(Dul – sin – AY – uh)
Ő Tom Sawyer Becky Thatcherje. Ő a Charlie Brown kis vörös hajú lánya. Ő Alonso Quixano szent múzsája, aki 1605-ben valami rozsdás páncélba bújt, hogy a halhatatlan Don Quijote de la Mancha legyen. Cervantes könyvében soha nem találkozunk Dulcineával. Ő csak Alonso képzeletében létezik.
Azt hiszi, hogy ő maga lovag, falujának egy parasztlánya pedig a csodálatos Dulcinea hercegnő, és minden tettét, minden utazását és minden küldetését az ő nevében teszi. A lány, név szerint Aldonza Lorenzo azonban egyáltalán nem tud ezekről az eseményekről, mivel Don Quijote soha nem szól hozzá, és csak távolról szereti. Az ő “Dulcinea úrnője” azonban létfontosságú szerepet játszik Alonso életében, és jelenléte az egész könyvben érezhető.”
Kívülről nevetünk azon az abszurditáson, hogy egy férfi szélmalmokkal viaskodik, mert óriásoknak hiszi őket. De belülről vágyunk a küldetéstudatára és céltudatosságára, az ügy iránti elkötelezettségére, a hajlandóságára, hogy minden árat megfizessen a szerelme becsületéért.
Hát ki a buta? Ő, mert túl lát azon, ami van, hogy egy olyan szépséget szolgáljon, ami lehetne, kellene, kellene, hogy legyen? Vagy én, amiért megmaradtam egy fekete-fehér világ csapdájában, ahol a kisemberek technikai dolgok mögé bújnak?
A spanyol irodalom leghíresebb írója, Miguel de Cervantes 1616. április 23-án letette a tollat, és csendben elhunyt William Shakespeare-rel, az angol irodalom leghíresebb írójával egy időben. Egyetlen naplementében elhallgatott ez a két nagyszerű hang.
Egyiket sem fogják soha elfelejteni.
Shakespeare adta nekünk a Rómeó és Júliát, a tragikus végű szerelmi történetet, de Cervantes adta nekünk a Don Quijotét, a női eszmény csillogó képével. Mások talán ránéznek Aldonza Lorenzóra, és csak egy átlagos falusi nőt látnak benne, erőset, vicceset és földhözragadtat, de Don Quijote másképp látja őt:
“A neve Dulcinea, a királysága Toboso, ami La Manchában van, az állapota legalábbis hercegnői kell legyen, mert ő az én királynőm és úrnőm, és a szépsége természetfeletti, mert benne minden lehetetlen valóságát megtalálja az ember.”
Don Quijote a lovagjának és bajnokának látja magát, Dulcineát pedig a legtökéletesebb nőnek a földön.”
Minden vőlegény Don Quijote. És minden menyasszony az ő Dulcineája.
A Varázsló Akadémia büszkén kínálja – ajándékként a szerelmeseknek világszerte – a Chapel Dulcineát, egy romantikus szabadtéri esküvői kápolnát Austinban, Texasban.
A szerelem nem kerül pénzbe, így az esküvő sem kerül pénzbe a Chapel Dulcineában. És akárcsak Isten, a Chapel Dulcinea is mindig nyitva áll a látogatók előtt.
A mi reményeink szerint minden Dulcinea látogató azzal a friss elkötelezettséggel távozik, hogy a hiba helyett a szépséget lássa, és bátorsággal, hogy kövesse a szívébe suttogó álmot.
Lángoló fáklyafénytől megvilágítva és zuhanó víz hangjaival betöltve, a kápolna belseje természetes kőből van, és a toronyban lévő történelmi templom harangja csak a második “Igen” után szólal meg.”
A Dulcinea-kápolna volt az első épület, amely elkészült a Wizard Academy új campusán, egy nonprofit üzleti iskolában, amely minden művészet mögött álló tudományt tanít.
KATTINTS IDE a részletekért, hogyan lehet a Dulcinea-kápolnát az esküvődre időzíteni.
De nekünk nincs személyes megszállottságunk Quijote iránt; mi csupán azt az egyetemes megszállottságot illusztráljuk, amely több mint 400 éve visszhangzik a nyelveken, kultúrákon és civilizációkban. A leleményes úriember, Don Quijote of La Mancha a világtörténelem második legolvasottabb irodalmi műve, amelyet gyakorlatilag minden ismert nyelvre lefordítottak, és majdnem annyi példányban kelt el, mint a Biblia.
Miben rejlik a mágneses vonzereje?
Mióta 1605-ben megjelent Cervantes tollából, Don Quijote-t követik, de soha nem találják, vadásznak rá, de soha nem fogják el, és megpillantják, de soha nem látják teljesen. Vajon képzeletbeli vagy őrült? Houdini-szerű menekülése a valóság béklyói alól az egyik pillanatban mintha Jules de Gaultier kijelentését illusztrálná: “A képzelet az egyetlen fegyver a valóság elleni háborúban”, a másikban pedig a közmondást igazolná: “Annyira mennyei lelkületű, hogy nem földi jó”. Don Quijote tragikus vagy komikus figura? Elegáns bajnok vagy téveszmés ember?
A festmények és regények és filmek és a jövőről szóló viták séták nem létező világokba. Az ilyen világokba való akarva-akaratlan bolyongás elkerülhetetlen, hiszen az agyad teljes egészében ennek szenteli a felét. Az önkéntes járkálást nevezik eszkalációnak, vizualizációnak vagy stratégiai tervezésnek. De akaratlanul belépni egy ilyen világba mentális instabilitás.”
Don Quijote mindannyiunk archetipikus történetének tűnik. Benne egyszerre látjuk magunkat boldognak, viccesnek, sötétnek, szomorúnak, diadalmasnak, tragikusnak, veszélyesnek és ártalmatlannak.”
John Steinbeck suttogta: “Egy történetnek annyi változata van, ahány olvasója. Mindenki azt vesz ki belőle, amit akar vagy tud, és így változtatja meg a maga mértékére”. Amikor ezt a gyűjteményt nézzük, ne feledjük: Mindegyik művész ugyanazt a történetet olvasta, de nagyon különböző embereket látott benne. És mindegyikük Don Quijote.
Melyikük te vagy?
Úgy néz ki, mint egy képeslap, nem igaz? Ezeket a képeket a Varázslóakadémiát végzett és jótevő Speedy Peacock készítette, aki elismert profi fotós. Speedy honlapja a www.PeacockPhotography.com címen található. Speedy-t nagyon fogod kedvelni.
“Azt hiszem, tényleg őrültnek hangzik” – ismerte el Binnesman. ‘De mindenkinek van egy csipetnyi őrület, és akik ezt nem tudják beismerni, azok általában messzebbre jutottak, mint mi többiek.” – David Farland, The Runelords
“Don Quijote ma nagyobb, mint Cervantes méhében volt. Olyan csodálatosan magasodik az irodalom égboltja fölé, sovány óriásként egy sovány nádszálon, hogy a könyv az ő puszta életereje által él és élni fog. . . . Ő képvisel mindent, ami szelíd, elhagyatott, tiszta, önzetlen és gáláns. A paródia példaképpé vált.” – Vladmir Nabokov
“Don Quijote gyakorlatilag elképzelhetetlen, mint élő lény. És mégis, emlékezetünkben melyik figura élőbb? Cervantes a modern kor alapítója. . . . A regényírónak senki másnak nem kell felelnie, csak Cervantesnek.” – Milan Kundera, regényíró
“…nemcsak a spanyol nyelvű irodalom nagy emlékműve, hanem az egész nyugati irodalmi hagyomány egyik pillére. E regény rendkívüli jelentőségét és hatását 2002-ben ismét megerősítették, amikor ötvennégy ország száz jelentős írója a Don Quijote-t választotta a világ legjobb szépirodalmi művének. Magasztos helyezésének egyik oka, hogy Cervantes könyve csírájában vagy teljes kifejlettségében gyakorlatilag minden olyan képzeletbeli technikát és eszközt tartalmaz, amelyet a későbbi szépirodalmi írók használtak.” – Edith Grossman, fordító
“Azt lehet mondani, hogy minden prózai regény a Don Quijote témájának variációja”. – Lionel Trilling
“Amikor fiatal diák voltam latin-amerikai iskolákban, állandóan arra kértek bennünket, hogy határozzuk meg a középkor és az újkor közötti határt… számomra a modern világ akkor kezdődik, amikor Don Quijote de la Mancha 1605-ben elhagyja a faluját, kimegy a világba, és felfedezi, hogy a világ nem hasonlít arra, amit olvasott róla”. – Carlos Fuentes
“Nem tagadható, hogy a töréspont, az a pont, ahol a modern világ nevetve elszakadt ettől az utolsó középkoriságtól – a szimbolikus aktus és pillanat a ‘Don Quijote’ volt…. Azt akarom megkérdezni, hogy ha Don Quijote ma visszatérne a lovagi tévelygés ugyanolyan vad módszereivel, nem lenne-e inkább a tévelygő lovag az értelmes és a körülötte lévő világ az őrült… A racionális világ sokkal irracionálisabbnak bizonyult, mint a sötét középkor… A nemzetek több képtelenséget és rémálmot találtak az ágyúépítésben, mint valaha a lándzsatörésben.” – New York Times Book Review – G. K. Chesterton, 1912. szeptember 15.
“Don Quijote tartományként kezdődik, Spanyolországgá válik, és világegyetemként végződik. . . . Cervantes igazi varázsa az, hogy a tiszta történetmesélés természetes varázslója.” – V. S. Pritchett
“Egy ember, megvetve és sebhelyekkel borítva, mégis utolsó csepp bátorságával igyekezett elérni az elérhetetlen csillagokat; és a világ jobb lett ettől.” – Don Quijote
“A teljes magányban egy író megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. El kell hinnie, hogy amit csinál, az a legfontosabb dolog a világon. És ehhez az illúzióhoz akkor is ragaszkodnia kell, amikor tudja, hogy nem igaz.” – John Steinbeck
KATTINTSON IDE a részletekért, hogyan lehet a Chapel Dulcinea-t az esküvőjére időzíteni
.