Ki volt Márdokeus a Bibliában?

Iratkozzon fel a CompellingTruth.org hírlevelére:

Mordokaj az Ószövetség egyik alakja. Eszter unokatestvére volt, és jelentős szerepet játszott abban, hogy segített neki megmenteni Izrael népét a népirtástól. Márdokeus Izrael perzsa fogságában élt, amikor Ahasvérus volt a király. Eszter könyvének második fejezetében mutatkozik be: “Volt pedig egy zsidó a fellegvárban, Susában, akit Márdokeusnak hívtak, Jair fiának, Simei fiának, Kis fiának, egy benjámitának a fia, akit Jeruzsálemből hurcoltak el a foglyok között, akiket Jekonjával, Júda királyával hurcoltak el, akit Nabukodonozor, Babilon királya hurcolt el. Ő nevelte Hadasszát, azaz Esztert, nagybátyjának leányát, mert nem volt se apja, se anyja” (Eszter 2:5-7).
Mordokaj “első generációs” zsidó volt a fogságban. Valószínűleg emlékezett arra, milyen volt Izraelben a fogságba esés előtt, és több babiloni király uralkodását is megélte. Ő nevelte unokatestvérét, Esztert, aki Perzsia királynője lett. Ahasvérus király összegyűjtötte az összes szüzet Szúszában, amikor új királynőt keresett, és Eszter is köztük volt. Márdokeus azt tanácsolta neki, hogy senkinek ne beszéljen zsidó származásáról (Eszter 2:10). Az alatt az egy év alatt, amíg “megszépült”, mielőtt a király elé lépett volna (Eszter 2:12), Márdokeus minden nap elment a hárem kapujához, hogy ellenőrizze Esztert (Eszter 2:11). Esztert választották meg az új királynőnek (Eszter 2:16-18).
Később, miközben a király kapujában ült, Márdokeus szemtanúja volt egy, a király megölésére irányuló összeesküvésnek, amelyet továbbított Eszternek. Eszter értesítette a királyt, az összeesküvést meghiúsították, és a két felelős férfit felakasztották (Eszter 2:19-23).
Nem sokkal később a király egy Hámán nevű férfit az összes többi hivatalnok fölé emelt, és megparancsolta, hogy hajoljanak meg Hámán előtt a kapuban. Márdokeus ezt megtagadta, és Hámán gyűlölettel telt meg ellene (Eszter 3:1-6). Ahelyett, hogy közvetlenül rajta vezette volna le a haragját, Hámán “arra törekedett, hogy elpusztítsa az összes zsidót, Márdokeus népét, Ahasvérus egész királyságában” (Eszter 3:6).
Hámán elkezdett tanácsokat adni Ahasvérus királynak a zsidók ellen, és ezt mondta neki: “Van egy bizonyos nép, amely szétszóródott és szétszóródott a népek között királyságod minden tartományában. Törvényeik eltérnek minden más népétől, és nem tartják be a király törvényeit, úgyhogy a királynak nem használ, ha eltűri őket. Ha a királynak úgy tetszik, rendelje el, hogy elpusztítsák őket” (Eszter 3:8-9). A király odaadta Hámánnak a pecsétgyűrűjét, és ezzel lehetővé tette, hogy azt tegyen a zsidókkal, amit akar. Az egész tartományban elterjedt a rendelet, hogy egy bizonyos napon minden zsidót le kell mészárolni (Eszter 3:12-15). Mivel a perzsa király nevében és az ő gyűrűjével pecsételték meg, nem lehetett visszavonni.

Amikor Márdokeus ezt megtudta, zsákruhát és hamut öltött, és hangosan gyászolt a városban (Eszter 4:1). Eszter szolgái beszámoltak neki Mordokaj szorongásáról, és ő elküldött hozzá, hogy megtudja, mi a baj. Márdokeus elmondta Eszter hírnökének a pusztítási parancsot, és átadta neki az írott rendelet egy példányát. Azt is mondta a hírnöknek, hogy “mutassa meg Eszternek, magyarázza el neki, és parancsolja meg neki, hogy menjen el a királyhoz, hogy kegyét kérje, és könyörögjön nála népe érdekében” (Eszter 4:8). Eszter először visszautasította, arra a törvényre hivatkozva, hogy aki hívatlanul lép a király színe elé, azt megölik, hacsak a király nem nyújtja át neki a jogarát. Az elmúlt harminc napban nem hívták be a királyhoz (Eszter 4:10-11). De bár Márdokeus kezdetben azt mondta Eszternek, hogy tartsa titokban az örökségét, rájött, hogy eljött az ideje, hogy felfedje azt. Azt mondta a hírnököknek, hogy válaszoljanak Eszternek: “Ne gondold magadról, hogy a király palotájában te is jobban megmenekülsz, mint a többi zsidó. Mert ha most hallgatsz, a zsidók számára más helyről felemelkedik a megkönnyebbülés és a szabadulás, de te és apád háza el fogtok pusztulni. És ki tudja, hogy nem ilyen időre jöttél-e az országba?”. (Eszter 4:13-14).
Eszter beleegyezett, hogy elmegy a királyhoz, előbb három napig böjtölt a szolgálóival, és kérte, hogy Márdokeus és a többi susai zsidó is tegye ugyanezt (Eszter 4:15-16). Ezután a királyhoz fordult, aki kinyújtotta jogarát, és kérte, hogy rendezzen lakomát Hámánnak és a királynak. A lakomán Eszter megkérte őket, hogy másnap este vegyenek részt egy másik lakomán. Hámán “örömmel és boldog szívvel” (Eszter 5:9) távozott egy ilyen megtiszteltetés után. “De amikor Hámán meglátta Márdokeust a király kapujában, hogy nem kelt fel és nem remegett előtte, haraggal telt meg Márdokeus ellen” (Eszter 5:9). Elmesélte barátainak és feleségének Eszter lakomáját és a viszonzott meghívást, és azt, hogy Márdokeust a kapuban látva mindent tönkretett számára. Azt javasolták neki, hogy reggel akassza fel Mordokeust. Hámán elkészíttette az akasztófát (Eszter 5:10-13).
Aznap éjjel Ahasvérus király nem tudott aludni, ezért felolvastatta vele az emlékezetes tettek krónikáját. Felolvasták a beszámolót arról, hogy Márdokeus meghiúsította a király elleni előző merényletet. A király megkérdezte, hogyan ismerték el Márdokeust a tettéért, és megtudta, hogy nem ismerték el. Hámán ekkor lépett be az udvarba, azzal a szándékkal, hogy Mordokaj felakasztásáról kérdezzen. Mielőtt kérését előadhatta volna, a király tanácsot kért Hámántól, hogy hogyan tiszteljen meg valakit (Eszter 6:1-6). Mivel azt hitte, hogy a király Hámánra gondolt, Hámán azt javasolta, hogy az illető viseljen királyi ruhát, és vezessék végig a városon egy olyan lovon, amelyen a király lovagolt, és amelyen korona volt, miközben a lovat vezető férfi ezt hirdette: “Így kell tenni azzal az emberrel, akit a király szívesen tisztel meg” (Eszter 6:7-9). A király megparancsolta Hámánnak, hogy tegye meg mindazt, amit Márdokeusnak javasolt. Így Márdokeust becsülettel végigvezette a városon (Eszter 6:10-12). Hámán bölcsei és felesége helyesen ismerte fel: “Ha Márdokeus, aki előtt elkezdtél elbukni, a zsidó népből való, akkor nem fogod legyőzni, hanem biztosan elbuksz előtte” (Eszter 6:13).

Hámán továbbment a következő lakomára, ahol Eszter felfedte Hámán összeesküvését, hogy megöli a népét. A király megbízta Hámánt, hogy akasszák fel azon az akasztófán, amelyet Márdokeusnak szánt (Eszter 7). A király Hámán birtokát Eszternek adta. Mordokaj is a király elé került, és Eszter elmondta neki családi kapcsolatukat. A király Márdokeusnak adta a pecsétgyűrűjét, és Eszter őt helyezte Hámán háza fölé (Eszter 8:1-2). A probléma azonban továbbra is fennállt – mivel a király rendeletét nem lehetett visszavonni, a zsidók elpusztítása továbbra is megtörtént. A király feljogosította Esztert és Márdokeust, hogy írjanak egy új rendeletet, ahogyan ők jónak látják, és azt a gyűrűjével pecsételjék meg (Eszter 8:3-8). Így is tettek, megengedve, hogy a zsidók megvédhessék magukat, ha bármelyik ellenségük támadna (Eszter 8:9-14).
“Ekkor Márdokeus kiment a király elől kék és fehér királyi ruhában, nagy aranykoronával és finom vászonból és bíborból készült köntösben, és Szúza városa kiáltozott és örvendezett… Öröm és vigasság volt a zsidók között, ünnep és ünnep. És az ország népeiből sokan zsidónak vallották magukat, mert félelem szállt rájuk a zsidóktól” (Eszter 8:15-17). Amikor eljött a pusztulás tervezett napja, “a zsidók uralmat nyertek azok felett, akik gyűlölték őket… A tartományok minden tisztviselője, a szatrapák, a helytartók és a királyi megbízottak is segítettek a zsidóknak, mert rájuk szállt a félelem Márdokeustól. Mert Márdokeus nagy volt a király házában, és híre elterjedt az egész tartományban, mert Márdokeus embere egyre hatalmasabb lett” (Eszter 9:1, 3-4). A rendelet, hogy a zsidóknak megengedték, hogy megvédjék magukat és elpusztítsák ellenségeiket, egy napra meghosszabbításra került Szúza fellegvárában (Eszter 9:11-15). Márdokeus feljegyezte ezeket az eseményeket, és leveleket küldött az Ahasvérus által uralt összes tartományban élő zsidóknak, bevezetve az éves purim ünnepét (Eszter 9:20-32).
Mordokaj élete olyan időben és olyan helyen volt, hogy segíthetett megmenteni a zsidók egy egész nemzedékét a lemészárlástól. Márdokeus a cselekvés embere volt; nem bénította meg a félelem, hanem hittel felismerte, hogy Isten meg fogja őrizni a zsidókat az Ő nagyobb terve számára, ahogyan megígérte. Márdokeus hátrahagyhatta volna az Istenbe vetett hitét, és kereshette volna a sikert, a kényelmet vagy a biztonságot pogány környezetében, ehelyett azonban nyitva tartotta a szemét arra, amit Isten tesz körülötte. Hűségét nem mindenki jutalmazza sikerrel, de Isten megáldotta Márdokeust, és ő “második lett Ahasvérus király mellett, és nagy volt a zsidók között, és népszerű volt testvérei sokasága körében, mert népének javát kereste, és békességet beszélt egész népének” (Eszter 10:3).