Boraras brigittae (VOGT, 1978)
Rasbora urophthalma brigittae Vogt, 1978
Etimológia
Boraras: A Rasbora nemzetségnév anagrammája, utalva a hasi és farokcsigolyák fordított arányára ebben a nemzetségben.
brigittae: a szerző feleségéről nevezték el.
Besorolás
Sorrend: Cypriniformes Család: Elterjedés
Úgy tűnik, hogy Borneó délnyugati részén endemikus, bár az előfordulási adatok ritkák. A típuslelőhely “Bandjarmasin”, egy kikötőváros az indonéziai Kalimantan Selatan (Dél-Kalimantan) tartományban, és Kottelat (1991) szerint elterjedési területe nyugat felé egészen a Jelai Bila folyó medencéjéig terjed, Sukamara város közelében, ahol állítólag szimpatikusan fordul elő a B. rokon fajjal. merah-val (de lásd a “Megjegyzések”-t).
Habitat
Az ősi erdei tőzegmocsarakhoz kapcsolódó fekete vizű patakokban és medencékben él. A víz barnára színeződik a lebomló szerves anyagok által felszabaduló tanninok és más vegyi anyagok miatt, a lehullott levelekkel, gallyakkal és ágakkal elszórt aljzaton.
Az ilyen környezetek jellemzően nagyon lágy (elhanyagolható keménységű), savas (pH akár 4,0 is lehet) vizet tartalmaznak, és a sűrű peremnövényzet és a felette lévő erdő lombkorona miatt gyakran gyengén megvilágítottak. Délkelet-Ázsia nagy részén ezeket az értékes biotópokat gumi- vagy pálmaolaj-ültetvények, építkezések és egyéb emberi tevékenységek fenyegetik.
Maximális szabványos hossz
15 – 20 mm.
AquariumméretTop
Bár kicsi, mégis szüksége van helyre az úszáshoz, és a domináns hímek íváskor ideiglenes területeket alakítanak ki, ezért egy csoportot olyan akváriumban érdemes tartani, amelynek alapméretei legalább 45 ∗ 30 cm.
Karbantartás
Sűrűn beültetett akváriumban tartható fenn a legjobban, és kiváló választás a gondosan akvarizált beállításokhoz. Néhány úszónövény és uszadékfa gyökerének vagy ágainak hozzáadása az akváriumba bejutó fény szórására szintén értékelhetőnek tűnik, és természetesebb érzetet ad.
A szűrésnek nem kell különösen erősnek lennie, mivel többnyire lomha vizekből származik, és gyors áramlás esetén küzdhet.
Hogy a legjobb formájában láthassuk, egy biotóp stílusú felállítás is érdekes projekt lehet. Valószínűleg egy puha, homokos aljzat a legjobb választás, amelyhez gyökereket és ágakat lehet hozzáadni, úgy elhelyezve, hogy sok árnyékos hely alakuljon ki.
A szárított levélszemét hozzáadása tovább hangsúlyozza a természetes hangulatot, és a bomlás során ösztönzi a mikrobakolóniák növekedését. Ezek az apró élőlények értékes másodlagos táplálékforrást biztosíthatnak az ivadékok számára, míg a bomló levelek által felszabaduló tanninok és egyéb vegyi anyagok feltehetően jótékony hatással vannak a feketevízi halfajokra. A leveleket az akváriumban hagyhatjuk, hogy teljesen lebomoljanak, vagy néhány hetente eltávolíthatjuk és kicserélhetjük őket.
Megfelelően gyenge megvilágítást kell használni, hogy szimuláljuk azokat a körülményeket, amelyekkel a halak a természetben találkoznának. Hozzáadhat olyan vízinövényeket, amelyek ilyen körülmények között is életben tudnak maradni, mint például a Microsorum pteropus, Taxiphyllum barbieri vagy Cryptocoryne spp.
Ne hozzon Boraras sp. fajokat egy biológiailag éretlen akváriumba, mivel érzékenyek lehetnek a víz kémhatásának ingadozásaira.
Vízkörülmények
Hőmérséklet: 20 – 28 °C
PH: 4,0 – 7.0
Keménység: 18 – 179 ppm
Táplálkozás
A többi Boraras fajhoz hasonlóan valószínűleg mikrorágcsáló, amely a természetben apró rovarokkal, férgekkel, rákokkal és más zooplanktonnal táplálkozik. Az akváriumban elfogadja a megfelelő méretű száraztápot, de nem szabad kizárólag ezzel etetni.
Naponta kis élő és fagyasztott táplálékkal, mint például Daphnia, Artemia, jó minőségű pelyhekkel és granulátumokkal együtt a legjobb színeződést eredményezi, és ösztönzi a halakat, hogy szaporodási állapotba kerüljenek.
Viselkedés és kompatibilitásTop
Ez a faj nagyon békés, de kis mérete és meglehetősen félénk természete miatt nem ideális közösségi hal. Akkor érzi magát a legjobban, ha egyedül tartjuk, vagy más kicsinyes fajokkal, mint például a Microdevario, Sundadanio, Danionella, Eirmotus, Trigonostigma, törpe Corydoras és kis Loricariák, mint például Otocinclus.
A félénk anabantoidok, például a Sphaerichthys, Parosphromenus vagy a kicsinyesebb Betta fajok ideális társa, és ültetett környezetben a Caridina és Neocaridina nemzetségek édesvízi garnéláival együtt tartható.
A természeténél fogva iskolázó faj, és valóban legalább 8-10 példányból álló csoportban kell tartani. Ha tisztességes számban tartjuk, nemcsak a halak lesznek kevésbé idegesek, de hatékonyabb, természetesebbnek tűnő látványt is eredményez. A hímek is a legjobb színeiket és néhány érdekes viselkedést fognak mutatni, amikor egymással versengenek a nőstények figyelméért.
Szexuális dimorfizmus
A kifejlett nőstények észrevehetően kerekebb hasúak és gyakran egy kicsit nagyobbak, mint a hímek. A hímek általában vonzóbbak, a domináns egyedek gyakran intenzív színezetet mutatnak.
Szaporodás
Mint sok kis cikrinida, ez a faj is tojásszóró, folyamatos ívó, amely nulla szülői gondoskodást mutat. Ez azt jelenti, hogy jó kondícióban és mind a hímek, mind a nőstények jelenlétében naponta viszonylag kis számú ikrát rak le. Egy jól berendezett, érett akváriumban ezért lehetséges, hogy emberi beavatkozás nélkül is kis számú ivadék kezd megjelenni.
Ha azonban növelni szeretnénk az ivadékhozamot, akkor kissé kontrolláltabb megközelítésre van szükség. A felnőtt csoportot továbbra is lehet együtt kondicionálni, de egy vagy több kis, talán 10-15 literes edényt is fel kell állítani.
Ezeket nagyon gyengén kell megvilágítani, és az aljukat vagy csupaszon kell hagyni, vagy valamilyen hálóval kell lefedni, amely elég nagy ahhoz, hogy a növényhez nem tapadó ikrák átjussanak, de elég kicsi ahhoz, hogy a felnőttek ne érjék el őket.
A széles körben kapható műanyag “fű” típusú szőnyeg is használható, és nagyon jól működik. Magának a víznek 5,0-6,5 pH-értékűnek, 1-5°H hőmérsékletűnek kell lennie, és a hőmérsékletnek a fent javasolt tartomány felső vége felé kell lennie.
Egy tisztességes méretű jávai mohát vagy más finom levelű növényt is hozzá kell adni, amely talán a rendelkezésre álló hely felét tölti ki. Szűrésre nincs igazán szükség, de használhatunk egy kis, levegővel működő szivacsszűrőt, ha úgy tetszik.
Két-három pár jól kondicionált felnőtt halat kell ezután minden tartályba telepíteni. Bölcsen tesszük, ha az áthelyezést lassan végezzük, hogy elkerüljük a túlzott stresszt, de ha a körülmények megfelelőek számukra, akkor a következő reggelen el kell kezdeniük az ívást.
Míg ez a faj minden bizonnyal megeszi az ikráit, úgy tűnik, hogy nem vadászik rájuk aktívan, mint sok kis cifra hal esetében. Miután az ívás megkezdődött, naponta folytatódnia kell.
A pár(ak)at legfeljebb néhány napig kell a helyén hagyni, mielőtt eltávolítják, mivel az első ikráknak a kezdeti ívást követő második napon ki kell kelniük. Az apró ivadékok még kb. 24 órán keresztül a sárgája zsákján élnek, majd Parameciumot vagy más mikroszkopikus táplálékot igényelnek.
Egy hét-tíz nap múlva elég nagyok lesznek ahhoz, hogy elfogadják az Artemia nauplikumot/mikroférget stb. A napok múlásával további ivadékoknak kell megjelenniük a későbbi ívási eseményekből. A legjobb, ha egy-két hetet várunk a kisebb vízcserékkel, hogy elkerüljük a fiatal halak indokolatlan sokkolását.
JegyzetekTop
A B. urophthalmoides rokon halat gyakran B. brigittae néven forgalmazzák, feltehetően a kedvezőbb ár elérése érdekében. Bár abban hasonlítanak, hogy ők a nemzetség két egyedüli olyan tagja, amelyek sötét oldalsó testcsíkkal rendelkeznek, a B. brigittae könnyen felismerhető nagyobb kifejlett mérete, a faroknyélnél lévő határozott sötét folt hiánya, a viszonylag rövid, gyakran megtört oldalcsík és az összességében világosabb, egységesebb vörös mintázat alapján. Néha “chili rasbora” vagy “törpe rasbora” alternatív népies elnevezéssel találkozhatunk vele a kereskedelemben.
A B. merah szintén hasonló megjelenésű, de a test nagy részén hiányzik a szín, a vörös pigmentáció inkább a sötét testjegyek körül összpontosul, amelyek általában nem alkotnak összefüggő csíkot. Léteznek azonban csíkos hím egyedek, és ez olyan feltételezésekhez vezetett, hogy a B. brigittae és a B. merah ugyanaz a faj (Körner, 2010). Ugyanez a szerző arról is beszámolt, hogy egy “keleti” populációban (a Banjarmasin környéki területről?) mindkét nemnél kialakul a csíkos mintázat az ivarérettség előtt, míg a “központi” populációban (Palangkaraya, ahol a halakat az akváriumi kereskedelem számára gyűjtik) csak a hímeknél alakul ki a csíkos mintázat, és csak ivaréretten. Kottelat (2013) szerint a két populáció eltérő ontogenezise és feltételezett földrajzi elterjedése két faj létezését támasztja alá, ugyanakkor megjegyezte, hogy Palankaraya nincs közel a B. merah típuslelőhelyéhez, a Sungei Jelai Bila folyómedencéhez Kalimantan Tengahban, sokkal nyugatabbra.
A Boraras-t 1993-ban állították fel, hogy a morfológiai és szaporodási stratégiában mutatkozó különbségek alapján elkülönítsenek egy kis fajcsoportot a nagyobb Rasbora-összetételtől.
A régebbi szakirodalomban ezért a Rasbora tagjaiként említik őket, és Liao et al. után. (2010) szerint a nemzetség a Danioninae alcsaládon belül a rasborin alcsoport tagja (a másik alcsoport a danioninákat tartalmazza).
Ezt a csoportot tovább osztják hat kládra (szorosan rokon fajok csoportjaira), amelyek közül a Boraras (vagy legalábbis a B. brigittae; az egyetlen, a tanulmányban érintett faj) a “hármas kládba” tartozik a Horadandia atukorali, Rasboroides vaterifloris, Trigonostigma heteromorpha és három, korábban a Rasbora közé tartozó, de a szerzők által új nemzetségbe helyezett fajjal együtt: Trigonopoma gracile, T. pauciperforatum és Rasbosoma spilocerca.
Ezek közül a Rasboroides-szel egy monofiletikus csoportot alkotnak, ami azt jelenti, hogy a kettő ugyanattól a közös őstől származik. A B. brigittae és a T. heteromorpha esetében az eredményeket bizonyos szempontból nem találták meggyőzőnek, és további munkát javasoltak filogenetikai helyzetükkel kapcsolatban.
Röviddel ezután jelent meg egy, a Danioninae alcsalád szisztematikáját vizsgáló tanulmány Tang és mtsai. (2010) Eredményeik eltértek Liao et al. eredményeitől, és következtetésük az volt, hogy a négy új nemzetséget, valamint a Boraras-t és a Trigonostigma-t a csoporton belüli kapcsolatok hiányos ismerete alapján a Rasbora-val szinonimizálják, ezt a megközelítést “konzervatívabbnak” írják le. Ezt azonban a szerzők többsége nem követte, és a külön csoportosításokat Kottelat (2013) terjedelmes munkája is fenntartja, amelyet itt követünk.
A Boraras fajok kis felnőttmérete a miniatürizációnak nevezett folyamat révén alakult ki, amelyet az ivarérett felnőttek jelentősen lecsökkent, 20 mm SL alatti mérete jellemez.
A csontos halak közül a cikrinidák azon kevés csoportok közé tartoznak, amelyekben ez a jelenség ismételten előfordul: a Barboides, Danionella, Microdevario, Microrasbora, Horadandia, Boraras, Paedocypris, Sawbwa és Sundadanio fajok a Danio, Laubuca és Rasbora néhány tagjával együtt miniatürizált taxonokat képviselnek. Mindegyikük előnyben részesíti az álló vagy lassú mozgású vizeket, gyakran tápanyagszegény élőhelyeken, például erdei tőzegmocsarakban.
A miniatürizált cikrinidák anatómiai felépítése nagymértékben változhat, és két alapvető “csoportot” különböztethetünk meg, néhány faj bizonyos fokig köztes jellemzőkkel rendelkezik. Az elsőbe azok a halak tartoznak, amelyek bár kicsik, lényegében nagyobb rokonaik arányosan törpe változatai, pl. Barboides, Microdevario, Microrasbora, Boraras stb.
A másikba azok tartoznak, amelyeknél az anatómiai fejlődés olyan ponton áll meg, ahol a kifejlett egyedek még hasonlítanak nagyobb ősük lárvaformájára, ill, Danionella és Paedocypris.
Az utóbbiakat általában “fejlődési szempontból csonka” vagy “paedomorf”-nak nevezik, és úgy gondolják, hogy egy “progenetikus paedomorfózis” néven ismert folyamat révén fejlődtek ki, azaz a gyorsabb érés által előidézett paedomorfózis révén. Ezek jellemzően egyszerűsített csontvázszerkezetet mutatnak, fajspecifikus morfológiai sajátosságokkal együtt.
Britz és munkatársai (2009) úgy vélik, hogy a fejlődési csonkolódás elősegíthette az ilyen újdonságok kialakulását “azáltal, hogy a csontváz nagy részeit felszabadította a fejlődési korlátok alól, szétválasztotta a fejlődéssel összefüggő pályákat, és nagyobb lehetőséget teremtett a drámaibb változásokra”.
A Maláj-szigetvilágból származó boraras fajok (B. brigittae, B. maculatus és B. merah) általában karcsúbb, hosszúkásabb testprofillal rendelkeznek, mint az Indokínából származó fajok (B. micros, B. urophthalmoides, B. naevus), ami segíthet az azonosításukra tett kísérletekben.