságok már többször szankcionálták az ügyvédeket, amiért a tanúkat olyan helytelen módon “kifogásolták”, amely azt jelzi a tanúnak, hogy azt kellene mondania, hogy egy kérdés “homályos”, vagy hogy “nem akar spekulálni”, vagy hogy “nem tudja” azt a választ, amelyet valójában tud.
A fentiekre tekintettel a legtöbb etikusan gondolkodó ügyvéd a tanúvallomáson arra szorítkozik, hogy egyszerűen azt mondja, hogy “kifogásolja a formát”, és nem sokkal többet. Ezért eléggé megijedtem, amikor rábukkantam erre az Adam Glazer által írt bejegyzésre, amely szerint: “Azok, akik a formanyomtatványra vonatkozó kifogásokkal próbálják elkerülni a lemondást, valójában fordítva járhatnak el.”
Glazer három különböző kerületi bírósági véleményt idézett, amelyek ezt a nyelvet tartalmazzák:

• “A “formanyomtatvány” elleni kifogás olyan, mint a “helytelen” elleni kifogás – nem tesz többet, mint homályosan utal arra, hogy a kifogást tevő kifogást emel a kérdéssel szemben. Önmagában nem jelent kifogásolási alapot, és nem is tart fenn semmilyen kifogást”. Sec. Nat. Bank of Sioux City, Iowa v. Abbott Labs., 299 F.R.D. 595, 601 (N.D. Iowa 2014)(PDF másolat itt – a teljes véleményre mutató linket sehol nem találtam).
• “f egy kérdést helytelen formában tesznek fel, a kifogást a tanúvallomás során a jegyzőkönyvben tömören ki kell fejteni oly módon, hogy a kérdezőnek ésszerű lehetősége legyen a kérdés formájának kijavítására. Ennek elmulasztása esetén a kifogásról le kell mondani.” Henderson v. B & B Precast & Pipe, LLC, No. 4:13-CV-528 CDL, 2014 WL 4063673, at *1 (M.D. Ga. Aug. 14, 2014).
• “A formai kifogásoknak kellően meg kell magyarázniuk a kifogást, hogy a kérdező képes legyen felülvizsgálni a kérdést és elkerülni a problémát”. Wise v. Washington megye, No. 101677 (W.D. Pa., 2014. március 7.).

Yikes! Ez a megfogalmazás valóban problematikus, és minden bizonnyal a legtöbb ügyvédet arra késztetné, hogy átgondolja a szokásos “kifogást emel az űrlap ellen” gyakorlatot. De van egy nagy probléma ezzel a megközelítéssel.
Még ha a tanúvallomást védő ügyvédeket a “formai kifogásokra” korlátozzuk is, mint a “szokásos kikötések” esetében, ezek a “formai” kifogások magukban foglalják:

“vezető kérdések, megalapozatlanság, nem bizonyítható tények feltételezése, félreértelmezett vagy félrevezető kérdés, nem válaszoló válasz, személyes ismeretek hiánya, ügyvédi vallomás, spekuláció, kérdezett és válaszolt, érvelő kérdés és a tanúnak a kérdés tárgyát meghaladó válaszai.”

NGM Ins. Co. v. Walker Const. & Dev., LLC, No. 1:11-CV-146, 2012 WL 6553272, at *2 (E.D.Tenn. Dec. 13, 2012).”
Minden olyan pereskedő, aki néhány hónapnál hosszabb ideje gyakorol, felismeri, hogy ezek ugyanazok a típusú kifogások, amelyek a legsúlyosabb problémákat okozzák a tanúvallomásokon. Valóban, az LM Ins. Corp. kontra ACEO, Inc. ügyben, amelyet hosszan idéztem a “cserepes növény” bejegyzésemben, a bíróság szankciót elrendelő határozatának elsődleges alapja az volt, hogy az ügyvéd ismételten megpróbálta felkészíteni a tanút azzal a kifogással, hogy egy kérdés “spekulatív” volt. Ez a kifogás elkerülhetetlenül arra késztette a tanút, hogy azt mondja, nem akar “spekulálni” a válasszal kapcsolatban, és a bíróság az LM Ins. Corp. ügyben úgy ítélte meg, hogy ezeket a kifogásokat a tanú felkészítése érdekében tették. Saját gyakorlatomban nem kevés példát láttam a “rossz jellemzésre” vagy a “személyes ismeretek hiányára” vonatkozó ostoba kifogásokra, amelyek arra késztették a tanút, hogy az ügyvéd kifogását ismételgesse, amikor egyébként egyenes választ adott volna.
Ha a bíróságok megkövetelik a tanúvallomást védő ügyvédektől, hogy a jegyzőkönyvben “magyarázzák” a kifogás alapját, akkor még azok az ügyvédek is, akik mindent megtesznek azért, hogy szakszerűen, udvariasan és etikusan járjanak el, kénytelenek lesznek a tanúvallomás során folyamatosan fecsegni. Ami még rosszabb, azok az ügyvédek, akik nem annyira etikus beállítottságúak, ezt ürügyként fogják felhasználni arra, hogy akadályozzák a tanúmeghallgatásokat és tanúik edzését. Steven Callahan hasonlóan aggódott a Sec. Nat. Bank of Sioux City véleményével, mivel – érvelése szerint – “a “kifogás, formanyomtatvány” útvonal gyorsabbá teszi a kihallgatásokat, és nem használható a tanú “edzésére” (vagy legalábbis nem használható a tanú edzésére olyan könnyen, mint a kifogás “alapjának” (pl. “spekulációra hív fel”, “hallomás” stb.) megadása)”. Teljesen egyetértek. Az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy a tanúvallomást védő ügyvédeket arra ösztönözzük, hogy már azelőtt elkezdjenek “magyarázkodni”, mielőtt a tanú válaszolna a kérdésre.”
Vizsgáljuk meg tehát közelebbről az egyes véleményeket. A három eset közül a Sec. Nat. Bank of Sioux City messze a legrészletesebben tárgyalja, és a három közül ez az egyetlen, amelyik a Federal Reporterben is megjelent.
A Sec. Nat. Bank of Sioux City-t megfellebbezték és hatályon kívül helyezték, 800 F.3d 936 (8th Cir. 2015), Mark W. Bennett bíró kimerítő véleménye és a Steve Susman és Tom Melsheimer által támogatott meggyőző amicus brief ellenére. Ez azt jelenti, hogy a nyolcadik kerület más okokból fordított az időzítéssel és az értesítéssel kapcsolatban, anélkül, hogy érdemben foglalkozott volna. Így, bár az ügyet megfordították, a kerületi bíróság által felhozott érvek mindazonáltal megfontolásra érdemesek.”
Bennett bíró arra a következtetésre jutott, hogy a Szövetségi Polgári Eljárási Szabályzat “nem támogatja azt a felfogást, hogy a “forma” önálló kifogás. … A 30. vagy a 32. szabály szövegéből semmi sem utal arra, hogy az ügyvéd pusztán azzal, hogy kifogást emel a “forma” ellen, megőrzi az “alaki” kifogások univerzumát”. 299 F.R.D., 602. o. Mindazonáltal Bennett bíró “elismeri azonban, hogy nem minden bíróság osztja a ‘formai’ kifogásokkal kapcsolatos nézeteket. Valójában egyes bíróságok kifejezetten megkövetelik az ügyvédektől, hogy a letétbe helyezések során a nem részletezett ‘formai’ kifogásokon kívül mást ne mondjanak. Id. at 603 (idézve az E.D.La, D.Kansas, S.D.N.Y., E.D.Tex. és D.Minn. ügyeket).”
Számomra az ügy megértésének kulcsa a teljes kontextusból adódik: Bennett bíró csak azért ment bele ebbe a hosszú magyarázatba az alaki kifogásokról, hogy megmagyarázza, miért nem szankcionálta az ottani ügyvédet, amiért nyilvánvalóan alaptalan alaki kifogásokat használt a tanúvallomás akadályozására, vagyis azért, mert a puszta “alaki kifogás” sok körzetben kötelező. Ahogy Bennett bíró megállapította: “Az ügyvéd “formanyomtatvány” kifogásai azonban felerősítettek két másik problémát: a tanúk felkészítését és a túlzott megszakításokat. Amint azt alább kifejtem, a Counsel tanúmeghallgatáson tanúsított magatartásának ezen aspektusai szankciókat indokolnak”. Id. at 603-04 (kiemelés az eredetiben). Más szóval, bár Bennett bíró egyértelműen nem kedveli a kifejtés nélküli formanyomtatvány kifogásokat, nem került szóba az a kérdés, hogy a kifogásokról a kifejtés hiánya miatt ténylegesen lemondtak-e vagy sem, és hasonlóképpen azt tanácsolta az ügyvédeknek, hogy “Az ügyvédektől a kifogásaik alapjának kifejtését megkövetelni nem ugyanaz, mint a “beszélő kifogások” megkövetelése, amelyben az ügyvédek felerősítik vagy érvelnek a kifogásaik alapjaival”. Id. (A szankcionálható magatartás részleteiről ebben az ügyben lásd Bohdan Ozaruk e cikkét.)
A Henderson és Wise azonban eldöntötte azt a kérdést, amely minket a leginkább érdekel: elegendő-e pusztán a formanyomtatvány elleni, kifejtés nélküli tiltakozás a kifogás megőrzéséhez a tárgyalás időpontjában. Mindkettő úgy ítélte meg, hogy nem. Ezért mindkét ügyet alaposan meg kell vizsgálnunk.
Itt van a Bíróság teljes elemzése a Wise-ügyben:

Az alaki kifogások. A tanúvallomás során a felperes több ponton kifogásolta a feltett kérdés formáját, de kifogásaiban nem részletezte bővebben érveit arra vonatkozóan, hogy miért volt helytelen a forma, és Wise úr válaszul tanúvallomást tett. A formai kifogásoknak kellően meg kell indokolniuk a kifogást, hogy a kihallgató képes legyen felülvizsgálni a kérdést és elkerülni a problémát. 8A Federal Practice and Procedure § 2156, 681.

A pereskedők számára azonban az a probléma, hogy a bíróság végzései nem tartalmazzák magukat a tényleges kérdéseket, így nem tudjuk, hogy a kifogásokról valóban lemondtak-e, vagy a kifogások egyébként is érdemtelenek voltak. Megnéztem a Wise docket, és úgy tűnik, hogy a vonatkozó kérdéseket és érveket e-mailben nyújtották be a Bíróságnak (ECF 197), így nem igazán tudjuk részletesen megvizsgálni ezt a véleményt.
A Wright & Miller’s Federal Practice and Procedure című könyvre való hivatkozás érdekes, és felvet egy frusztráló konfliktust, amelyet a Fed.R.Civ.P. 30 és a Fed.R.Civ.P. 32 egymásra hatása generál. Bár a 30. szabály egyértelműen megparancsolja az ügyvédeknek, hogy kifogásaikat “tömören, nem érvelő és nem szuggesztív módon” fogalmazzák meg, a 32. szabály (d)(3)(B) pontja szerint: “A szóbeli meghallgatás során elkövetett hibára vagy szabálytalanságra vonatkozó kifogásról lemondanak, ha az a tanúvallomás felvételének módjára, a kérdés vagy válasz formájára vonatkozik … és azt nem teszik meg időben a tanúvallomás során.”
Amint azt a Federal Practice and Procedure § 2156 elismerte,

A 32(d)(3) szabály alkalmazását befolyásolhatja a 30(c)(3) szabály 1993-as módosítása, amely előírja, hogy a kifogásokat “tömören, nem érvelő és nem szuggesztív módon kell megfogalmazni”. Bár ennek a rendelkezésnek egyértelműen az a célja, hogy megszabadítsa a tanúvallomásokat a szükségtelenül hosszú kifogásoktól, úgy kell értelmezni, hogy a 32(d)(3)(B) szabály céljait szolgáló elegendő magyarázatot tegyen lehetővé – azaz elegendő ahhoz, hogy a kérdezőt tájékoztassa a kifogás alapjáról, és ezáltal lehetővé tegye a kérdés felülvizsgálatát a probléma elkerülése érdekében.

Megjegyzendő, hogy a Federal Practice and Procedure § 2156 által hivatkozott esetek egyike sem a 30(c)(3) szabály említett 1993-as módosítása után született. Az egyetlen idézett eset, amely szerint a formanyomtatvánnyal szembeni kifogásokról lemondtak, a Batelli v. Kagan & Gaines Co., 236 F.2d 167 (9th Cir. 1956). A Batelli ügyben, amelyet csaknem negyven évvel a 30(c)(3) szabály módosítása előtt döntöttek el, csak annyit mondott:

Batelli kifogása, ha volt egyáltalán, a Kaganhoz intézett kérdések formájára vonatkozott, amely lehetővé tette számára, hogy ebbe a tanúvallomásba beépítse a korábbi tanúvallomásban adott, a károkkal kapcsolatos válaszait. Ez azonban olyan kifogás, amelyről a Federal Rules of Civil Procedure 32(c)(2) szabálya szerint le kell mondani, hacsak a tanúvallomás felvételekor nem emeltek ellene kifogást.

Batelli, 236 F.2d at 170 (9th Cir. 1956). Utoljára 1977-ben, tizenöt évvel a 30(c)(3) szabály módosításai előtt idézte bíróság a Batelli-t erre a tételre. Lásd United States v. Kearney, 560 F.2d 1358, 1364 (9th Cir. 1977). Ez aligha meggyőző, és úgy gondolom, hogy a Federal Practice and Procedure § 2156-ot frissíteni kellene, hogy legalább a Bennett bíró véleménye által idézett esetjogot tükrözze, amely megtiltja az ügyvédeknek, hogy kifejtsék a formanyomtatvánnyal kapcsolatos kifogásaikat.
Hendersonra áttérve, itt van a kerületi bíróság teljes elemzése:

A többi, a tanúvallomás kijelölésével kapcsolatos kifogás többsége érdemtelen – annyira érdemtelen, hogy nem érdemel további tárgyalást. Egy kérdés azonban további kifejtést igényel. Az alperes ügyvédje a különböző tanúvallomások során általában bejelenti, hogy “formai” kifogásokat emel. Ez a kifogás önmagában értelmetlen, és ellentétes a Szövetségi Polgári Eljárási Szabályzatban foglaltakkal. Bármely kifogást, amelyet a fél a tanúvallomás során kíván előterjeszteni, a tanúvallomás felvételekor röviden és tömören jegyzőkönyvbe kell foglalni. Fed.R.Civ.P. 30(c)(2) bekezdés. Nem minden kifogást kell azonban a tanúvallomás felvételekor előterjeszteni. Általában csak olyan kifogást kell a meghallgatás időpontjában előterjeszteni, amely a kérdezőt olyan kifogási okra hívja fel a figyelmét, amelyet a meghallgatás során ki lehet javítani. Fed.R.Civ.P. 32(d) (3)(B)(B). Ha tehát egy kérdést nem megfelelő formában tesznek fel, a kifogást a kihallgatás során a jegyzőkönyvben röviden és tömören ki kell fejteni, oly módon, hogy a kérdezőnek ésszerű lehetősége legyen a kérdés formájának kijavítására. Ennek elmulasztása esetén a kifogásról lemondanak. A “formai kifogás” egyszerű kijelentése nem feltétlenül őrzi meg a kifogást. Ha a “kifogás a formával szemben” nem jelzi, hogy mi a hiba a formával, hogy a kérdező kijavíthassa a problémát, akkor ez nem több, mint egy nyilatkozat arról, hogy a kifogást tevő “kifogásolhatónak” tartja a kérdést. Ha megengedjük egy pereskedőnek, hogy a tényállást követően terjedelmes beadványt nyújtson be, amelyben részletesen kifejti, hogy mi volt a kérdés formájával kapcsolatos hiba, amikor a vallomás során nem adott a kérdezőnek semmilyen támpontot a kérdés hiányosságaira vonatkozóan, az ellentétes lenne a 32. szabállyal és ellentétes lenne a kereset igazságos, gyors és olcsó módon történő megoldásával.

A Henderson-ügyben (ECF 71) találtam a kifogásokat, és értem, hogy a bíróságot ez miért nem hatotta meg. Íme egy példa:

Q. Ez a csirkedobozos kép. Ha megtalálja, fel fogom tartani, hogy az esküdtszék is láthassa. Ez az. Nos, felemelheti. Lehet, hogy egy perc múlva szükséged lesz rá. A fiam azt szeretné, ha megkérdezném, hogy úgy néz ki, mintha a csirkéből bármit is megettek volna?

MR. MEDLIN: Tiltakozom a forma ellen.

Q. (C. Gower úr által) Lehet, hogy ön nem alkalmas arra, hogy erről tanúskodjon. Evett már csirkét korábban?

A. Igen, uram, ettem.”

A tisztet arra kérik, hogy nézzen meg egy doboz két darab csirkét, és mondja ki a nyilvánvalót.

Fed. R. Evid. 401 – Nem releváns semmilyen releváns vélemény és tanúvallomás szempontjából.

ECF 71, 7. oldal. Fogalmam sincs, hogy egy részben megevett csirkét tartalmazó doboz képe miért volt releváns egy olyan ügyben, amelyben egy 18 kerekű jármű jobbra kanyarodott a bal oldali sávból, és azt sem értem, hogy az ügyvéd miért érezte szükségét, hogy megkérdezze a tanút, hogy megette-e a csirkét, de azt sem értem, hogy ez a konkrét tanúvallomás miért indokolta egy szövetségi bíróság tárgyalás előtti bizonyításfelvételét. Ha én egy szövetségi bíró lennék, aki több száz polgári és büntetőügyet kezel, több mint egy kicsit bosszús lennék, ha ez a csere a naptáramban landolna.
Egy másik példa:

Q. Rendben, uram. Szóval, ha összefoglaltam a dolgokat. Önök mögöttük voltak, majd a 18 kerekes bekapcsolja a balra kanyarodó jelzőt, majd a 18 kerekes beáll a bal sávba.- A 18 kerekes teljesen beállt a bal sávba?

MR. MEDLIN:- Tiltakozom a forma ellen.

Fed. R. Evid. 611 – Leading question / Lawyer is telling the story / Suggesting the answer or agreement.

A kérdés tagadhatatlanul “leading”, de a Fed.R.Evid 611(c) szerint egyértelműen “a tanú vallomásának fejlesztése érdekében” is felteszik. Ráadásul, ha a tanú egyetért vele, akkor mi a probléma?

Mindezek mellett: Nem hiszem, hogy a Wise- vagy Henderson-ügyben eljáró bíróságoknak az volt a szándéka a nem közzétett véleményükkel, hogy az ügyvédek hirtelen elkezdjenek beszédes kifogásokat emelni és tanúkat oktatni minden alkalommal, amikor egy vitathatóan kifogásolható kérdéssel találkoznak. Szerintem mindkettő arra példa, hogy a bíróságokat jogosan bosszantotta a “formanyomtatvány elleni kifogás” eszközként való használata az utolsó olyan kérdés kiküszöbölésére, amely a kifogást emelő ügyvédnek nem tetszett. Ha Wise-nak vagy Hendersonnak érdemi kifogásokat nyújtottak volna be a formanyomtatvány ellen, azt hiszem, alaposan megvizsgálták volna e kifogások érdemi részét.”
Szerény véleményem szerint a 30. szabály és a 32. szabály összeegyeztetésének helyes módja a Cincinnati Ins. Co. v. Serrano által ajánlott megközelítés elfogadása: “ilyenkor a szuggesztív beszédre vonatkozó kifogás elkerülése érdekében a “formanyomtatványra” vonatkozó kifogásra kell szorítkozni, kivéve, ha az ellenérdekű fél a kifogás további pontosítását kéri.” A kifogás nem lehet csak “formanyomtatványra vonatkozó” kifogás. No. 11-2075-JAR, 2012 WL 28071, at *5 (D. Kan. Jan. 5, 2012) (kiemelés hozzáadva); accord Druck Corp. v. Macro Fund (U.S.), No. 02 CIV. 6164 (RO) (DFE), 2005 WL 1949519, at *4 (S.D.N.Y. Aug. 12, 2005) (“Minden “formai kifogásnak” csak ezt a négy szót kell tartalmaznia, kivéve, ha a kérdező arra kéri a kifogást benyújtót, hogy indokolja a kifogást”. Kiemelés hozzáadva).
A 32. szabály lényege az olyan problémák elkerülése, amelyek “elkerülhetők, megszüntethetők vagy gyógyíthatók lettek volna, ha azonnal kifogást emelnek ellenük”. Federal Practice and Procedure § 2156. Az ügyvédek arra való korlátozása, hogy csak annyit mondjanak, hogy “kifogás a formanyomtatvány ellen”, elkerüli az akadályoztatás vagy az oktatás problémáit, miközben az ügyvédekre hárul a probléma megoldása a tanúvallomáson, ahelyett, hogy később a bíróságot terhelnék a kérdéssel.
Ezt a megközelítést követve, amikor az ügyvéd feltesz egy kérdést, és a formanyomtatványra vonatkozó kifogást kap, az ügyvéd vagy:

• úgy folytatja a kérdését, ahogy van, elkerülve ezzel a coaching kockázatát, de kockáztathatja, hogy a kérdést később kizárják a formanyomtatvánnyal kapcsolatos esetleges kifogás miatt; vagy
• magyarázatot kérhet a kifogást emelő ügyvédtől, lehetővé téve ezzel a kérdező ügyvéd számára, hogy korrigálja a kérdését, és a kifogást a megadott indokokra korlátozva, de a coaching kockázatával (vagy késedelemmel, ha a kérdező ügyvéd megkérte a tanút, hogy hagyja el a termet).

A kérdésnek a tanúvallomást tevő ügyvéd kezébe adása kiküszöbölné a kifogások természetével kapcsolatos zűrzavarból eredő problémákat, ugyanakkor elkerülné a coaching kockázatát.
Ez a kérdés nem olyasmi, amit eseti alapon kellene hagyni, hogy az ügyvédek vagy szabad kezet kapnak, vagy a bíróságot zaklatják minden egyes kérdéssel a tanúvallomáson. Ahogy az egyik bíróság nemrégiben panaszkodott, “nincs egységesség a kerületi bíróságokon a tekintetben, hogy az alaki kifogások megfelelőek voltak-e, és így ez nem olyan kérdés, amelyet a bíróságnak kellett volna megoldania a felek számára. A Bíróság kifejtette, hogy a feleknek fel kellett volna ismerniük, hogy a kerületi bíróságokon belül eltérő álláspontok vannak, és a kérdést saját maguknak kellett volna megoldaniuk anélkül, hogy a tanúvallomást megszakították volna, és a Bírósághoz fordultak volna iránymutatásért”. Cohen v. Trump, No. 13-CV-2519-GPC WVG, 2015 WL 2406094, at *2 (S.D. Cal. May 19, 2015) (Igen, az ottani “Trump” az a Trump; az ügy a “Trump University”-ről szól).