Hozzárendelhető kockázat aránya

A kockázati arány jól méri a kockázati tényező relatív fontosságát a betegséggel kapcsolatban, de nem ad információt a kockázati tényező általános fontosságáról. Ehhez a kockázati tényező gyakoriságát is figyelembe kell vennünk a tulajdonítható kockázat arányának kiszámításával.

Vegyünk egy hipotetikus példát az azbesztpornak való kitettséget követő tüdőrák előfordulására. Feltételezzük, hogy egy 1000 véletlenszerűen kiválasztott férfiból álló kohorszot tíz éven keresztül követnek, és rögzítik a tüdőrák előfordulását.

Az azbesztre vonatkozó kockázati arányt (λ) könnyen kiszámíthatjuk 3-ban.563. Ez azt mondja, hogy az azbesztpornak kitett embereknél az átlagosnál nagyobb a rák kialakulásának kockázata. Azt azonban nem mondja meg, hogy az azbesztpor más kockázati tényezőkhöz viszonyítva mennyire fontos a vizsgált népességben a rák lehetséges okaként.

Ezért figyelembe kell vennünk a népesség tagjainak azbesztpornak való kitettségének valószínűségét (pE) is – ebben az esetben ez meglehetősen alacsony, mindössze 0,05-ös. Az azbesztpornak tulajdonítható tüdőrákos esetek arányát a tulajdonítható kockázat arányának kiszámításával tudjuk kiszámítani. Ehhez két egyenértékű képlet áll rendelkezésre. Vegyük észre, hogy az első egyenletben mind a relatív kockázatot, mind a kockázati tényezőnek való kitettség valószínűségét használjuk:

Algebrailag – A hozzárendelhető kockázat aránya (θ) = pE(λ – 1) 1 + pE(λ – 1) hol: λ a kockázati hányados = a/ (a+b) . c/ (c+d) pE a kockázati tényezőnek való kitettség valószínűsége, amelyet (a+b)/N Alternatívaként – A hozzárendelhető kockázat aránya (θ) = rO – rE rO hol: rO a betegség teljes kockázata, amelyet (a+c)/N-nek számítunk, rE a kockázat a nem exponált csoportban, amelyet c/(c+d)

A képletek közül az elsőt használva a kockázati arányt már kiszámítottuk, és az 3 volt.563-nak, az azbesztnek való kitettség valószínűségét pedig 0,05-nek. Ez 0,1140-es tulajdonítható kockázati arányt ad. A második képletet használva a megbetegedés teljes kockázata 0,057 , a nem exponált csoportban pedig 0,0505 a kockázat. Ez ismét 0,1140-es tulajdonítható kockázati arányt ad.

Ebből arra következtethetünk, hogy a tüdőrákos esetek 11,40%-a az azbesztnek való kitettségnek tulajdonítható. Feltéve, hogy az összefüggés valóban okozati (lásd alább), ez az a százalékos arány, amellyel a tüdőrák előfordulási aránya a lakosság körében csökkenne, ha az azbesztpornak való kitettséget meg lehetne szüntetni.

Fontos pontok

A visszavezethető kockázat becslésénél több fontos szempontot kell szem előtt tartani:

1. A visszavezethető kockázat arányának becslésénél a legfontosabb feltételezés az, hogy véletlenszerű mintát vettek a kockázati tényezőnek a teljes népességben való előfordulásának becslése érdekében. Ilyen minta nélkül nem lehet megbecsülni a tulajdonítható kockázat arányát – és a kohorszok nagyon ritkán állnak véletlenszerű mintából! Lehetőség van azonban arra, hogy a kockázati tényező prevalenciájának egy másik vizsgálatból, például egy korábbi (vagy jobb esetben egyidejűleg végzett), valószínűségi mintavételt alkalmazó lakossági felmérésből származó becslését használjuk.

2. A hozzárendelhető kockázat arányára kapott érték csak a populációs érték becslése. Szükségünk van valamilyen jelzésre, hogy mennyire pontos becslést sikerült elérnünk. Ehhez meg kell becsülnünk a konfidenciaintervallumát, amelyet a 9. egységben vizsgálunk meg.
3. Sajnos, bármennyire is nagy vagy “jelentős” egy tulajdonítható kockázat aránya, ez nem jelenti azt, hogy bebizonyítottuk, hogy a kockázati tényező szükségszerűen okozza a betegséget. Lehetséges, hogy mindkettő egy harmadik zavaró tényezőhöz kapcsolódik, amely valójában a betegséget okozza.
4. Egy utolsó nagyon fontos pont – az itt megadott egyszerű képletek nem érvényesek, ha a kockázati arányokat a zavaró tényezőkkel korrigáljuk. Ilyen helyzetben a megfelelő módszertanhoz Rockhill (1998)-ban kell tájékozódni.

A hozzárendelhető kockázat egyéb definíciói

A dolgok bonyolítása érdekében egyes epidemiológusok a hozzárendelhető kockázatot (a hozzárendelhető kockázat arányának gyakran használt szinonimája) másképp határozzák meg, nevezetesen az exponált csoportban lévő kockázat és a nem exponált csoportban lévő kockázat közötti különbségként. Ezt azonban helyesebben kockázati különbségnek nevezik:

Algebrailag szólva –

Kockázati különbség = rE – rU

hol:

• rE a betegség kockázata az exponált csoportban, kiszámítva a/(a+b)
• rU a kockázat a nem exponált csoportban, kiszámítva c/(c+d)

Példánkban a kockázati különbség (0.18-0,0505) 0,1295.