Juan Manuel Santos

Juan Manuel Santos, teljes nevén Juan Manuel Santos Calderón, (született 1951. augusztus 10-én, Bogotá, Kolumbia), kolumbiai politikus, a Nemzeti Egység Szociális Pártjának (Partido Social de Unidad Nacional, vagy Partido de la U), később Kolumbia elnöke volt (2010-18), és 2016-ban Nobel-békedíjat kapott a FARC marxista gerillaszervezettel (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia; “Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők”).

Santos befolyásos politikai családba született. Dédnagybátyja, Eduardo Santos Montejo 1938 és 1942 között Kolumbia elnöke volt, unokatestvére, Francisco Santos Calderón pedig Álvaro Uribe Vélez alelnöke (2002-10) volt. A család alapította az El Tiempót is, az ország egyik legnagyobb újságját. Santos a Cartagenai Tengerészeti Akadémiára járt, mielőtt az Egyesült Államokba utazott, hogy a Kansasi Egyetemen közgazdaságtanból és üzleti tudományokból szerezzen diplomát (1973). A diploma megszerzése után Kolumbia küldöttségét vezette a londoni székhelyű Nemzetközi Kávészervezetnél. Ott tartózkodása alatt Santos közgazdaságtant, gazdaságfejlesztést és közigazgatást tanult a London School of Economicson. A Harvard Egyetemen szerzett mesterdiplomát közigazgatásból (1981), mielőtt visszatért Kolumbiába, ahol az El Tiempo szerkesztőjeként dolgozott, ahol tudósításaiért számos elismerést kapott.

1991-ben Santos külkereskedelmi miniszter lett César Gaviria Trujillo elnök alatt. Két évvel később kinevezték az elnöki tisztség várományosává, amely pozíciót később beolvasztották az alelnöki hivatalba. 1994-ben Santos tagja volt annak a tárgyalócsoportnak, amely megpróbált békemegállapodást kötni a FARC-kal, amely az 1960-as évek óta aktív volt Kolumbiában. Az 1990-es évek végén a Kolumbiai Liberális Párt (Partido Liberal Colombiano) egyik vezetője volt, 2000 és 2002 között pedig Andrés Pastrana elnök kabinetjének kincstár- és közhitelügyi minisztere volt.

2005-ben Santos segített megalapítani a Nemzeti Egység Szociális Pártját, amely különböző pártok törvényhozóinak és tisztviselőinek koalíciója, akik támogatták Uribe elnök programját, amely megszorító intézkedéseket és szigorú terrorizmusellenes törvényeket tartalmazott. Santos 2006-ban védelmi miniszterként csatlakozott Uribe kabinetjéhez, és fokozta a kormány FARC elleni katonai kampányát. Egy 2008 márciusában Ecuador területén végrehajtott ellentmondásos csapás során meghalt a FARC egyik magas rangú vezetője és több beosztottja, ami diplomáciai szakadást okozott Kolumbia nyugati szomszédjával. Négy hónappal később Santos felügyelte a Sakk-matt műveletet, egy hírszerzési műveletet, amely a FARC által fogva tartott 15 túsz, köztük Ingrid Betancourt kolumbiai politikus drámai kiszabadításához vezetett. Ez a két esemény, valamint a FARC alapítójának, Manuel Marulanda Véleznek 2008 márciusában szívrohamban bekövetkezett halála megsemmisítő csapást mért a lázadó mozgalomra. Még abban az évben azonban Santosnak ellentmondásokkal kellett szembenéznie, amikor kiderült, hogy félkatonai, rendőri és katonai egységek civilek százait ölték meg, és lázadóknak álcázták őket, hogy a gerillaellenes hadjáratok során felduzzasszák a holttestek számát. Santos az ügy miatt több tucat tisztet elbocsátott, de emberi jogi csoportok bírálták, hogy a kormány késlekedett a felelősök bíróság elé állításával.

Santos 2009-ben lemondott kabineti posztjáról, hogy indulhasson az elnökségért. Ígérete, hogy folytatja Uribe politikáját, akit az alkotmány tiltott meg attól, hogy harmadik ciklusra pályázzon, népszerűnek bizonyult a választók körében. Santos a szavazatok 47 százalékát kapta a 2010 májusában tartott első fordulóban, a június 20-án tartott második fordulóban pedig elsöprő győzelmet aratott, és a szavazatok 69 százalékát szerezte meg. Santos 2010. augusztus 7-én lépett hivatalba.

Dacára annak, hogy Santos hivatali idejének elején sok kolumbiai úgy látta, hogy gazdasági jólétük és biztonságuk romlik, az ország GDP-je 2009 és 2013 között átlagosan több mint 4 százalékkal nőtt, miközben a munkanélküliség és az infláció általában csökkent. Santos kormányának legjelentősebb eredménye mégis az volt, hogy sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie a FARC-ot. A kormány Kolumbia történetében harmadszor kezdeményezett közvetlen béketárgyalásokat, amelyek 2012-ben Oslóban kezdődtek, majd Havannában folytatódtak. A tárgyalások megkezdésével Santos népszerűsége nagyjából 60 százalékos támogatottságra ugrott.

Amíg azonban a tárgyalások 2013-ban kétoldalú tűzszünet nélkül folytatódtak, a kolumbiai társadalom konzervatív rétegei, köztük Uribe volt elnök, továbbra is heves kritikával illették őket. A lakossági támogatás megingott, ahogy a nézeteltérések néhány fő pontja a nyilvánosság tudomására jutott, beleértve a gerillák jelenlegi tagjainak lehetséges politikai részvételét, az alkotmány átírásának lehetőségét, a békemegállapodásról szóló esetleges népszavazást és a gerilláknak adható amnesztiát. A tárgyalások a 2014-es elnökválasztás középpontjában álltak, amelyet Santos nyert meg a júniusi második fordulóban, a szavazatok mintegy 51 százalékát megszerezve a jobboldali Oscar Ivan Zuluaga legyőzésével.

A tárgyalások során a tárgyaló felek által meghatározott öt fő napirendi pontból háromban sikerült megállapodni, de a tárgyalásokat a kormány november közepén felfüggesztette, amikor a gerillacsoport elrabolt egy magas rangú katonatisztet (két másik emberrel együtt). A tárgyalások azonnal folytatódtak, amikor a FARC mintegy két héttel később szabadon engedte a férfit. December 20-án a FARC egyoldalú tűzszünetet kezdeményezett, amely 2015. január közepén még mindig tartott, amikor Santos sok megfigyelőt meglepett azzal, hogy Havannában tárgyalókat utasított arra, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kétoldalú tűzszünetről (amelyet korábban elutasított, amíg nem született végleges megállapodás).

2015 első kétharmada e tűzszünet megszakadását hozta, valamint azt, hogy a FARC újabb tűzszünetet kezdeményezett – amit a kormány katonai erőfeszítéseinek visszafogásával üdvözölt -, és szeptember 23-án Havannában Santos és a FARC képviselői találkoztak, amelyen bejelentették, hogy megállapodtak abban, hogy hat hónapon belül végleges békemegállapodást kötnek.

Alig két nappal korábban, Ecuadorban találkoztak Santos és a venezuelai elnök. Nicolás Maduro megkezdték a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, amelyek augusztus közepén kezdtek romlani, amikor Venezuela lezárta határát Kolumbiával. A venezuelai kormány emellett mintegy 1500 kolumbiait toloncolt ki, akiket azzal vádolt, hogy részt vettek támogatott venezuelai áruk Kolumbiába történő csempészésében eladás céljából.

Noha a kormány és a FARC közötti végleges békeszerződés nem jött létre a megbeszélt határidőre, 2016. június 23-án Santos ismét Havannában járt, ezúttal a FARC vezetőjével, Rodrigo Londoñóval (“Timoleón Jiménez” vagy “Timochenko”), hogy aláírja a végleges tűzszüneti megállapodást. A megállapodás előírta, hogy a FARC harcosai a végleges szerződés aláírásától számított 180 napon belül az ENSZ felügyelete mellett leadják fegyvereiket. Eközben Uribe fokozta Santos erőfeszítéseivel szembeni éles kritikáját, és az elnök népszerűségi mutatói zuhantak, legalábbis részben a béketárgyalások elhúzódása miatt. Ennek ellenére Santos győzelmet aratott, amikor az ország alkotmánybírósága úgy döntött, hogy a végleges megállapodást népszavazáson a kolumbiai nép elé lehet terjeszteni jóváhagyásra.

Mivel minden hátralévő részletet kidolgoztak, szeptember 26-án Cartagenában Santos és Londoño aláírta a történelmi jelentőségű végleges békemegállapodást. A közvélemény-kutatások a megállapodás szilárd népi támogatottságát jelezték, de amikor a kolumbiaiak október 2-án népszavazáson szavaztak, szűk körben elutasították a megállapodást (a szavazók 50,21 százaléka ellenezte a megállapodást, míg 49,78 százaléka helyeselte azt). A nemmel szavazók általában azt jelezték, hogy szerintük a megállapodás túlságosan engedékeny a FARC-lázadókkal szemben, akiknek többsége amnesztiát kapna, míg a FARC vezetőinek átmeneti igazságszolgáltatási bíróságok elé kellene állniuk, amelyeknek lehetőségük lenne arra, hogy az elítélteket börtön helyett közmunkára vagy rehabilitációs övezetekben való elzárásra ítéljék. A lesújtó kudarc ellenére mind a kormány, mind a FARC bejelentette, hogy továbbra is tiszteletben tartják a már érvényben lévő tűzszünetet.

A népszavazás veresége súlyos csapás volt Santos számára, aki elnökségét nagyrészt a békemegállapodás közvetítésére tette fel. Miután a Nobel-békedíj lehetséges jelöltjeként tárgyalták, Santos hirtelen politikailag sebezhetőnek tűnt a 2018-as elnökválasztás közeledtével. Meghajolva, de eltökélten megígérte, hogy összehívja az összes érdekelt politikai pártot, különösen azokat, akik ellenezték a megállapodást, hogy megpróbáljanak a megoldás felé haladni. Havannába is küldött egy tárgyalót, hogy ott folytassa a tárgyalásokat Londoñóval. A tárgyalásokkal és a békés jövővel kapcsolatos remények alig egy héttel később felcsillantak, amikor a népszavazás kudarca ellenére a Nobel-bizottság meglepő módon Santosnak ítélte oda a békedíjat a háború befejezésére tett erőfeszítéseiért. A díj bejelentésére reagálva Santos a következőket mondta:

Végtelenül hálás vagyok ezért a megtisztelő kitüntetésért, teljes szívemből. Nem a magam, hanem minden kolumbiai nevében fogadom el, különösen a több mint 50 éve tartó konfliktus több millió áldozata nevében.

Az áldozatokért, és azért, hogy ne legyen egyetlen új áldozat, egyetlen új áldozat sem, meg kell békülnünk és egyesülnünk, hogy betetőzzük ezt a folyamatot, és megkezdjük a stabil és tartós béke megteremtését.

November végén a képviselőház és a szenátus (mindkettőt Santos kormánykoalíciója uralta) ratifikálta az újratárgyalt megállapodást, amely számos, az ellenzéki vezetők által követelt változtatást tartalmazott. Ennek ellenére az új megállapodást az ellenzék elítélte, mivel nem kaptak lehetőséget a felülvizsgált megállapodás felülvizsgálatára, és kifogásolták, hogy az nem tartalmaz néhány kulcsfontosságú ellenzéki javaslatot. 2017 elejére azonban a FARC gerillái elkezdtek koncentrálódni az átmeneti zónákban, ahol át kellett volna adniuk fegyvereiket az ENSZ megfigyelőinek.

2017. augusztus 15-én a FARC átadta az utolsó hozzáférhető fegyvereit (mintegy 900 fegyver maradt a távoli területeken lévő rejtekhelyeken) az ENSZ képviselőinek. A FARC-kal folytatott kolumbiai konfliktus hivatalos befejezését bejelentve Santos egy Fonsecában tartott ünnepségen azt mondta: “Most már fejleszthetjük az ország olyan részeit, amelyeket korábban nem tudtunk fejleszteni”. A békemegállapodás öröksége azonban veszélybe került, amikor Uribe kézzel kiválasztott jelöltjét, Iván Duque-t választották meg Santos utódjának a 2018-as elnökválasztáson.