Statisztikai szignifikanciaSzerkesztés
A statisztikai szignifikanciát a hipotézisvizsgálatban használják, ahol a nullhipotézist (hogy a változók között nincs kapcsolat) tesztelik. Megválasztanak egy szignifikanciaszintet (leggyakrabban α = 0,05 vagy 0,01), amely azt a valószínűséget jelzi, hogy a valódi nullhipotézist tévesen utasítják el. Ha α = 0,05-nél szignifikáns különbség van két csoport között, az azt jelenti, hogy csak 5%-os valószínűséggel kapjuk a megfigyelt eredményeket, ha feltételezzük, hogy a különbség kizárólag a véletlennek köszönhető (azaz a nullhipotézis igaz); a különbség nagyságára vagy klinikai jelentőségére nem utal. Ha statisztikailag szignifikáns eredményeket kapunk, azok a nullhipotézis elutasítása mellett szólnak, de nem bizonyítják, hogy a nullhipotézis hamis. Hasonlóképpen, a nem szignifikáns eredmények sem bizonyítják, hogy a nullhipotézis igaz; ezek sem adnak bizonyítékot a kutató által felállított hipotézis igazságára vagy hamisságára. A statisztikai szignifikancia csak a megfigyelt adatok és a nullhipotézis igazának feltételezése mellett várható adatok közötti összeegyeztethetőségre vonatkozik.
Gyakorlati szignifikanciaSzerkesztés
Tágabb értelemben a “gyakorlati klinikai szignifikancia” arra a kérdésre ad választ, hogy mennyire hatékony a beavatkozás vagy kezelés, illetve mekkora változást okoz a kezelés. A klinikai kezelések tesztelése szempontjából a gyakorlati szignifikancia optimális esetben számszerűsített információt szolgáltat egy eredmény fontosságáról, olyan mérőszámok segítségével, mint a hatásméret, a kezeléshez szükséges szám (NNT) és a megelőző frakció. A gyakorlati jelentőség a hasznosság félkvantitatív, összehasonlító vagy megvalósíthatósági értékelését is közvetítheti.
A hatásméret a gyakorlati jelentőség egyik típusa. Azt számszerűsíti, hogy egy minta milyen mértékben tér el a várakozásoktól. A hatásméret fontos információt nyújthat egy vizsgálat eredményeiről, és a statisztikai szignifikancia mellett ajánlott a vizsgálatba való bevonása. A hatásméreteknek saját torzítási forrásaik vannak, a függő változó populációs változékonysága alapján változhatnak, és általában a csoporthatásokra, nem pedig az egyéni változásokra összpontosítanak.
Bár a klinikai jelentőséget és a gyakorlati jelentőséget gyakran szinonimaként használják, egy szűkebb technikai használat ezt tévesnek jelöli. Ez a pszichológián és pszichoterápián belüli technikai használat nemcsak a nyelv gondosan megrajzolt pontosságából és partikularitásából ered, hanem lehetővé teszi a perspektíva eltolását a csoporthatásokról az egyénen belüli változás(ok) sajátosságaira.
Speciális használatSzerkesztés
A pszichológián és pszichoterápián belül technikai kifejezésként használva ezzel szemben a klinikai jelentőség információt szolgáltat arról, hogy egy kezelés elég hatékony volt-e ahhoz, hogy megváltoztassa egy beteg diagnosztikai címkéjét. A klinikai kezelési tanulmányok szempontjából a klinikai szignifikancia arra a kérdésre ad választ, hogy “Elég hatékony-e egy kezelés ahhoz, hogy a beteg normális legyen ?”
Egy kezelés például jelentősen megváltoztathatja a depressziós tüneteket (statisztikai szignifikancia), a változás lehet a depressziós tünetek nagymértékű csökkenése (gyakorlati szignifikancia – hatásméret), és a betegek 40%-a már nem felel meg a depresszió diagnosztikai kritériumainak (klinikai szignifikancia). Nagyon is lehetséges, hogy egy kezelés szignifikáns különbséget és közepes vagy nagy hatásméretet eredményez, de nem mozdítja el a pácienst a diszfunkcionálisból a funkcionálisba.
A pszichológiában és a pszichoterápiában a klinikai szignifikanciát először Jacobson, Follette és Revenstorf javasolta, mint egy módot arra a kérdésre, hogy egy terápia vagy kezelés elég hatékony-e ahhoz, hogy a kliens ne feleljen meg a diagnózis kritériumainak. Jacobson és Truax később úgy definiálták a klinikai jelentőséget, hogy “a terápia milyen mértékben mozdít ki valakit a diszfunkcionális populáció köréből vagy a funkcionális populáció körébe”. A változás e mutatójának két összetevőjét javasolták: a páciens vagy kliens állapotát a terápia befejezése után, valamint azt, hogy “a terápia során mekkora változás következett be.”
A klinikai jelentőséget akkor is figyelembe kell venni, amikor az egyén pszichológiai értékelésének eredményeit értelmezzük. Gyakran előfordul, hogy a pontszámok vagy részpontszámok között olyan különbség van, amely statisztikailag szignifikáns, és nem valószínű, hogy pusztán a véletlen műve. Azonban nem minden ilyen statisztikailag szignifikáns különbség klinikailag szignifikáns, mivel nem magyarázza meg az ügyfélről meglévő információkat, vagy nem ad hasznos irányt a beavatkozáshoz. A kis nagyságrendű különbségek jellemzően nem rendelkeznek gyakorlati jelentőséggel, és nem valószínű, hogy klinikailag szignifikánsak. A populációban gyakori különbségek szintén nem valószínű, hogy klinikailag szignifikánsak, mivel egyszerűen a normális emberi variáció szintjét tükrözhetik. Emellett a klinikusok az értékelési adatokban és az ügyfél kórtörténetében olyan információkat keresnek, amelyek alátámasztják a statisztikai különbség relevanciáját, hogy kapcsolatot teremtsenek a konkrét teszten nyújtott teljesítmény és az egyén általánosabb működése között.