Az orvosi parazitológia hagyományosan az állatok három fő csoportjának tanulmányozását foglalja magában: a parazita protozoonok, a parazita helminták (férgek) és azok az ízeltlábúak, amelyek közvetlenül betegséget okoznak vagy különböző kórokozók vektorai. A parazita olyan kórokozó, amely egyszerre károsítja és táplálkozik a gazdaszervezetéből. Néhány élősködőnek nevezett organizmus valójában komensál, azaz nem használ és nem árt a gazdaszervezetének (például az Entamoeba coli). Bár a parazitológia a zoológiai tudományokból indult ki, ma már interdiszciplináris terület, amelyre nagy hatással van a mikrobiológia, az immunológia, a biokémia és más élettudományok.
A paraziták által okozott emberi fertőzések száma milliárdos, és a viszonylag ártalmatlanoktól a halálos kimenetelűekig terjed. Az e paraziták által okozott betegségek világszerte jelentős emberi egészségügyi problémát jelentenek. (Például a világ népességének mintegy 30 százaléka fertőzött az Ascaris lumbricoides nevű fonálféreggel). Számos parazitás betegség (pl. skisztoszómia, malária) előfordulása az utóbbi években inkább nőtt, mint csökkent. Más parazitás betegségek jelentősége az AIDS-járvány következtében nőtt (pl. cryptosporidiosis, Pneumocystis carinii pneumonia és strongyloidiasis). A parazitafertőzött emberek, köztük a menekültek migrációja a parazitafertőzés magas előfordulási arányával rendelkező területekről szintén növelte egyes országok egészségügyi problémáit.
A parazitafertőzésekkel kapcsolatos tévhit, hogy csak a trópusi területeken fordulnak elő. Bár a legtöbb parazitás fertőzés a trópusokon gyakoribb, sok ember a mérsékelt és szubtrópusi területeken is megfertőződik, és a trópusi országokba látogatók is visszatérhetnek parazitás fertőzéssel.
Az egysejtű paraziták (protozoonok) és a többsejtű paraziták (helminták, ízeltlábúak) antigén és biokémiai szempontból összetettek, ahogy az élettartamuk és az általuk okozott betegségek patogenezise is. Életük során a parazita szervezetek jellemzően több fejlődési szakaszon mennek keresztül, amelyek nemcsak szerkezetükben, hanem biokémiai és antigén összetételükben is változásokkal járnak. Egyes helminták lárvastádiumai kevéssé hasonlítanak a kifejlett stádiumokra (például a galandférgek és a bélférgeké). Egyes parazita protozoonok is nagymértékben megváltoznak élettörténetük során; például a Toxoplasma gondii macskákban bélrendszeri kokcidium, de emberben más formát vesz fel, és a mély szövetekben lokalizálódik. E fertőzések némelyike jól tolerálható vagy tünetmentes állapotból életveszélyes betegséggé alakulhat át. Számos parazita fertőzés állatról emberre terjed (zoonózisos fertőzések); az emberi betegség hasonlíthat vagy nem hasonlíthat az alacsonyabb rendű állati gazdában okozott betegséghez.
A könyvnek ez a része kétféle fejezetből áll. Több általános fejezet foglalkozik a paraziták felépítésével és osztályozásával, valamint a parazita betegségek mechanizmusával. A fennmaradó fejezetek a specifikus emberi parazitákat és az általuk okozott betegségeket ismertetik. A hangsúlyt mindvégig a kórokozók alapvető biológiájára és a gazdatest-parazita kapcsolatokra helyezik. Így a kórokozók alapvető tulajdonságainak leírása, az általuk okozott betegségek patogenezise, a gazdaszervezet védekezése és a járványtan kiemelt szerepet kap. Az egyes kórokozókról szóló fejezetek a klinikai tünetekkel, a diagnózissal és a védekezéssel kapcsolatos gyakorlati információkat tartalmaznak. A legtöbb fejezet a rokon kórokozók egy-egy csoportját (például trematódák, cestodák) tárgyalja. Más fejezetek szűkebb körűek a szerzők szakértelmének és annak a nehézségnek az okán, hogy ezeket a fajokat a többi fejezetben tárgyalt csoportokba lehessen sorolni.
Ez a rész az orvosilag fontos paraziták széleskörű, alapos lefedettségét nyújtja az olvasónak. Ez a lefedettség elengedhetetlen ahhoz, hogy a hallgatók megismerjék és megértsék a parazitás fertőzések megfelelő diagnosztizálásához, kezeléséhez és megelőzéséhez szükséges ismereteket. A parazitás fertőzés diagnózisának legfontosabb eleme gyakran az orvos gyanúja, hogy egy parazitáról lehet szó – egy olyan lehetőség, amelyet túl gyakran figyelmen kívül hagynak. Ez a fajta tudatosság megköveteli a paraziták biológiájának ismeretét. A parazitás fertőzések diagnózisa laboratóriumi támogatást igényel, mivel a jelek és tünetek gyakran nem specifikusak. A diagnózis felállításához különböző módszereket és mintákat használnak. Mivel a leggyakoribb paraziták bélrendszeri eredetűek, a székletminták mikroszkópos vizsgálatát minden más laboratóriumi eljárásnál gyakrabban végzik a parazitás megbetegedések diagnosztikájában. A tenyésztés a legtöbb parazitás fertőzés diagnózisában kevéssé alkalmazható, bár alkalmazták például a Trichomonas vaginalis és az Entamoeba histolytica fertőzések esetében. Az immundiagnosztikai tesztek számos fertőzésnél hasznosak, beleértve az extraintestinalis amebiasist, a visceralis larva migrans-t és a trichinózist.
Mivel a laboratórium olyan fontos szerepet játszik a diagnosztikában, a személyzetnek jól képzettnek kell lennie. Ösztönözni és támogatni kell a folyamatos képzést és a felfrissítő tanfolyamokat. Az Egyesült Államokban a különböző állami és szövetségi egészségügyi laboratóriumokban és az atlantai Betegségellenőrzési Központban (CDC) kiváló rövid tanfolyamok állnak rendelkezésre a diagnosztikai parazitológiában. Ezek a laboratóriumok számos parazitológiai diagnosztikai szolgáltatást is nyújtanak, beleértve a speciális szerológiai vizsgálatokat is. Az Egyesült Államokban dolgozó orvostudósoknak tisztában kell lenniük a CDC parazitabetegségekkel foglalkozó gyógyszeres szolgálatával, ahonnan gyógyszerinformációkat és bizonyos, nem könnyen hozzáférhető gyógyszereket szerezhetnek be. A parazitológiával kapcsolatos regionális workshopok és továbbképzési programok hirdetményei megtalálhatók különböző folyóiratokban, például az American Society for Microbiology News-ban.
Gilbert A. Castro
Leroy J. Olson