James Buchanan Duke két hatalmas vagyont épített, az elsőt a dohányiparban, a másodikat a vízenergia-termelésben. Vagyonával a karolinai államok történetének egyik legnagyobb filantrópjává vált, ma talán leginkább a Duke Egyetem mecénásaként ismert.
A Duke 1856 decemberében született az észak-karolinai Durham közelében, és egy kis farmon nőtt fel özvegy apjával. Miután a polgárháború feldúlta a karolinai vidéket, a Duke család dohánytermesztésbe, -érlelésbe és -értékesítésbe kezdett. 1874-ben a Duke-ok dohánygyárat nyitottak Durhamben, ahol az első cigarettagyártók közé tartoztak Délvidéken. A család – J. B. ajánlására – az elsők között volt, akik a gépi gyártást nagy mennyiségben alkalmazták. A Duke-ok sokkal gyorsabban tudtak termelni, mint a régebbi módszereket alkalmazó gyártók, és a növekvő többletkészlet értékesítéséhez a Duke márkák iránti fogyasztói keresletet az országos cigarettareklámok úttörőjeként, többek között az eladható “cigarettaképekkel” és óriásplakátokkal építették ki. J. B. hívő metodista apja aggódott a szuggesztív képek miatt, és a versenytársai szipogtak “erre az átkozott képüzletre”, amely “lealacsonyította” a cigarettaipart, de a dohányosok országszerte egyre inkább név szerint kérték a helyi trafikosoktól a Duke márkákat.
A korszak sok más iparági titánjához hasonlóan a Duke is igyekezett korlátozni a versenyt. Cége 1890-ben négy másik céggel együtt megalakította az American Tobacco Company-t, amely a hazai cigarettaüzletág több mint 90 százalékát tette ki. Duke, aki az egyesülést megszervezte, állt az új monopólium élén. 1901-ben felvásárolt egy jelentős brit dohányipari vállalatot. Ismét összefogott a versenytársakkal, és megalakította a British-American Tobacco Company-t. ” e nemzetközi diadal legélesebb elégtétele – mondta William Whitney üzlettársa – abban a tudatban érte, hogy szinte korlátlan és tartósabb piacot szerzett a saját népe által a kis farmjaikon termelt dohánynak.”
A huszadik század első évtizede közjátékot hozott Duke vállalkozói sikerei között. Apja 1905-ben meghalt. Elvált és újraházasodott. Egyetlen gyermeke, Doris 1912-ben született. 1911-ben a szövetségi kormány a Sherman Antitrust Act alapján feloszlatta konglomerátumát.
Ezekben az években Duke a következő vállalkozását tervezte: a nyugat-karolinai vízerőművek fejlesztését. Úgy vélte, hogy a tartós növekedéshez és jóléthez délen olcsó és bőséges villamos energiára lesz szükség, különösen a Karolinák textiltermelő régióiban. (Duke előrelátása egy generációval megelőzte a Tennessee folyó völgyének villamosítására irányuló kormányzati erőfeszítéseket a nagy gazdasági világválság idején). Földet vásárolt és gátakat épített; meggyőzte a kockázatkerülő malomtulajdonosokat, hogy használják az új energiaforrást. Az 1920-as évekre a Duke’s Southern Power Company volt a vezető áramszolgáltató a nyugati Karolinában. Ma a cég Duke Energy néven ismert.
Duke bátyja, Ben kezelte a család adományainak nagy részét. (“Amit megkeresek, annak egy jó részét az Úrnak fogom adni” – szerette mondani J. B. Duke – “de jobban kamatoztathatom neki, ha megtartom, amíg élek”). De 1924-ben Duke 40 millió dollárt adott a Duke Alapítvány létrehozására. Ellentétben sok kortársával, akik széleskörű megbízatású alapítványokat hoztak létre, Duke alapítólevele nagyon konkrét utasításokat adott a kurátorainak: kórházakat, árvaellátást, vidéki metodista egyházakat és négy karolinai főiskolát kellett támogatniuk. Azok a férfiak és nők, akik azóta a Duke Alapítványt vezetik, nagyon szorosan ragaszkodtak Duke terveihez.
Ezek a filantróp érdekek Duke életéből nőttek ki. Családja sikerét mindig is metodista hitének tulajdonította. (“Ha valamit elértem ezen a világon” – mondogatta – “azt apámnak és a metodista egyháznak köszönhetem”). Az árvák iránti érdeklődése saját, anya nélküli tapasztalataiból fakadt. A Duke család pedig évtizedeken át nagylelkűen támogatta a Trinity College-ot, amelyet Duke arra jelölt ki, hogy megkapja azokat az adományokat, amelyek révén Duke Egyetemmé alakult át, apja és bátyja emlékére. “Azért választottam a Duke Egyetemet e bizalom egyik fő tárgyául, mert felismertem, hogy az oktatás, ha józan és gyakorlatias, nem pedig dogmatikus és elméleti irányvonalak mentén folyik, a vallás mellett a legnagyobb civilizáló hatás” – írta. Az volt a szándéka, hogy a Duke Egyetem “valódi vezető szerepet töltsön be az oktatási világban.”
Duke még az alapítványi kifizetések meghatározott százalékát is az egyes kategóriáknak juttatta: 46 százalékot a felsőoktatásra, 32 százalékot a kórházakra, 10 százalékot az árvaellátásra, 12 százalékot pedig metodista célokra. Az alapítványi adományokat is a Karolina-szigetekre korlátozta – úgy vélte, ha máshol adományozna, “az kevesebb jót eredményezne, ha túl sokat próbálna”. A szigorú százalékos arányok mellett Duke egy alapelvi nyilatkozatot is készített, amely számos részletet tartalmazott, például azt sürgette, hogy “gondoskodjanak arról, hogy megfelelő és kényelmes kórházakat biztosítsanak az adott közösségekben, különös tekintettel azokra, akik nem képesek saját maguk fedezni ezeket a költségeket”. Az árvákkal kapcsolatban azt írta, hogy bár “semmi sem helyettesítheti az otthont és annak hatását, minden erőfeszítést meg kell tenni a társadalom e gyámolítottjainak védelmére és fejlesztésére.”
Duke utasításai szerint a Duke Alapítvány kurátorai fizetést kapnak szolgálatukért. Minden évben felolvassák Duke adományozási szerződésének teljes szövegét. “A felolvasás után mindig van egy kis idő elmélkedésre és hozzászólásra Duke úrról, az elképzeléseiről és a küldetésünkről” – mondta a néhai Mary D. B. T. Semans, a kuratórium régi tagja és Duke unokahúga. “Ez a közelség az alapítóhoz megújít bennünket, és új energiát ad nekünk”. Duke utódai folytatták az általa lefektetett programot, némi kiigazítással az egészségügyi ellátás és az árvák ellátásának módjában bekövetkezett változásokhoz.
Az első években az alapítvány segített az észak-karolinai kórházaknak, hogy kétszer olyan gyorsan növekedjenek, mint más déli államokban. Hozzájárult ahhoz is, hogy a Duke Egyetem a világ egyik legmagasabban rangsorolt intézményévé váljon. “A Trinity egy kis metodista főiskola volt” – mondta az alapítvány elnöke, Eugene Cochrane – “és Duke úr azt mondta: ‘Azt akarom, hogy nagy egyetem legyen belőle’ – és ez így is lett.”
James Duke-nak egy szobor állít emléket a Duke Egyetem monumentális kápolnája előtt. Az 1925-ben bekövetkezett halála előtti években különös örömét lelte a Duke gótikus campusának kialakításában. “Ne zavarjon most; éppen az egyetem területét alakítom ki” – mondta ápolójának napokkal halála előtt. “A jövőbe tekintek, hogyan fognak állni és kinézni száz év múlva.”
~ Evan Sparks